Amit, nem is tudom

Amit a kéz, a láb, a szív, a ritmusok, a benne van, viszem, az akkor én vagyok. Amit a szerkezet, azzal, hogy működik, a készséges anyag, a pillanat megint. A fény a bőr alatt, a lüktető savak, amit, nem is tudom, csak, mert süti a nap. Amit a föl-le-föl, a jaj, az ámulok, az egyre távolabb, a rajtam áll, ahogy. A szállongó tudat, amit, mert oka van, a lassú döbbenet, a bocsásd meg, Uram. Amit az elveszek, s az érzem, hogy örök, az ördögi kacaj, az utánam a köd. Madárszárnyon, messze, egy-egy porszem, amit, amit a szakadék, amikor álmodik.