Végigmegy rajtam, mint a tű

Csak előmászott a tetű, nyomja a csengőt, mosolyog, várja, hogy örülni fogok, hiszen meglepetésszerű. S merthogy annyi a keserű, s hogy akadtak pillanatok, s ne is beszéljünk róla, hogy, hogy vele együtt él a mű. S mert ugyanonnan nő a fű, s hogy éppen erre utazott, s ha egyszer erre, itt vagyok, végigmegy rajtam, mint a tű. De éppen olyan gömbölyű, szinte már nem is hagy nyomot.