Nem fogja, csak viszi a szél

Már megint, hogy többet beszél. Mintha valahol kiakad. Nem fogja, csak viszi a szél. És sem a hordó, sem a csap. S ahogy hirtelen odafagy. Megüti az eget a dér. Megy le a torkában a nap. Jön fel arcára a fehér. S ahogy valaki enni kér. Mint egérút a fű alatt. Ennyi? S hogy akkor újra fél? Látja magában a kutat? S hogy már mindenki tudja, csak mindenki jobb a többinél?