Párhuzamosok

Visszafelé majdnem mindent tudunk. Amit nem, azt kitaláljuk. Bejön a képbe a párhuzamos. Két fagerenda. Egyik a nemrég lebontott kishegyi pincénk (présházunk?) talpfája. Legalább százötven éves. Dédapám áll a pince előtt. Néz. Elképzelni sem tudja, ki vagyok. A másikat éppen arrébb akarom tenni. Beleakadt az autóm hátsó kereke, amikor beálltam a pajtába. Ez ugyanannak a pincének a tetőgerendája. Talán össze lehetne rakni ismét. Már a Kishegyre is úgy vitték át a szirotai szőlőhegyről, ahol azelőtt ebben szokta fogadni dédapám a betyárokat. A dísztárcsa leröpült. Rögzítő gombjait hiába keresgetem a szalmában. Valami befejeződik. Előre csak annyit láthatok, amennyit visszafelé is. Nem igaz, hogy a párhuzamosok találkoznak a végtelenben. Mit kezdhetek velük, akik a halálom után születnek? A föltámadáskor ugyanazok vesznek majd körül, akik ma.