Első napok a városban
| Minek jöttél? Senkise hívott! |
| Elegen vagyunk. Sziszegik |
| szemek kertjébe idomított |
| kígyók, megvadult idegek, |
| közönyös állóvizei, rekedt, |
| nem is létező hangosbemondó |
| és bámulsz a tegnapi partra… |
| Minek jöttél? Senkise hívott! |
| Húsvétra gyűjtött álmaidra |
| s költ majd arcodra rideg függönyt, |
| füledbe hangtompító vattát, |
| vágynak meleg falusi estét, |
| sóskázó rétet, friss vizű gyerekkort… |
| – ordítod majd, ha megpillantod. |
|
Kórházi sorok
| a határszéli igazoltatás. |
| Változtat vérré, vizeletté, |
| higgyem, hogy nem választhatok, |
| itt minden engem választ, |
| higgyem, hogy nedveim komoly |
| higgyem, hogy nem árulnak el, |
| higgyem, hogy fogaim közül |
| kíváncsi szemek dombjain. |
| – Formaság, kérem, formaság. |
|
Valami
| míg az anyag átrendeződik. |
|
Savászana
| Ernyedj el, kéz! Ernyedj el, test! |
|
| Úgy! Belül csend van és sötét. |
| eszmélni kezd egy régi rét. |
|
| öreg parasztok szántanak. |
| Nagyon messze, nesztelenül. |
|
| Felül, felettem kék az ég. |
|
| Közöttem ménes porzik át, |
| zene szól alig hallhatón. |
| És összeérnek fenn a fák. |
|
|
Amíg
| addig sem, csak amíg a szív |
| a nyomás és szívás között |
| „megáll”, amíg a tűszúrás |
| az ismeretlen sáv, a holtpont, |
| fegyvert, sisakot villogtatva |
| nyomult utánam, hátráló után, |
| haddá sötétült országa előtt |
| hanyatt vágódni, szétterülni, |
| kényszerített, megfeszült bennem, |
| mint atya a tékozló fiúban, |
| addig sem, csak amíg a szív |
| a nyomás és szívás között |
| „megáll”, amíg a tűszúrás |
|
Innen
| Kivágott az éjszaka katapultja, |
| megyek, szemembe süt a nap. |
| Hull a harmat, álmom hamuja. |
|
| Fátyolos tehénszem az ég. |
| Tejszagú legelők lengnek benne. |
| Mintha kolompszót hallanék. |
|
| A reggelekben van még áhítat. |
| Mint Árpád nomádjai az új hazát, |
| nézem a sátortetős házakat. |
|
| Ülnek a század senkiföldjén, |
| falun innen, városon innen, |
| két tartományból erősödvén. |
|
| Itt nem váltják meg a világot. |
| Csak megjöttek, berendezkednek |
| volt parasztok, volt proletárok. |
|
| Ez itt a negyedik nyaram. |
| Jó lenne tudni, mi az, amihez |
|
|
Kezet fogunk
| Honnan ez a tehetetlenség? |
| bronzérmek, -serlegek körül, |
| a nyomtató ló csillaga nélkül? |
|
| a nap átkelt az egyenlítőn, |
| mandulafa, barackfa, aranyeső |
|
| nincs ház, csak friss-zöld vadgesztenyefák. |
| Beépítetlen házhelyek mögött |
| Kőkupacok, meszesgödrök körül |
| sétál, aki lehettem volna. |
|
|
Miközben
| egy felfordított almásláda |
| és egy széttaposott sárgarépa |
| március negyedikén este hatkor |
| meg kellene írnom a kettes számú |
| pontos verset az alkonyatról |
| miközben tél és nyár között |
| munkahely és otthon között |
| miközben ég és föld között |
| én a nagy szendvics közepe |
| túl a csaláson csalatáson |
| hogy holtomig együtt maradhatunk |
| fején a százkilencven méteres |
| arcán a szürke körszakállt |
| mellén a kivilágított rendjeleket |
| százötvenezer sors között |
| hogy elpusztíthatnám magam |
| március negyedikén este hatkor |
| meg kellene írnom a kettes számú |
| pontos verset az alkonyatról. |
|
|