Az ötvenes kőnél
|
Levél Bisztray Ádámhoz
| Hát így állunk, Ádám, te éppen egy hónappal előbb |
| leszel ötvenéves, mint én, azazhogy november öt |
| és december hat között az a harmincegy nap |
| csak mint március vagy május vagy… lehetne egy hónap, |
| de mit most március? hiszen a dologban a lényeg, |
| hogy a naptár szerint, lám, elszegődhetek öcsédnek, |
| s megkérdezhetem tőled, hogyan csináltad, öregem, |
| hogy egyszerre csak ötven, hogy onnan vagyunk a hegyen? |
| a Hargitán? vagy a Szent Mihály-hegyen? a Kishegyen? |
| ki tudja, hiszen benne a sötét erdőben, hiszen |
| észre sem vettük, s néha még ma is úgy mutatkozik |
| a magasság, mintha fölfelé mennénk kicsit, kicsit, |
| mintha még mindig valami új hodu utu rea,
|
| és nem a végső isa pur es homu-valahová, |
| mintha ugyanúgy húzna a holvolt Erdőntúli táj,
|
| s nem érdekelne, hogy a test már magától meg-megáll, |
| hogy megkínozza a lelket, mely mint a Kerítetlen
|
|
világ madara szállna csak, mindegyre sebesebben, |
| hogy van ez, Ádám? te, aki egy hónappal idősebb |
| és bölcsebb is vagy nálam, mondd, sírjak-e vagy nevessek? |
|
| annyi minden után, ami mivelünk is megesett, |
| háború, személyi kultuszok, ötvenhat s egyebek, |
| annyi minden után ez a Tavaszra nyíló ablak
|
| honnan van, barátom, hiszen lassacskán befalaznak, |
| s a Tornác a Duna felett mintha a Csillagpázsit
|
| füzérvirága volna a végtelenből világít, |
| hiszen a múltunk, mint Elfelejtett tél, farkasokkal,
|
| történelem már akkor is, ha ránk tör vasfogakkal, |
|
Más lett a béke, dörmögöd? s hogy ez is Malomjáték?
|
| rajtaveszt Nikodémusz, de él magyar, Buda áll még? |
| s ami bennünket nem ereszt, a föld, a nyelv, a szellem, |
| fiainkat is fogja már, és egyre erősebben? |
| ennyi volna csak? gyönyörű őszbe fordult az ország, |
| potyog a szelídgesztenye, megverjük a diófát, |
| szedjük az almát, forr a bor, s anyám a hetvenéves |
| sürög leginkább, mint aki átlátja az egészet, |
| ötven év? hetven? őszre tél? amíg a szíve dobban, |
| egész lényével benne van az összes pillanatban, |
| valahogy így? plafonig ért csontjainkban az élet, |
| de oldalt lesz még tér s idő, tenni valami szépet? |
| tenni hasznosat? úgy legyen! élj soká, kedves bátyám, |
| találkozunk az ötvenes kőnél, ha kicsit vársz rám. |
|
|
|