A pillanatnyi helyzet

Ez lett volna a csúcs? ahová kétrét görnyedve, visszacsúszva, csakazértis fölkapaszkodtál? ez a plafonalji végtelen? ez a nyomják agyamat az alacsony szobák vörösmartys pokla, ahová ép ésszel föl sem fogható erő szorított? ez a döbbenet, hogy győzelem nincs, és nem is lehet, mert a bőséggel együtt növekszik az éhség? s ez volna a vasárnap, mikor Isten megpihen és boldog, mert forog megint a mindenség, s ezután már csak egy-egy csavart kell meghúzni, egy-egy eltévedt bárányt visszafogadni, egy-egy félre- csúszott nyakkendőt megigazítani? s ha tovább ritkul a levegő, lassan növénnyé változni, hogy a sejteket átjárja a fény és föltámadhasson holtából az anyag? ez volna a pont, ahonnan beláthatod, hogy a legfőbb emberi kategóriák csak arra valók, hogy hozzávetőlegesen és utólag meghatározhasd velük a pillanatnyi helyzetet? s ami ide fölhallatszik, az a szorgalmas füvek varrógépének nesze, hát semmi ok kapkodásra vagy kétségbeesésre?