Mint mikor egy nyárőszi nap
| Mint mikor egy nyárőszi nap, |
|
| Mint mikor a talpad alatt, |
| s meg kell állni váratlanul, |
| hova, hova, naccságos úr? |
|
| Mint mikor nem az a vonat, |
| az öntudatod foglya vagy. |
|
| Mint mikor még mindent szabad, |
| de már senki sem szabadul. |
|
|
Ahogy mennek el a hajók
| ahogy tengerré lesz a föld. |
|
| Ahogy ott hagynak a menők, |
| és hallom is, hogy maradok. |
|
| Előbb, hogy mindenki halott, |
| aztán, ahogy a perc kiköt. |
| Mintha egy görög darabot, |
| s az a vége, hogy ott ülök. |
|
| Ahogy csipkedi, csöppre-csöpp. |
| Tisztul szememben a homok. |
|
|
Az a fényes szárny a seben
| Az a keskeny rés vagy perem, |
| amelyen át egyszer, ahol, |
|
| ahonnan csak a füst, a por, |
|
| Az a fényes szárny a seben, |
| az akkor is, az annyiszor, |
| az a sejtek közepe menny. |
|
| Az a sehol sincs mindenem, |
| az itt is, most is, valahol. |
|
|
A repedés a sarkamon
| A minden irány én vagyok. |
| A csak ismétlek, másolok. |
|
| A lapát, hogy az új a jobb. |
| A több az élet, mint a jog. |
| Az esendők vagyunk, bizony. |
|
|
A folt, ahogy kerülgeti
| A nyereg Szent Mihály lován. |
|
| A mind elszalad a zsivány. |
|
| A csak egyszer is lenne ki. |
| A kivan, s akkor belehány. |
| Az egy az isten: az arány. |
|
|
A hely színei, ahol él
| a zöldben a tengeri szél. |
|
| az ég, hogy sokkal közelebb, |
| az emelkedik, mintha egy, |
|
| Az idő, hogy mennyi szeszély, |
| a szivárványban a szegek, |
| az elnyeli mindet a mély. |
|
| A véletlen, hogy nem cserél, |
| a fény, hogy akkor melyiket? |
|
|
A között helyett a közel
| A között helyett a közel, |
| az úgy élni meg, mintha te, |
| a nem törődni, hogy megy el, |
| az önfeledt mindent bele. |
|
| az attól fal, hogy létezel, |
| a mindig marad annyi hely. |
|
| A percről-percre tenni fel, |
| a hagyni, hogy összenyom-e, |
|
| a nincs, de nem emlékezel. |
|
|
A nyelv van benne legalul
| A nyelv van benne legalul, |
| ahogy összeáll, aki vagy. |
|
| és mint az ég, ha kiborul, |
| ahogy pislognak a lyukak, |
|
| úgy, ahogy a testben az agy, |
| a szem, a fül, az orr, az ujj, |
|
|
Ahogy a tükör megremeg
| A ragyog a szemem, olyan. |
| Az itt is, ott is könnyezek. |
|
| A meg sem próbálom magam. |
| Homérosz? Petrarca? Arany? |
| Ahogy a cseppekben a csepp. |
|
| A hánykolódhatok, hogyan. |
| A jaj nekem, ha elveszett. |
|
| Ahogy egyszer egyetlenegy. |
| A mind, mikor árnyéka van. |
|
|
Két szó között az egyenes
| A homályos tükrön a karc, |
| két szó között az egyenes, |
|
| A mozdulat, hogy megfizetsz, |
| a nem mondhatsz, csak igazat, |
|
| a mind mulandó képe csak. |
|
| A most, a hátha, a minek, |
|
|
A célok helyett a helyek
| Az utak, hogy tüzet viszek. |
| A perc, hogy csak addig ne, míg. |
| A menny, ahogy nehezedik. |
|
| A végtelen, hogy meg lehet. |
|
| A hólyagok, hogy senkinek. |
| A fújják csak, de nem viszik. |
| A célok helyett a helyek. |
|
| A jaj, megint csak egy meg egy. |
|
|
Ahol az altatás után
| s inkább benne még, ott, ahol |
| s fogja a párnát az a lány, |
|
| de hallom, hogy fölém hajol, |
| s jó reggelt kíván délután, |
|
| ahol minden fény a haján, |
| és fölpofoz, és visszaszól, |
| s ágytól-ágyig ér a komoly, |
|
| s ahol meghalok majd, ahol. |
|
|
A lehetett volna, ha hol?
|
Kis Pintér Imrének
| A lehetett volna, ha hol?, |
| s a programozott porcikák, |
| a mindenség, ez a privát, |
|
| s az ahogy tisztázza magát, |
| a mintha drótot húzna át, |
| s a sose tudod, hogy mikor, |
|
| s az akkor is roszog, de hát, |
| a most megint hogyan, ha jól, |
|
| a miért, ha nincsen tovább, |
| s a kit, ha nem álmodozol? |
|
|
Talán választott városom
| Talán választott városom, |
| az ahol, a most, a miképp, |
| a még inkább, ha elhagyom. |
|
| az ahány város, annyi Pécs, |
| az elereszthet, de fogom. |
|
| Talán, hogy arany és uszony, |
| a mint a halszemben az ég, |
| a biztos talánban a szép, |
| a mennyi nő, mennyi torony. |
|
| az igen s nem közt a beszéd. |
|
|
Mennyi csont és bőr egy helyen
| Ki fekszik bennem, istenem? |
| Hordják a törött székeket. |
|
| Mennyi csont és bőr egy helyen. |
| Derekában is mennyi szeg. |
| Hol itt, hol ott karcolja meg. |
| Sose fordul együtt velem. |
|
| De élvezi, hogy figyelem. |
| És milyen könnyen feledek. |
| Mintha kívül is lenne egy, |
| s én volnék benne, aki nem. |
|
|
Én tudom, hogy a számon át
| Mint mellemben a nyírfaág, |
| megfeszül a csillagos ég, |
| ha most egyet sóhajtanék, |
|
| csak érzem minden levelét, |
| s közben is annyi a beszéd, |
| le-föl hajladoznak a fák. |
|
| Én tudom, hogy a számon át, |
| és nincs olyan, hogy messzeség, |
| attól függ, hogy mi az ebéd, |
| melyik hólyag bírja tovább. |
|
| Én nem csodálkozom, de hát |
| ki vesztette el az eszét? |
|
|
A kezem, ahogy ott hagyom
| A helyben forgó nyári ég. |
|
| A kezem, ahogy ott hagyom. |
| A lassú hullám, hogy ne még. |
| Egy régi Rippl-Rónai-kép. |
| Egy öregasszony, nem tudom. |
|
| Hogy legalább a szövegét. |
| Érezni, hogy leáll a gép. |
|
|
Tehát a bal szemem a jobb
| Tehát a bal szemem a jobb, |
| a jobbon nyolc-tíz fekete, |
| fel-felszálló (rossz rím, de) pont. |
|
| Mintha bámulnám a plafont, |
| hogy lám, mennyi apró legye, |
| hogy behálóz (ez is) a pók. |
|
| Mintha messzi madárrajok, |
| esne az ég folyton le, le, |
| s szállna (lásd fent) épp annyi folt. |
|
|
Mint a sötéttel a szoba
|
Az 50 éves Varga Lajos Mártonnak
| Egyszer csak itt van, tele van. |
| Most addig tegyük le? Hova? |
| Ha akkor sem ereszt, hogyan? |
|
| Ez a se kocsim, se lovam. |
| Mit nézzek? Húzzam ki magam? |
| Úgy is azon megyünk haza. |
|
| Szárnya! Már kívül is zuhany. |
|
| Fölkapcsolom én boldogan. |
|
|
Mintha kezdetétől a reccs
| Mikor már majdnem végleges, |
| mintha egy másik síkon át, |
| s odaszólnának, hogy mi lesz. |
|
| Mintha már semmi, csak a stressz, |
| egy pontra szakad a világ, |
| s jaj annak, aki befejez. |
|
| Mintha kezdetétől a reccs, |
| s azért lennének makulák, |
| mert akkor forog a lemez. |
|
| Mintha nem, hogy tökéletes, |
| csak együtt döcögjön tovább. |
|
|
S hogy akkor mihez, ha se már?
| S hogy van-e valami szabály, |
| s hogy hozom-e vagy viszem-e, |
| s hogy miért könnyebb, ha muszáj, |
| s hogy vele-e vagy ellene, |
|
| s hogy lényeges-e, hogy mije, |
| s hogy csak apály-e meg dagály, |
| s hogy legfeljebb a mérete, |
| s hogy abban mekkora halál, |
|
| s hogy akkor mihez, ha se már, |
| s hogy mintha rohannék vele, |
| s hogy mint a cipőmön a sár, |
|
| s hogy akkor miért fújja le, |
| s hogy ki az, aki reklamál? |
|
|
Emitt a mérleg, ott a súly
| Emitt a mérleg, ott a súly. |
| Ragyog, mint sejt alatt a sín. |
|
| Ülni a pácban, mintha kinn. |
| Elképzelni, hogy trambulin. |
|
| Most attól, hogy milyen kicsiny. |
| Most mérleg nyelve közt az ujj. |
| Most antianyag, hogyha hull. |
| Most legnagyobb lyuk a rutin. |
|
| Belepusztul, hogy viszonyul. |
|
|
Mintha nem, hogy Szarajevó
| s hogy kiesik szádból a szó. |
|
| mintha nem, hogy Szarajevó, |
| éppen elég, hogy a világ. |
|
| Mintha annyi, hogy odaát, |
| mossa föl a vért a család, |
| s ha tetszik, kikapcsolható. |
|
| Mintha, hogy még egy altató, |
| s akkor reggelig legalább. |
|
|
Ó én gyávább is lehetek
| homokhegy tövében a nyom, |
|
| Ó én tapsolok, mint a seb, |
|
| csak csinálgatom a helyet, |
| ha most sem ütöttek agyon, |
| akkor úgy is megy, ami megy. |
|
|
Majd az ötödik temetés
| Majd, ha mint Arany meg Vitéz. |
| s oda lát mind, ahova néz. |
|
| Majd ha egyszerre nyúl a kéz, |
| Száz év? Százötven év? Soha? |
| Se magyar már? Se szenvedés? |
|
| Majd ha kihal a mai rész, |
| és kit temetnek, nem hova. |
|
|
Mennyire szégyellte, ha félt
| Mennyi mindenről nem beszélt, |
| s mindig csak utólag, holott |
| akkor is azt mondta, ha szólt, |
|
| Mennyivel több, amit elért, |
| mint amit lassan fölfogott, |
| elfelejtette, hogy miért. |
|
| Mennyit jajgatott semmiért, |
| amikor minden veszve volt, |
| állt a lyuknál, mint a herélt. |
|
| Mennyire szégyellte, ha félt, |
| s hogy akkor inkább hallgatott. |
|
|
Egy hajszál a pillanaton
| Kétszáznegyvenhárom igen, |
|
| Egy hajszál a pillanaton. |
| S kilenc éve, hogy leveszem. |
|
|
|