Mikor már költő lenni nem

Mikor már költő lenni nem, csak veszi mint a levegőt, s áll a hiányzó szó előtt, ijedt állat a síneken, amikor meg kell, hogy legyen, mert se a vonat, se a köd, és csattognak az ütközők, elmegy a lekésett jelen, mikor a nyelv, az orr, a szem, amit megfog, ami zörög, öt felől robog, ami öt, minden mulandó egy helyen, amikor kisüt hirtelen, s elkiáltja, hogy kisütött.