Minden ugyanoda

Vasreszelék a papíron, alatta mágnes, mozgatod, furcsa alakzatokat vesz föl, az emlékezés mint az északi fény, ne akarj a papír lenni, a fehér, mint a meztelen női test távozó lepedőben, mint a mesebeli királyfi későn érkező lova, mint a hófödte óralap. Minden ugyanoda mutat. Valaki ott áll, vasat ropogtat a foga között, erős és könyörtelen, fél fenékkel ül a lovon, int, hogy menj a fenébe, a végbeled nem arra való, hogy egy életen át rajta ülj, s szanaszét hagyd a részleteket, a látható nem az elérhető.