Léten túli

Úgy érzi, újra meg újra meg kell mosakodnia, a tisztasági szükségleteken felül is, mert ragad rá az urnapor, mert egy önműködő szerkezet folyamatosan írja bele az undorító pillanatokat, amelyeket aztán hamarosan kiizzad, mert a víz, mint az imádkozás, valami léten túli hálóba fogja, ahol elveszhet és újjászülethet, ahol átlátszó sakktáblák esnek az égből, a négyzet kockát játszik, az üvegcserepet senki sem söpri össze, nyár van, s mint a bélyegző a bontott csirke farán, a felelősség megoszlik. Szemben vele mindig ül valaki, s csak meg kell tennie az első lépéseket, csak a másik helyett is gondolkoznia kell, csak észre kell vennie, s be kell látnia, ha veszít. A tudás önbizalmat ad. A nem tudás is. Ami a kettő között folyik, abból készül a mosdótál, a szappan, a törülköző. A viszketés is. Csak a vízről nem lehet tudni, honnan van, mivé lesz.