Boldogan lebeghetne

Most arra gondol, hogy talán csak arrébb kellene raknia a láda egyik sarkából a másikba, az alsó polcról a felsőre, a nyelve hegyéről, a torkából, a nyakizmaiból, a derekából a jobb karjába, a bal karjába, a lábaiba, oda ahol akkor van, amikor „lemegy alfába”, s olyan nehéz a teste, hogy belenyomódik a földbe, s ahonnan, ha az agyát is „lengedi”, néha azt képzeli, hogy vissza se tér már. Ha oda átpakolná s ott hagyná, amikor „feljön”, úgy, hogy a karjában, a lábában sem érezné aztán, s ha mégis, akkor oda-vissza folytatná, mindaddig, amíg el nem veszne a mozdulatban. Igen, egy hajszál választja csak el a fájdalmat a fájdalom nélküli súlytalanságtól, amelyben ösztöneivel (anyagával?) boldogan lebeghetne, ha ez is nem csak utólag jutna eszébe.