Üveg nélküli
| Valami rozsdaság, bádogvödör |
| alján a víz emléke, üres, |
| üveg nélküli ablakkeretben |
| társakkal (barátokkal?), mintha |
| létrát akarnál keresztben |
| megfagyott, döglött lovon |
| oda mehetsz már, ahova akarsz, |
| ugyanaz a vér szárad a kerítésen, |
| emelik szádhoz az ecetes ruhát, |
| eszik az oxigént, s ugyanúgy |
|
Nevet, alakot
| Kifeszíteni a hálót, a rémeket |
| fejsze, szó, följelentés, |
| női kezekkel álmodni, ahogy |
| megállnak, tovasiklanak, s |
| belemozdul a horizont, ahogy |
| mindenki bemutatkozik, de |
| azonnal elfelejti, s elölről |
|
Minden ugyanoda
| Vasreszelék a papíron, alatta |
| alakzatokat vesz föl, az emlékezés |
| mint az északi fény, ne akarj |
| mesebeli királyfi későn érkező |
| ott áll, vasat ropogtat a |
| könyörtelen, fél fenékkel |
| menj a fenébe, a végbeled |
| nem arra való, hogy egy életen át |
| hagyd a részleteket, a látható |
|
Tojáspor
| A kukacok megosztoztak az |
| fölírták, hogy kijárat, a levegőt |
| magas, hosszú hajú jutott, |
| valamivel könnyebben tekergett, |
| szakállast aprózta, vagy a |
| köpcös kopaszban szlalomozott, mivel |
| mindegyik vízszintesen, s a |
| fülétől a farkáig, azazhogy |
| a combok, a lábszár, még a |
| beleszámított, csak azt nem |
| értették, miért van annyi |
| tojáspor az agyban, vasszeg a |
| szívben, ricinus a belekben, s |
| gyorsabban száradnak, alig jut |
| idő a foszló bőrt (bőrkét) |
| elektromosság, a kígyózó galaxisok, |
| a tejutak, a fény emléke, s ha |
| elvégezte a dolgát, akkor egy |
|
Párhuzamosok
| Visszafelé majdnem mindent |
| kitaláljuk. Bejön a képbe a |
| párhuzamos. Két fagerenda. Egyik a |
| nemrég lebontott kishegyi pincénk |
| (présházunk?) talpfája. Legalább |
| százötven éves. Dédapám áll a |
| pince előtt. Néz. Elképzelni sem tudja, |
| ki vagyok. A másikat éppen |
| arrébb akarom tenni. Beleakadt az |
| autóm hátsó kereke, amikor |
| beálltam a pajtába. Ez ugyanannak a |
| pincének a tetőgerendája. Talán |
| össze lehetne rakni ismét. Már a |
| Kishegyre is úgy vitték át a szirotai |
| szőlőhegyről, ahol azelőtt |
| ebben szokta fogadni dédapám a |
| betyárokat. A dísztárcsa leröpült. |
| Rögzítő gombjait hiába keresgetem a |
| szalmában. Valami befejeződik. Előre csak |
| annyit láthatok, amennyit visszafelé is. |
| Nem igaz, hogy a párhuzamosok |
| találkoznak a végtelenben. Mit kezdhetek |
| velük, akik a halálom után |
| születnek? A föltámadáskor |
| ugyanazok vesznek majd körül, |
|
Megmásíthatatlan
| Úgy érzi, végleges. Nincs több |
| másik oldaláról is lehet nézni. |
| megkocogtatni, mint születéskor |
| az eget. S ha másra nem, a |
| kedvező frontra várni. A többi |
| beleköp, aki oldalt, az káromkodik. Ritka, |
| aki szétnyílik, mint egyszer a |
| tenger, hogy rajta át, s hogy |
| mint bádog a tetőn, mint a |
| fényesre élezett tányérok, mint a |
| bibliai példázatok. Ha egy |
| begombolja az ingét, s hazamegy. |
|
Kerülgeted
| Deszkatavasz. Meztelen fenekű |
| gyerek les be a lyukon. Egy nő |
| koporsóban viszik a halottat. Görög- |
| keleti papok a mandulafák. Sír a |
| verik az asztalt. Ennyi. Rég volt, |
| amikor megilletődtél. Amikor |
| kerítéshez érinted a melled, |
| megszólal a harang. Tudod, hogy |
| most szegezik rá a fedelét. |
| Örülnek? Ordítoznak? Holnap |
| benne lesz az újságokban. Mint a |
| koporsószegek, sárgállnak a |
| nárciszok. Egy facsemete, amit |
| ősszel ültettél, elment a téllel. |
| karóra. Egyengeted a fölásott |
| földet. Köveket raksz egy |
|
Két nő
| Homokot visznek az utcán. Két nő. |
| magabiztosan, kicsit előbbre. A másik |
| mintha el akarna bújni a társa |
| leejti a száját. Egyszerre |
| mintha az előző volna. Ugatni |
| reggel óta kapar a torkod, s az utcai |
| villany is ég már. Galambok |
| fötrik a párkányt, csipkedik egymás |
| börtönudvar. Két gombostűfej |
| Neil Armstrong lába nyomát. A dolgokat |
| akkor kellene a helyükre tenni, amikor |
| ott vannak. Mit mondjak? Két nő |
| a holdon. Boldogok. S izgatóan |
|
Kerítés
| Szögesdrótgombolyag. A nyelvedet is |
| letekered az oszlopokról. Ha ebből |
| pulóvert kellene kötni…Ha…Bár |
| mindig voltak. Sőt! Akadna, aki |
| visszagombolyítaná, újra kötné. |
| Sűrűbbre. Tehát kerítés. Ha rendes |
| kerítést akarsz, a sövényt is |
| Nyár van. Béke van. Televízió. |
| a tejút végét, s int, hogy mehet. |
| Elmenekülni csak a mozdulatokon |
| keresztül lehet. A képernyő |
| sarkában van egy pont, ha oda |
| beversz egy szeget, emberi vér |
| folyik, igazi fájdalmat érzel. Ha |
| elengeded a képzeletedet, a kezed |
| árnyékban is jár. A történelem, |
| mint a kötőtű. Leesik, de ott marad… |
| A dróthálót ugyanoda feszíted ki. |
| Úgy érzed, tüskés, pedig csak |
|
Nyálezüst
| forog a polgármester, a toronyórák |
| egymásra mutogatnak, az arcok |
| lepotyognak a térről, idegenek |
| ölelnek át, velük zuhansz |
| a kőre, sebzett bogarakat |
| eregetsz a falra, nyálezüst |
| előzékenykedsz, toldozod-foldozod a |
| történelmet, lepedőség, mondod a |
| pillanatra, mosolyogsz, hogy |
| kihúzzák-e alólad, rád húzzák-e |
| vizesen, akkora a széle, hogy |
| el se látni odáig, akkora a |
| takarózik, ki tudja, talán csak |
| arrébb kellene tenned a párnát, |
| talán csak előrébb kellene |
| állítanod az utcaseprőt, talán csak |
| végig kellene bukfencezned a |
|
Fémízű
| Röhögések a szóközökben. Kivehetetlen |
| dugó. Hátak. Örökké mennek, |
| mennek el. Ha komolyan veszed, |
| belecsavarodsz. Ha mosolyogsz, ha |
| nem akarod annyira, egyszer csak |
| kimondod a nő nevét, akiről |
| álmodoztál. Eszedbe jutnak a legjobb |
| verskezdetek. Fölszereled a |
| tizenöt éve hiányzó szappantartót. |
| Ne félj a játéktól. Legelszántabban |
| azok játsszák a sértődöttet, akik |
| megsértettek. Soha, soha, ordítja a |
| süket, miközben meztelenül |
| hajlong a vak előtt. Két szó között |
| nincs legrövidebb út. Az érkezés |
| kimondhatatlan. Ha kinyitod az |
| ablakot, azonnal autók dübörögnek el a |
| ház előtt. Ha felteszed a |
| szemüvegedet, szürke pöttyöket |
| látsz a fehér tálcán. Ha megharapod a |
| nyelvedet, elhiszed, hogy valóban sótlan |
| a leves. A szó a vérből lesz. Az egyik |
| savasan zizeg, mint az univerzum, |
| a másik fémízű, mint a halál. |
|
Előbb-utóbb
| Ha otthagyod a kezed, előbb-utóbb |
| másé is ott lesz. A tengernek |
| fölírhatnál a falra. Ki tudja, |
| homokba rajzolt hajókon járkál. |
| nem te csinálsz. A lényeg |
| kilencven százaléka hiány. A többi |
| kapcsolat. Aki megijed, mert |
| hirtelen észreveszi, hogy nem ő, |
| megy az utcán, és kétségbeesik, |
| nem hisz benne, hogy az abroncs |
| a hő hatására kitágul, az ne |
|
Visszaesik
| Indul a hajó a gerinceden, le-föl |
| ugrálnak a cölöpök, nyálkás hinta |
| ütögeti a partot, csipkefüggönnyé |
| rebbennek a sirályok. Valaki les a |
| szemközti házból. Ha odanézel, |
| ellép. Ha nem nézel oda, már a |
| füled mögötti szemeddel is látod. |
| A naptár lappangó üvegcserép. Az |
| papírokat, számolgatni az |
| ujjaidat. Aki nem tudja, hogy |
| mennyije van, annak annyija van. |
| minden irányban lejt. Az idegtű |
| sehová sem mutat. Nyisd ki az |
| ablakot. Integess. Hátha az ott |
|
Na, ne!
| A túlsó végét is meg kell csinálni, igen, |
| ott is van percmutató, vannak irányok és |
| arányok, elkezdődik valami, de hogy már |
| itt a közepén, azazhogy alig-alig |
| túl rajta, amikor az eredményt tudja már, |
| csak az utat nem, amelyen eljut odáig, |
| s egyik szemével folyton föl az égre, |
| másikkal meg az egyre bizonytalanabb |
| lába elé néz, amikor a jövő, akár egy |
| lakógyűlés, csupán a kutyapiszkot kell |
| fölemlegetni, amibe a lépcsőházban |
| belelépett, csupán utalni kell rá, hogy |
| a diktatúra folytatódik, az utódokat |
| továbbra is ez erősebb ebek nemzik, bár |
| átmenetileg a kukák mögött, tehát |
| de facto csak az anya biztos, amikor |
| a közmegegyezéses átverések és a |
| házirend között mindenki szűzlány, sőt, |
| önkéntes tűzoltó, s viszi a közös |
| transzparenst akkor is, ha amúgy |
| senki sem megy utána…hogy akkor ő a |
| saját temetése próbáit rendezze, sírjon, |
| kimerevítse a papot, a gyászindulót, az |
| utolsó csoportképet, a fantáziát, hogy |
| mindent, ami nincs, elfelejtsen… na, ne! |
|
Hét feje volt
| Egyetlen verset olvas. Megzsírozza néha |
| az ajtó sarkait. Koncentrál. Mind |
| ugyanott mennek ki, ahol bejöttek. Aki |
| több ennél, az akkor sincs jelen, ha |
| jelen van. Volt egyszer egy madár. |
| Hét feje volt, tizennégy szárnya. |
| Röpülni nem tudott, de gyönyörűen |
| énekelt. Ő találta fel a beszédet. |
| A hallgatást is. Ajtórésekből |
| rakta össze a börtön rácsait, |
| gyufaszálakból a történelmet. Ha valaki |
| nekidörgölődzött, meggyulladt. |
| Hol alul, hol felül. A rabok ilyenkor |
| kiszaladtak a börtönudvarra. Leültek, |
| szalonnát sütöttek a parázson. Az őrök |
| az oszlopok mögül leskelődtek. Aztán |
| mindenki visszament. Ennyi. |
| Miért kellene a költőknek elölről |
| kezdeniük? Mit? A katarzis kielégülés. Az |
| érzékek és a képzelet átölelik egymást, |
| eggyé lesz hely és idő. Az egyik |
| fejen állva, a másik térden csúszva, |
| a harmadik összevissza csinálja. |
| Hat fejet és tizenkét szárnyat |
| lenyisszantani lelemény és idő kérdése. |
| Egyet megmenteni, az a röpülés. |
|
Magával ránt és elejt, ami fog
| Kerek csipesz az égen, kiakadt, |
| messze csapódik szememből a nap. |
|
| Magával ránt és elejt, ami fog, |
| volt, nincs, nehézkedem, tehát vagyok. |
|
| Megmenekülhetek, ha azt hiszem, |
| de mint a szárny, kifeszül a kezem. |
|
| Mint a madár, lüktetek, röpülök, |
| csak nincsen toll az ujjaim között. |
|
| Fehér vásznakat szikráztat a kék, |
| a nézőpont a lényeg, nem a kép. |
|
| Ha megszólalna Hamlet, hogy de hát, |
| most föltámaszthatná Ophéliát. |
|
| Ha hahotázni kezdenék, ahogy, |
| elkaphatnám hátulról a napot. |
|
| Ha… csak akarat kérdése… haha… |
| Mi az, hogy nincs a királyon ruha? |
|
| Mért a le-föl szél egyazon lyukon? |
| Mért csak akkor koppanok, ha tudom? |
|
| Mért a sötét, ha mindenképp kisüt? |
| Ki az, aki, ha üt, csak visszaüt? |
|
| Hol a lélegzet tetején a fény? |
| Mi ürül ki, ha tele az edény? |
|
| Mért, hogy különbnek képzeli magát, |
| ha egy kötélen szárad a világ? |
|
| Mért az ijedtség, az erőlködés, |
| ha magától működik az egész? |
|
|
Ahogy áll a jövő
| s vagy én, vagy te, vagy ő, |
|
| s érzed, hogy nem vagy ott. |
|
|
Ott marad
| A fal előtt, a falnál, sőt, mintha |
| máris belenyomódva kissé, |
| ahogy a szekrény sarka, amikor |
| költözködéskor, festés után a |
| helyére tennétek, s egyikőtök |
| arrébb teszitek is, hogy takarja, s ha |
| nem is érdekel már, csak föl akarsz |
| állni, fölállnál, de hirtelen |
| hátadat nyomta volna be, arra |
| esett s ragadt volna rá, s csak úgy |
| gerinceddel együtt a falat is |
| kinyomod, s ha, mintha a tüdődet |
| röntgeneznék, ráfeszülsz, |
|
Izzik a szöcske szárnya
| semmim sincs, csak a nap. |
|
| Ha azt mondom, hogy hoppá, |
|
|
Kerülővel menjünk ma, kedvesem
Babits Mihály: Ablaknégyszög című versének rímeire
| Mintha beszakadt híd öleli át, |
| és rövid u-val rövidebb az út, |
| minden porszem a pillanatba fut, |
| s végtelen lesz, mert meglátja magát. |
|
| Mintha középen millió világ, |
| s kötik talpára az útilaput, |
| de lábánál messzebb egyik se jut, |
| merthogy rühelli a szolgálatát. |
|
| S mintha a nap is ugyanarra jár, |
| s mint tűzbe hajított géppuska-tár, |
| mint olajos tengerben a madár. |
|
| S mintha a víz tükrébe senki sem. |
| Kerülővel menjünk ma, kedvesem. |
| Idegen rímek között, csöndesen. |
|
|
A börtönben is az első
| A börtönben is az első napok, első hetek, |
| a megtöretés, a beleszokás legnehezebb, |
| csak három hónapot ült, csak fél évet, semennyit, |
| amennyit a kibliben fejen állva is, annyit, |
| mondják az öt évet, tizet s a még többet nagyok, |
| meg akiknek még csak az egy-egy téglája van ott, |
| pedig, amikor az ég egyszerre beszakad, |
| s amíg a föld alól is lassacskán kisüt a nap, |
| a rés az önmagától távolodó fal között, |
| a meztelen, ahogy anyád a világra lökött, |
| a bot, a csat, a fal felé, a nem tudni, mikor, |
| az állatok s a te állat, a beavattatol, |
| a csúcsa ott van, akkor dől el az itt sem, ott sem, |
| a többi ráadás csak, mint világra az Isten, |
| s az ólmeleg, ahogy majd, néhány hetek után majd, |
| hogy aztán évekig ha, hogy akkor is kibírjad, |
| s a többé úgy sosem már, már akkor sem, ha ismét, |
| ha három hónap, fél év, ha szűrödet kitették, |
| s ha halálig kívül már, s ha bent is, kint is könnyebb, |
| és áll a nap az égen, és ég benne a könnyed. |
|
Azt mondod, hold, azt mondják véged
| Ahogy a nincsek összecsúsznak, |
| és megnő udvara a múltnak, |
| fölpislognak a messzi lámpák, |
| hogy a hátadat mutogassák. |
|
| Ahogy mint régi vers beindul, |
| s megáll a drótkerítésen túl, |
| s a kerítést, húznád a hálót, |
| s legyintenek, hogy ilyen már volt. |
|
| Ahogy mintha cáfolat lenne, |
| fehérlik fönt az árnyék cseppje, |
| azt mondod, hold, azt mondják, véged, |
| holott csupán égőt cserélnek. |
|
| Ahogy mint jégtorlasz, kivillan, |
| s elalszik mindenütt a villany, |
| de azután is látni véled, |
| mint kikapcsolt tévén a képet. |
|
| Ahogy hirtelen fölkeresnéd |
| Arany Jánost vagy Ady Endrét, |
| s ülnétek ott és hallgatnátok, |
| ahogy csöndesen elszivárog. |
|
|
Kocogás egy Ady-sor után
| Gyorsabb s rövidebb a lélegzet is, |
| kapkod az ember, ha semmit se hisz. |
|
| Kicsi országban kicsike a hely, |
| ha kinyújtózol, már terpeszkedel. |
|
| S mert csak fölfele nyitható a tér, |
| fönn is marad, aki mégis fölér. |
|
| S mivelhogy a többség se itt, se ott, |
| mindenki sír-rí, hogy lent botolog. |
|
| Bolond a költő is, azt képzeli, |
| hogy oxigénpalackja van neki. |
|
| Hogy neki van, s nem lyukas, csak üres, |
| s ha kell, a szellem, az is benne lesz. |
|
| S megkérdezi még egyszer magyarul: |
| Hát mi lesz ebből tekintetes úr? |
|
|
A szeme, szája, az orra, füle
| Mint a távoli csillagra kitett, |
| várja a múltból jövő jeleket. |
| De amit észlel, csak gyanús zörej, |
| azt is egész testével fogja fel. |
| A szeme, szája, az orra, füle, |
| külön-külön mered a semmibe. |
| S ha egy vak részecske beléakad, |
| egyik sem riasztja a másikat. |
| Erőlködik, mind egyedül akar |
| lenni a felszámoló hivatal. |
| Amire a többivel képtelen, |
| eljátssza, hogy miért igen, ha nem. |
| Hogy ahány irány, annyi az idő, |
| s nem a múlt a ma, hanem a jövő. |
| Hogy mint a táguló gömb belseje, |
| a pillanat száll millió fele. |
| S amire vár, a szökött hintaló |
| ott áll előtte, sarkantyúzható. |
| S hol ez, hol az pattan rá, s leesik, |
| s nyalogatja hosszan a sebeit. |
| S amit külön a fül, a száj, a szem, |
| jajgatni, azt még tudnak közösen. |
|
A mindig ott szakad ki
| A bőr, s hogy folytatódik, |
| a száll a végtelen, mint, |
| s a kulcs, hogy zárva van. |
|
| Az orr, a száj, a köldök, |
| s a szem, a fül, a költők, |
|
|
Találgatom, mi az
| egyik, hogy merre szálljon, |
| másik, hogy nincs tovább. |
|
| piszkálgatom, hogy égjen, |
|
|
Most akkor melyik fala döng?
| Miképpen a csontban a csönd, |
| hallod, hogy valaki köszönt, |
| s látod, hogy fölszáll egy galamb. |
|
| Bezárva végleg, ami gömb, |
| borzalmak történnek alant, |
| s egyszer csak minden odafönt, |
|
| Most akkor melyik fala döng? |
| Honnan a percben a harang? |
| Ha porból vétetett a föld, |
|
| A semmi, ha hull a göröngy, |
| miért hallgat el, a bitang? |
|
|
Ahogy még
| Ha csak egy hajszálon, egy hajszál |
| belsejében, ha csak a külső és a belső |
| közötti villanásban, a nincs is |
| leszakadt partdarabján, a mindent |
| visz a sodrás szavakká betűzésében, tétova |
| figyelve a zúgásban elvesző |
| hullámra, amiben utoljára |
| látható még, ahogy megy szét |
| mintha együtt, hogy a szorítás |
| elengedés mintha kötélen, |
| s mintha még minden szikrában annyi |
| nehézkedés lenne, hogy visszahullik, |
| visszakényszeríthető, s csak a széle, |
| a legtávolabbi, a leginkább |
| szökni készülő, csak az nincs többé |
| sehol, s mintha a leghosszabb, a |
| legmélyebbre kapaszkodó gyökér, |
| a sejt magja szakadna ki vele … |
|
Tárgyakká sűrűsödik
| átsétálhatsz, ha hiszel benne. |
| Mint a ragasztó tartod össze |
| hitelesíted az alkotmánybírót. |
| a valóságot. Az a vég, ha a torony |
| beleesik a kútba, de mindenki |
| le-föl mozgatja a karjait, mintha |
| harangozna, ha a porszem, |
| de egyetlen szóban sem lehet |
| megkapaszkodni, mert a vér |
| ha nem tudod eldönteni, hogy a |
| beleidet vonszolod-e magad után, |
| A képzelet tárgyakká sűrűsödik. |
| Ez a legkeskenyebb utca. Egy |
| ijedt állat fut veled szemben. |
|
Saját árnyékát előzi a ló
Bizonytalan
| A betűk akkor is betűk, ha csak, |
| miként a homok a sivatagot, |
| néhány év (évtized?) alatt |
| elfújhatja mindet egy számítógép |
| visszarobbanthatja a végtelent a |
| papírokba, fákba, kövekbe, sőt, |
| vissza az agyba ismét, tehát |
| hevenyészett sorokat olvashatatlan |
| határidőnaplókba firkálsz, |
| minden a jövőnek készült, ma a |
| mának, eljön az idő, amikor megint |
|
Lehetnék kuruc, sőt, labanc
| Vagy az, hogy az orrom szelel, |
| vagy most kell az orvoshoz el. |
|
| keményebb lesz, ami lötyög. |
|
| addig tojnak, amíg csibék. |
|
| lehetnék kuruc, sőt, labanc. |
|
| Ha hagyom, hogy se így, se úgy, |
|
| Ha fújom, mintha döntenék, |
| villámlik és dörög az ég. |
|
| Ha azért is meggyógyulok, |
|
|
El-elképzelem a falansztert
| S hogy verset írni megint flanc lett, |
| el-elképzelem a falansztert. |
|
| Ülnek sorban a bolond költők, |
| gőzölög előttük a pörkölt. |
|
| S miközben tele lesznek nyállal, |
| telnek a raktárak széklábbal. |
|
| Jár-kel köztük a felvigyázó, |
| ragyog mint, mintha lenne rá szó. |
|
| Valaki köp egyet, de annyi, |
| úgyis közösen kell felnyalni. |
|
| S amott már kilenc csók a forgács, |
| sőt, ráadást is kér a zord ács. |
|
| Ezek meg itt csupán nagyolják, |
| merthogy a székláb, s hogy azannyát. |
|
| Mi lesz, ha lángra kap a szikra, |
| s rímelni kezd a lik a likra? |
|
| Mi lesz? Mi lenne? Csak-csak esznek. |
| Ha meg nem, hát az lesz a vesztek. |
|
|
Lopott madár
| Az út megeszi az utat, csak a |
| vége lóg ki, azon kell (kellene) |
| elindulni. Hosszában kettészelt |
| kígyó az árnyék. Meg-meg- |
| rándul, mint a percmutató. |
| Ilyen nincs. Csúszik ki a szádon. |
| Lépnél, de mindig elmozog. |
| A tapasztalat, mint a tanító bácsi, |
| ül a kilométerkövön. Tízóraizik. |
| Az ösztön, mint lopott kalitkában |
| a lopott madár, ide-oda ugrál. |
| Kalitkájával együtt. Ez az a |
| megérkeztél? Hová? A közös ihlet |
| évszázadonként egyszer ha |
| magával sodor, s azt is csak |
| akkor tudod meg, ha emlékezel. |
| Mind okosabbak. Újra meg újra |
| feltalálják az örökmozgót, aztán |
| eltűnnek, mint árvalányhajban a |
| mezei egér. Mit veszíthetsz? |
| Ha beszélsz róla, nehezen is |
|
Számolgatni, hogy örvendeznek
| Mintha azonnal elszakadna, |
| föltenni mind a legnagyobbra. |
|
| S mert a rész könnyen tetten érhet, |
| jól eltakarni az egészet. |
|
| Így vagy úgy folyton benne lenni, |
| de mintha nem történne semmi. |
|
| Méltatlankodni, miért?, meddig?, |
| esküdözni reggeltől estig. |
|
| Úgy vinni el a tele kasszát, |
| mint mikor a hóhért akasztják. |
|
| Számolgatni, hogy örvendeznek, |
| megkegyelmezni annak, ennek. |
|
| S amíg egymással vacakolnak, |
| nevet adni mennynek, pokolnak. |
|
| Keresgetni, hogy hol az Isten, |
| tudni, hogy rajtuk kívül nincsen. |
|
| S amikor ott görnyednek hétrét, |
| elengedni mind a két végét. |
|
|
Léten túli
| Úgy érzi, újra meg újra meg kell |
| szükségleteken felül is, mert |
| ragad rá az urnapor, mert egy |
| önműködő szerkezet folyamatosan |
| írja bele az undorító pillanatokat, |
| amelyeket aztán hamarosan kiizzad, |
| mert a víz, mint az imádkozás, |
| valami léten túli hálóba fogja, ahol |
| elveszhet és újjászülethet, ahol |
| átlátszó sakktáblák esnek az égből, |
| a négyzet kockát játszik, az |
| üvegcserepet senki sem söpri össze, |
| nyár van, s mint a bélyegző a |
| bontott csirke farán, a felelősség |
| mindig ül valaki, s csak meg kell |
| tennie az első lépéseket, csak a |
| másik helyett is gondolkoznia kell, |
| csak észre kell vennie, s be kell |
| látnia, ha veszít. A tudás |
| önbizalmat ad. A nem tudás is. Ami |
| a kettő között folyik, abból készül |
| a mosdótál, a szappan, a törülköző. |
| A viszketés is. Csak a vízről |
| nem lehet tudni, honnan van, |
|
Még kiderül, hogy te, hogy te meg én
|
Egy József Attila-sorra
| Mintha autón vízzel teli kádat. |
| A tudománynál több a lelemény. |
| Jobb befürödni már az elején, |
| mint csuromvizesen futni utánad. |
|
| Friss fenyőhabbal mostam meg a hátad, |
| de te azt dúdoltad, nincsen remény. |
| A dallam nem változtat szövegén. |
| Hova tegyem a csöpögő ruhákat? |
|
| Tele van képtelenséggel a század. |
| De hát mindig, mindent a tetején? |
| Még kiderül, hogy te, hogy te meg én, |
| hogy az egész a mi lelkünkön szárad. |
|
| Lehetett volna másként? Van bocsánat? |
| Ki dönti el, hogy mi a költemény? |
|
|
Ongürü csitáti
Ótörök-finnugor könyörgés
| Sülyto boha méle ommálé bazallat, |
| ó isenyü elli, lamma szabak éneg, |
| ongürü csitáti mulla karabének, |
| kü belle, kü néke, nig alni tikannak. |
|
| Nol irána éne himmatitti tangat, |
| nelle ineg zsuffa, menea tigéned, |
| ó isenyü elli, tünnebei téneg, |
| kü minne trigelli tonnabuha allat. |
|
| Tittala tenőged, tük inne sugallak, |
| kukka-kukka imma, annala minézek, |
| süssenissze merge, künnevippe nyargad. |
|
| Villi ottaéne, kü inolta méget, |
| atta kün dezéked örgönü fiattad, |
| ó isenyü elli, menea tigéned. |
|
|
Mintha a függönyön aki átlát
| Csak ami összegyűlt, ami szétment, |
| azok halnak bele, akik éltek. |
|
| Csak akik azt hiszik, megmaradnak, |
| lesznek rabjai a pillanatnak. |
|
| Nagy a csönd, temetnek, vihar készül, |
| szavakat keresek menedékül. |
|
| Járok a szemekben, mintha semmi, |
| de a halottat el kell temetni. |
|
| Mintha a függönyön aki átlát, |
| kicsit arrébb tenné a keresztfát. |
|
| S menne a dolgára, ahol minden, |
| minden azért van csak, hogy keringjen. |
|
| Azért, hogy a szerdára csütörtök, |
| beleszólhassanak régi költők. |
|
| S amíg a göröngyök földübögnek, |
| legyen széle-hossza az időnek. |
|
|
„Egy istent kellene csinálnom”
Nemes Nagy Ágnes: Ekhnáton jegyzeteiből
| Előbb a mért most mennek el, |
| aztán az itt-ott tegnapi, |
| s egyszer csak nincs mit mondani, |
| minden örök, minden közel. |
|
| lent a szobrok forgácsai. |
| jaj, de semmi, hogy hihetek. |
|
| Miért vigasztal, aki meg? |
| Csak azt akartam tudni, hogy. |
| S ha nincsen, hogy akkor minek? |
|
| Mintha az ég s az ég között. |
| Mint egy asszony, mint az anyám. |
| Mintha semmi se volna rám. |
| Csak meghalok, csak megszülök. |
|
| Jaj, sós és nehéz, mint a könny. |
| Jaj, miért, hogy külön-külön? |
| Jaj, mért ragyog, ha nem lehet? |
|
|
Sirató
| Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még |
| tegnap is…miért a perc?…mért hittem el?… |
| hogy legalább…hogy lesz erőd…hogy akkor is… |
| mióta már?…szemközt vele…hogy akkor is… |
| hogy annyi csak…hogy járni csak…a táncokat… |
| Dávid király…az Úr előtt…egyre vadabb… |
| ugrásokat…iktatni be…amennyire…tőled telik… |
| de reggelig…de estelig…mert látja ő… |
| mert tudja ő…hogy tested is…hogy lelked is… |
| hogy hála-tánc…jaj, istenem… |
|
| Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még |
| tegnap is…még akkor is…hogy tetszik-e…hogy |
| olyan-e…hogy vége, de…mért hittem el?…hogy |
| ugyanaz…hogy könnyeid…mögött a nap…hogy |
| béna vagy…hogy néma vagy…de megmaradsz…de |
| megmaradsz…jaj, istenem…miért a perc…hogy |
| vissza se…előre se…hogy nem felelsz…hiába |
| vagy…csak torkodat…csak megszakad…s ők is, |
| akik…szeretteid…csak szemedet…csak álla- |
| dat…hogy megmered…az egyszer egy…a végte- |
| len…a semmi se…a minden a…s többé soha… |
|
| Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még |
| tegnap is…még akkor is…új könyvedet…hogy |
| s mint legyen…milyen legyen…külsőre is… |
| még abba is…és néha csak…hogy fojtogat… |
| és tétován…hogy úgy se már…és mintha csak… |
| egy éve még…öt éve még…hogy mennyi szép… |
| s talán, talán…hisz förtelem…hogy itt a vég… |
| s hogy semmiképp…s hogy semmi kép… |
| arról, miért…miért? miért?…jaj, istenem…jaj, |
|
| Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még |
| tegnap is…minden szavad…gyémánt szavad… |
| folytatható…tetézhető…szándék s erő…függ- |
| vénye volt…parányok és…galaxisok…ujjad he- |
| gyén…sütött a hold…ma meg, ma meg…jaj, is- |
| tenem…vérző szegek…földek, egek…feszítenek… |
| hiába ész…nehézkedés…győz az egész…győz az |
| egész…ősrobbanás…utáni csönd…mindent el- |
| önt…a fönt, a fönt…csupán a mű…tudom, tu- |
| dom…a kő alól… a fű alól…s jönnek, ha majd… |
| az asszonyok…hogy nem vagy ott…hogy nem |
| vagy ott…és látnak itt…és látnak ott…és élni |
| fogsz…és élni fogsz…de most, de most…jaj, |
| istenem…isten veled…isten veled… |
|
|
Pákolitz István elment
| Mint aki, mint az ajtórésen, |
| a nyitva hagyott pengeélen, |
| mint aki úgy megy el, hogy éppen, |
| mintha akkor is mintha készen. |
|
| Mint aki nincs mit, nem köszönget, |
| csak annak még, akinek mindet, |
| szervusztok, ennyit mond és elmegy, |
| ötmilliárd mindenből egynek. |
|
| Viszi a cekkert megpakolva, |
| mintha a saját anyja volna, |
| mintha csapatig versbe bújva |
| menne a sűrű csillagporba. |
|
| Mintha az egész, úgy ahogy van, |
| nem akart volna lenni jobban, |
| marad a világ megváltatlan. |
|
| Nézek utána, mintha messze, |
| mintha a háta hátam lenne, |
|
|
Mint a madárszárny
|
Fodor Andrásnak, odaátra
| Egy héttel a halálod után a |
| lepecsételt Balatonban. Piszkos hab |
| minden a tiéd. Fölizzott pléhdoboz |
| a pillanat. Csurog belőle a |
| vízszintes szavak a tájban. Az ég |
| fölemeli őket, ledobja. Ha |
| megszólalnál, mint a madárszárny |
| Berényiek? Tótiak? Buzsákiak? |
| A fonyódi kabinosnő, akivel |
| utoljára beszéltél? Nem tudom, |
| kik ezek, de mind ismernek. Az |
| unokámnak te is örülnél. A legtöbb, |
| amit adhattál, a visszakötött |
| másik vége volt. A családias |
| végtelen. A lehetetlen a cseppben. |
| Indiák? Árkádiák? Az univerzum egy |
| diófa alatt is bejárható. Csak a |
| naphoz kell kifeszíteni a vitorlát. |
| áthúzni a kötelét. A többi |
| bennünk van. Vagy nincs. Nagyon |
| itt vagy még. Aki a pecsétet feltöri, |
| jól teszi, ha előbb imádkozik. |
|
Saját árnyékát előzi a ló
| Kövek között a rózsa, árva ég, |
| megint a súly , megint a szállanék. |
|
| Tüsténkedik a gravitáció, |
| saját árnyékát előzi a ló. |
|
| Célba futnak a maradék napok, |
| oda sietek, ahol ott vagyok. |
|
| Emitt a vég, amott az egy meg egy, |
| előbb a percek, aztán a helyek. |
|
| Mintha megcsúszott volna valaki, |
| s azon állna, hogy szurkolnak neki. |
|
| Jaj, mennyi szempont, elkötelezés, |
| s mind maga akar lenni az egész. |
|
| Mennyi egymáshoz kötözött világ, |
| milyen igéző összevisszaság. |
|
| Mintha közösen keresnénk a szót, |
| fölül az élő, alul a halott. |
|
| S újra meg újra elveszítenénk, |
| hogy még nagyobb legyen a veszteség. |
|
|
Amit, nem is tudom
| Amit a kéz, a láb, a szív, a ritmusok, |
| a benne van, viszem, az akkor én vagyok. |
|
| Amit a szerkezet, azzal, hogy működik, |
| a készséges anyag, a pillanat megint. |
|
| A fény a bőr alatt, a lüktető savak, |
| amit, nem is tudom, csak, mert süti a nap. |
|
| Amit a föl-le-föl, a jaj, az ámulok, |
| az egyre távolabb, a rajtam áll, ahogy. |
|
| A szállongó tudat, amit, mert oka van, |
| a lassú döbbenet, a bocsásd meg, Uram. |
|
| Amit az elveszek, s az érzem, hogy örök, |
| az ördögi kacaj, az utánam a köd. |
|
| Madárszárnyon, messze, egy-egy porszem, amit, |
| amit a szakadék, amikor álmodik. |
|
|
Világméretű
| Éjjel a falak megrepednek. Új |
| kocsmák türemkednek ki az |
| utcára. Új országok csúsznak |
| kettőkor elüti a hármat. Aki |
| igazsághoz. Ha fölkelsz és |
| tanúja lehetsz a világméretű |
| kiegyenlítődésnek. Egybefüggő |
| piszkos víztükör az égbolt. Csak |
| itt-ott csillan meg benne a tű. |
| A székek leláncolt bolygók. |
| Térdelnek, üzekednek a vaksi |
| gravitációban. A részegek, |
| súlytalanul. Egy ablakban mintha |
| Kosztolányi Dezső állna, de |
| becsukják. Nézel, elszégyelled |
| megilletődés, áhítat. Annyi |
| lelkesedés sincs benned, mint a |
| kutyában, amelyik most kapta el |
| a saját farkát. Szeretnél |
|
Milyen állat?
| Az ásítás mélysége? A kilincs |
| magassága? Melyik idő nagyobb? |
| Túlélhető-e, ami nem mérhető? |
| miért lép rá a kulcslyukon |
| kiszökő lélegzetre? Kinek jó, |
| külön-külön élhető át, hogy a |
| tolerancia erőszak nélkül |
| megvalósíthatatlan, hogy a |
| szeretet csupán levegőhiány? |
| Miért a bűn vagy a bűn képzete |
| kapcsol össze a legerősebben? |
| Milyen állat a befejezett |
| műítész, aki nagyokat ugrik a |
| csúcson, s a testére rajzolt |
| Mi a különbség az elszánt |
| hitvalló között? Ha nem tudsz |
| dönteni, ki hiszi el, hogy |
|
Nem férek el
| A csalódásból jégdara esik, fekete lábú |
| madarak csipegetik a guruló |
| vizet. Nem férek el a papíron. Ha azt |
| mondanám, hogy tavasz van, nagyot |
| nevetnél. Pedig mindegy. Az érzelem |
| hatalmasabb az észnél, a leszakadt ég |
| mint a fölfordult teaszűrő, borul rá |
| Ki ivott és mit?, szaglásznak az |
| időjárás-jelentők. Hova lett a |
| tealevél?, ki eszi ollóval a salátát?, |
| kutakodnak a főszakácsok. |
| ami legalul összegyűlik, hogy csak az |
| élő szervezet bírja ki, a nehéz |
| elemek kettéhasadnak, a tollpihe |
| kiszáll a teaszűrő lyukain. A csillagászok |
| galaxist jelentettek, pedig csak |
| megállt a lélegzetem, ráz a hideg, elfogy |
| belőlem a magyarázat. Össze kellene |
| közölnöm kellene veled, hogy |
|
Rododendron
| Zavaromat nem tudom leplezni, |
| bóklászik bennem, el kellene |
| elvirágzik és kiültetik a |
| fölfalja a szemével, tehát |
| mutatkoznom, okosakat kellene |
| önkéntelenül zavarba hozok |
| telik meg a szoba, s elég egy |
| meggondolatlan mozdulat, egy |
| elejtett virágszirom, egy |
| végzetes önreflexió, hogy |
|
Pontkristály
| Valaki letesz valamit. Valami |
| nehezet. Vastuskót? Követ? |
| Csak azt látod, hogy lassan áll föl. |
| S mintha intene, hogy folytasd. |
| Mit? Miért ez ugrik be, mint |
| sípcsontba a lift, hajtövekbe az |
| elakadás? Kinek mi köze a |
| fantáziádhoz? Miért szakad a film, |
| amit hirtelen elindítasz? |
| Elbambultál? Tilosban jártál? |
| Pillanatig (évmilliókig?) |
| te voltál ő? Ki? Elfértél valahol, de |
| nem maradhatsz ott? Miért? |
| Miért most találod ki, amire |
| emlékezel? Honnan a kiterjedés, ha |
| Megfagyott szó a repedésben? |
| Légypötty az ablaküvegen? |
| hozzá kell adni, ami nincs, ha |
| bűnbe estél, de szükség van rád? |
| belekapaszkodhatsz a mozdulatba? |
|
Azelőtt
| A zajnak, ami a kipufogógázzal |
| bepöndörödik az ablakon, fekete |
| kutyaformája van. Lefekszik a |
| szőnyegre. Néz, hogy tényleg |
| nem tudod csinálni tovább, |
| amit éppen. Aki a menekülésedet |
| (megmentésedet?) intézi, sohase |
| mutatja meg a képét. A kezed, |
| a szemed, a füled, az orrod, a |
| képzeleted szól vissza, miután |
| elindult már, hogy mi lesz. Igen, |
| most a nyelvedet, a nyelved |
| hegyét kell összecsomagolni, |
| vinni utánuk gyorsan vagy |
| bekenni valamivel. Hirtelen |
| nagyon ég. Egy szem tüzes eper a |
| szádban, döbbensz rá, miközben |
| lenyelnéd vagy kiköpnéd, azazhogy |
| eltűnsz benne, mint a világ az |
| ősrobbanásban. S hogy mi volt |
| azelőtt? Nos, ez az. A titok, |
| a méreg a nyugtatóban rögtön |
| hiába hunyod be a szemedet, |
| ugyanott nem folytathatod már. |
|
Hideg és nyirkos
| A békákat el kellene engedni, hátha |
| erre köröz a gólya, hátha |
| lenyeli őket valaki, hátha |
| királyfivá változnak. Ne játszd az |
| elszánt szerencsétlent, aki |
| mindig tudja, hogy mit csinál. |
| A hideg és nyirkos erszények |
| fölfelé gurulnak, a horizont |
| lehajtod a fejedet, megered az eső, |
| repedések. Ha benn tartod a |
| akvárium, a nehéz szavakat is |
| ki lehet ejteni. Ha a szomorúságra |
| pislant a tejút, működés közben |
| látod a csigolyáidat. Érzelem nélkül |
| Miért az undor, az örökös |
| készenlét, a karika másik vége, ha |
| nem forog? A remény, hogy a |
| plasztikai műtét után az arcbőr |
| megszűnik a kiszolgáltatottság, ha |
| beszélsz róla, elugrálsz előle? |
|
Tele a völgy
| Sűrűsödések, ritkulások, a vér |
| visszakiabál a csontnak, de |
| A szökőkútból meztelen ludak |
| nyújtogatják elveszett nyakukat. |
| Nyálzik szeptember vége, mint a |
| kérődző tehén, még egyszer |
| megrág mindent, még egyszer |
| ugyanabba a lyukba látni. |
| szikla peremén, a tíz ujjában |
| akkora a kritikus nyomás, hogy |
| űrállomással. Tele a völgy |
| utolsó szalmaszállal. Ragyog a |
| pacsirta torka. Lüktet az ég, |
| mint a nyelőcső. Elég egyetlen |
| könnycseppet ejteni, s máris |
|
A hátán viszi
| Hány kijárat van? Kettő? Öt? Egy sincs? |
| Csak a huzat és a kényszerképzetek |
| közlekedhetnek menetrendszerűen? |
| Ki írta ki, hogy ha reggel lesz, |
| ollóval, bicskával, beretvával vagy |
| tojással a fenéken ajánlatos fölkelni, |
| mi több, legcélszerűbb az ágyban maradni? |
| Ki hízeleg, hogy az ujjaidból, mint |
| mozaikképet összerakhatod a tenyeredet, |
| nézegetheted, beleköphetsz, ökölbe |
| szoríthatod, de ne merj dönteni, mert |
| két kazalban egyszerre hiába keresed |
| ugyanazt a tűt? Kinek jó, ha az egyik |
| lábadat a másik után rakva elindulsz, s |
| követed a fölötted lakó mozgását, aki |
| egy hete vett fatalpú papucsot? |
| Mindegy, hogy a penetráns zokni a |
| szagos misére vagy a tegnapi |
| felolvasóestre emlékeztet? A csiga |
| akkor is a hátán viszi a házát, ha |
| menekül? Az ördög átjáróházban lakik? |
| Az Isten benned? Ha gondolkodás nélkül |
| lenyomod a kilincset, lehet, hogy |
| kinyílik az ajtó, s ott állsz a tükör előtt? |
| Vannak helyzetek, amikor a szó még |
| azonos a jelentésével? Emberek, akik |
|
A közepe
|
Tőzsér Árpádnak
| Állnak az ajtóban. Törött |
| nem fér bele, az nincs. Itt a |
| közepe, mondják, s ilyenkor |
| elérzékenyülnek, ki-be lehet |
| járkálni köztük, összébb lehet |
| préselni őket. Húsz éve? Ötven? |
| azt hiszi, mennek. Aki kívül, |
| átcsörtet rajtuk. A szüleiket |
| a küszöbön temetik el. A gyerekeik |
| oda járnak haza. Az ajtószárfa, |
| mint a családi biblia előzéklapja, |
| teleírva nevekkel, dátumokkal. De ők |
| a sorok között olvasnak. Ki ezt, |
| gyanakodva nézik. Az Isten |
| kamerákkal figyelik egymást. Ha |
|
Idő előtti
| Ritmuszavar. A gyöngyszemen |
| nem fér át a kavics. Sárkány |
| zuhan be a bordáid közé. Mély |
| csapkodja a kaput. Úgy tűnik, |
| ugranál le a magasház tetejéről, |
| éreznéd a szárnyaidat. Ha |
| vesztenél el valakit, végleg |
| buborékok a szádon. A szó, |
| mint az idő előtti szívdobbanás. |
| ültet le a küszöbre. Nézed a |
|
Hátrafelé
| Gyógyszeres dobozok, jelzőtáblák a |
| mocsárban. Nézi. Szájáig ér a |
| kéngáz buboréka. Kibírhatatlan. |
| összehányná a cementlapot, |
| szólal meg a telefon. Talán a |
| miatyánkot mondja. Talán az |
| hogy vagyunk. Talán a kakas |
| beleőrül az ilyenbe. A parlament |
| futball-labdát. Minden irány |
| megemelkedik. Egyetlen kígyó |
| tojásból. Magasra tartva a fejét, |
|
Boldogan lebeghetne
| Most arra gondol, hogy talán csak |
| a láda egyik sarkából a másikba, |
| az alsó polcról a felsőre, |
| a nyelve hegyéről, a torkából, |
| a nyakizmaiból, a derekából a |
| jobb karjába, a bal karjába, a |
| „lemegy alfába”, s olyan nehéz a |
| teste, hogy belenyomódik a |
| földbe, s ahonnan, ha az agyát is |
| „lengedi”, néha azt képzeli, hogy |
| vissza se tér már. Ha oda |
| átpakolná s ott hagyná, amikor |
| „feljön”, úgy, hogy a karjában, |
| a lábában sem érezné aztán, |
| s ha mégis, akkor oda-vissza |
| folytatná, mindaddig, amíg |
| el nem veszne a mozdulatban. |
| Igen, egy hajszál választja csak el |
| a fájdalmat a fájdalom nélküli |
| súlytalanságtól, amelyben |
| boldogan lebeghetne, ha ez is |
| nem csak utólag jutna eszébe. |
|
Borostyán
| kerítés. Mindig két kutya kerget |
| egy nyulat. Vagy több. Csomag, |
| kabát, önbecsülés, öntudat |
| elhajigálva. Csupán a közönség |
| elfordulnak, egybemosódnak, talán |
| nincsenek is már. Ahol a cél |
| ugyanazt a távot futja, csak a |
| saját órájával méri az időt. |
| Most éppen megered az eső. A hó? |
| Valaki bepattan a sokmilliós |
| autójába, elviharzik. Arrébb |
| kellene tenni a horizontot. |
| Legalább fölfelé lehessen látni. |
| Látni? Nézni! Országos méretű az |
| álmennyezet. Ha megtelik a szemed, |
| rögtön a padláson érzed magadat. |
| Ha lehajtod a fejedet, a cipőd |
| orrában. Sajog a lábad ujja, de |
| kerítésbe. Az észnek semmi köze a |
| boldogsághoz. Mondod. Csak |
| betakarja a repedéseket, mint a |
|
Repülni akar
| Szétfröccsent szurokdarabok, |
| varjak a vetésben, valaki |
| bitument forral, beereszti a |
| elevátorok, s visszahullik, |
| beül a melledbe, fölhúzza a |
| térdét, repülni akar. Van egy |
| úgy érzed, sikerül neki, de csak a |
| bitumenfőző borul oda, csak |
| folyamatosság. Gyerekkorodban |
| karóba húzott kukoricacsővel |
| kapták be a cérnára fűzött szemet, |
| hiába hessegeted őket, vissza- |
| beteg szív. Mire a szurok |
|
Világsó
| Péntek. November. Országos eső. |
| Mint mikor a macska bevizel, de |
| nem lehet átmenni a másik szobába. |
| Azt álmodja, hogy tol valamit egy |
| talicskában, s hangot hall: „Mielőtt |
| kiöntenéd, hintsd be világsóval”. |
| Azelőtt voltak évszakok. Hónapok. |
| Hetek. Jött a nap, belemártotta az |
| ujját a kávéba, csettintett, s |
| fönt volt az égen. Tudni lehetett, |
| hogy a szomszéd utcában is |
| reggel van. Ha egy nagy fenék |
| eltakarta, minden sarokban |
| sötét lett. Bár néhol sötétebb. |
| Aki hitt, azt szerették az |
| érzékszervei. A lélegzeten át is |
| közlekedhetett. A pincebogár |
| elsorolta a hét napjait. A növények |
| nem foglalkoztak politikával. |
| A macskapiszkot homokkal, |
| söprűvel, lapáttal, az álmokat |
| legyintéssel takarította el. |
| Idő volt, tér volt, ceruza, papír, |
| járda, esernyő, amit akarsz. |
| Világsó is volt. De mi az?! |
|
|