Borostyán

A kerítés mögött újabb kerítés. Mindig két kutya kerget egy nyulat. Vagy több. Csomag, kabát, önbecsülés, öntudat elhajigálva. Csupán a közönség maradt. Bár némelyek elfordulnak, egybemosódnak, talán nincsenek is már. Ahol a cél elveszett, ott mindenki ugyanazt a távot futja, csak a saját órájával méri az időt. Most éppen megered az eső. A hó? Valaki bepattan a sokmilliós autójába, elviharzik. Arrébb kellene tenni a horizontot. Legalább fölfelé lehessen látni. Látni? Nézni! Országos méretű az álmennyezet. Ha megtelik a szemed, rögtön a padláson érzed magadat. Ha lehajtod a fejedet, a cipőd orrában. Sajog a lábad ujja, de megint belerúgsz a kerítésbe. Az észnek semmi köze a boldogsághoz. Mondod. Csak betakarja a repedéseket, mint a borostyán.