Ha összekötök annyi fényt

Ha összekötök annyi fényt, mondjuk, egy ablakkal, ahogy kötéllel egy kéve zabot, a formával a költeményt. Ha nem érdekel, hogy miért, csak megszorítom, mint a hold, s merthogy nyakig benne vagyok, lehet érezni a reményt. Ha a valóság végeként elkapom a pillanatot, s élvezem, amit gondolok, az anyagban a leleményt. Ha kitalálom a mesét, már nem is olyan nagy dolog.