Ahogy a legszebb álmokat

Ahogy nekifeszül a mély, és telnek benne a lyukak, s még el sem múlik a veszély, itt-ott máris kisüt a nap. Ahogy örökre nyitva hagy, s az ajtót is viszi a szél, nem kell dönteni, de szabad, mert a vesztes is belefér. Ahogy a csúcsáig fölér, és az alja is ott marad, és szétveti a szenvedély, de működik rajta a csap. Ahogy a legszebb álmokat, s nem emlékszik és nem remél.