Egymás örömére
| eleresztett luftballon-arcok |
| Tiszta vagyok, mint a tavaszi ég, |
| Nem voltam rosszabb nálatok, |
| ha kő repült, azt mondtam: madár, |
| kezdődik a fák felvonulása. |
| Nem vagyok különb nálatok: |
| fiamnak szólítom a jövőt, |
| alkalom a megaláztatásra. |
| A bor dagálya hiába emel, |
| ahány talaj, annyi világ, |
| Szétpukkadt műanyag-fejek |
| idegen világok képviselői |
| ülünk e fordított értekezleten. |
| Egymás örömére kellene emlékeznünk, |
|
Folyosóban
| Végigment rajta a kaszálógép, |
| Kétoldalt szálkás folyosófal, |
| Közelről: elszánt függőlegesek, |
| tétova görbék, áthúzások, |
|
| Ez az egyszer-volt-hol-nem-volt tavasz, |
| Rárajzolok egy halálfejet, |
| s elindulok a réti folyosóban. |
|
|
Ceruzarajz
| Mozsárszárú, nehéz csizmában |
| áll egy ember a tábla szélén. |
| Nyakában kopott bőrtarisznya, |
| üvegnyak figyel ki belőle. |
| Kezét kupakként ráhelyezte, |
| ott tartja a kapanyél végén, |
| nem támaszkodik rá, csak éppen |
| megakasztja, hogy el ne dőljön. |
| Nyugodt, akár a bevetett föld, |
| szürke, miként az ég s a fák. |
| Vehetném kettétört fatörzsnek, |
| a messzi dombok folytatása, |
| bajsza és karja beleolvad |
| figyelő páros jelzőlámpa. |
| Mintha cseppekké bomlott volna |
|
Sárga őszi vers
| hogy ősszel mennyi gond van. |
|
|
Nagyanyám
| Vagy fel tudsz még szállni, |
|
|
Halottak napja
| Halottak napja: visszapillantó tükör, |
| vizsgája szemnek, emberségnek, |
| Sebességük fűszálak élein, |
| Meghívás nélkül jelen vannak |
| kanyarokban, mozdulatokban, |
| tekintetük, mint jelzőlámpa |
| Tükörbe nézünk, megalázkodunk, |
| mindnyájan fehér bárányok vagyunk, |
| miközben őket ünnepeljük, |
| azaz magunkat ünnepeljük, |
| Krizantémok a temetői buszon, |
| Csak az évek, a nyavalyák |
| dércsípte árnyékuk felett |
| megállók vasa, csonka keresztek |
| Arcom mögött a tejút mozdulását, |
| Nagyanyámat, Katona Juliannát, |
| s a másikat, Farkas Katalint. |
| Friss fakereszt ablaka mögül |
| nagybátyám még némán visszaint. |
| Aztán újra a sejtek szava. |
| Ülök a buszban, térdemen fiam. |
| Körben a téboly tűzkarikái. |
|
Nagyatád
| Nagyatád, parkod gesztenyefáit |
| mássza, gyertyákat gyújtogat |
| klorofill-zászlós évszakom. |
| Helyhez kötött, akár a fürdőd, |
| akár a csöndes Kossuth-szobor |
|
a legnagyobb magyar terén. |
| Amit elhoztam, már hat erdő |
| dohányszín szőnyegét feszíti, |
| mása nincs, folyton változik. |
| Akárcsak te, Árpádkori neved |
| Megszüntet, mégis megőriz. |
| Jövevény voltam, forgott velem |
| pattogott díszes céllövölde. |
| De a munkának szárnya volt, |
| Hat évemet hat borítékban |
| elrejtettem a Rinya-parton, – |
| aki kíváncsi, megtalálja. |
| Az elsőben az Ezüst Kancsó, |
| és talán egy lány rajza van. |
| egy borbély, egy szeneskocsis |
| A harmadikban semmi sincs. |
| nevetéssel, vízcsobogással, |
| és egy tyúkfarmnyi kotkodács. |
| egy könyv, egy oklevél, egy férfi. |
| Küldje el, aki megtalálja. |
| hogy hat évet hat borítékban |
| elrejtettem a Rinya-parton, |
| de ebből egy szó sem igaz. |
| a billegő kövek a Kossuth utcán, |
| a történelem plakátjai a tornyok, |
| s a gyárkémények csúcsára kifeszítve, |
| az ismerős arcok fényképalbuma, |
| az ismeretlen új házak sora, |
| a vásárok, polgárok, iparosok, |
| a parasztok, Nagyatád szelleme, |
| a szivárvány a város fölött, |
| és hogy a park gesztenyefáit |
| mássza, gyertyákat gyújtogat |
| klorofill-zászlós évszakom. |
|
|