Mikor már költő lenni nem
| Mikor már költő lenni nem, |
| csak veszi mint a levegőt, |
| s áll a hiányzó szó előtt, |
|
| amikor meg kell, hogy legyen, |
| mert se a vonat, se a köd, |
| és csattognak az ütközők, |
|
| mikor a nyelv, az orr, a szem, |
| minden mulandó egy helyen, |
|
| s elkiáltja, hogy kisütött. |
|
|
És látják, hogy se föl, se le
| Repül, aminek szárnya van. |
| Ha most elengedném magam, |
|
| Csak fehér van meg fekete. |
| A többi az mind szárnytalan. |
| Ha mégis száll, akkor zuhan. |
|
| Nem beszél bele senki se. |
| De amit mond, az is olyan. |
|
| És látják, hogy se föl, se le. |
| S ha le, akkor mindannyian. |
|
|
Ketyeg az órában a szó
| Akarsz-e olyan lenni, mint? |
| Ha tetszik, világos megint. |
|
| Mintha a színész kikacsint, |
| Ez itt a szép, az ott a jó, |
| és minden szinten szinte mind |
|
| Mintha robbantották a sínt, |
| El van döntve, hogy mi a ló, |
| csak fel kell szállni valamint. |
|
| Mintha nem ugyanazt a kínt, |
|
|
Mikor lejjebb már nem lehet
| Mint mikor az eget merik. |
|
| S hogy egyre mélyebb s kerekebb. |
| Már nem is szólnak föl, ha így. |
| Már az is élet, hogyha megy. |
|
| Föld, levegő, tüzek, vizek. |
| Csontig? Fenékig? Éterig? |
| Ki tudhatná, hogy hova lett? |
|
| Mikor lejjebb már nem lehet, |
| minden test fölfelé esik. |
|
|
Szöszög a szélén, mint a pók
| Megvan a gombhoz a kabát. |
| Játszhatja az úri szabót. |
|
| Sose járta így át meg át. |
| Ünnep van. Tükör a világ. |
| Ragyog a tű fokán a bolt. |
|
| S mint mikor megtelik a hold, |
| s látszanak rajta a pacák. |
| csak azt, hogy mennyi-mennyi folt. |
|
| Szöszög a szélén, mint a pók. |
|
|
Hogy belehalt, az hova visz?
| Mintha minden ujja hamis. |
|
| Alig jut szóhoz, hogyha szól. |
| De amit mond, abba se hisz. |
| Úgy fekszik le, hogy csomagol. |
| Úgy ébred föl, hogy csupa víz. |
|
| Hogy belehalt, az hova visz? |
| Egy korty nyál? Vagy egy korty kumisz? |
| Semmi más, csak a protokoll? |
|
| S most tényleg övé, hogyha jól? |
| Most nem neki szól a fityisz? |
|
|
Lehet, hogy mégis a tanúk?
| Ezek is csak addig, amíg. |
| S feltehető, hogy van okuk. |
|
| Ez jobbra fut, az balra fut. |
| Mint mikor porzik a tejút, |
|
| Van a törvény, hogy úgy meg így. |
| S van, hogy sokkal mélyebb a kút. |
|
| Lehet, hogy mégis a tanúk? |
|
|
Akkor is csak egy pillanat
| Mintha véletlen lenne csak. |
|
| Csak meg kell ismerned magad. |
|
| Kell, hogy legyen valami kő. |
| Viszonyítás, tapasztalat. |
|
| Akkor is csak egy pillanat. |
|
|
Elég annyi, hogy féljenek
| Széket farag meg képzetet. |
| Nevetség, hogy miért, kinek, |
| hogy számon kérni volna mit. |
|
| Ha mégse úgy, hát mégse így. |
| S ha meg kell, hát meg is lehet. |
|
| S mert állattá lesz mindegyik, |
| az gyorsabb, aki bűnösebb. |
| S minthogy külön-külön se megy, |
|
| S elég annyi, hogy féljenek, |
| hogy tudnak róla valamit. |
|
|
A legtöbb csak mintát akar
| A legtöbb csak mintát akar, |
| s mert elöl-hátul ott a fal. |
|
| S mert egyre nagyobb a ricsaj, |
| és már azt sem, hogy mi a mi, |
| s hogy úszik vele a tutaj. |
|
| S mert ugyanaz a hivatal, |
| s merthogy az egészet viszi, |
| hogy akkor minek a vihar? |
|
| S mert nem éri be annyival, |
| csinálgatja is, mint aki. |
|
|
A képzelet, hogy benne van
| A képzelet, hogy benne van, |
| s a minden szava hasztalan. |
|
| A mintha tudná, hogy hogyan, |
| de amit tesz, torzója csak. |
| ahogy a mellben megfogan. |
|
| A lendület, hogy annyian, |
| s a hát akkor miben akad? |
| s a mennyi magányos roham. |
|
| s a csat, hogy akkor is szakad. |
|
|
Ki zárja el a tejutat?
| Úgy írni, ölni, mintha csak? |
| Mint egy országház? Mint a csap? |
|
| Abban is benne, hogyha több? |
| ha az egész plafon csöpög? |
|
| Miért, hogy akkor is döcög? |
| Hogy mintha kalapács alatt? |
|
|
Mert nem meri bevallani
| mert bűntudat nélkül sehogy, |
| mert így is, úgy is benne volt, |
| mert nem lehet, hogy nincs neki. |
|
| az anyja, apja, akkor, ott, |
| szegények, csak, hogy neki jobb, |
| hazudott, csalt, ölt valaki. |
|
| Pontosan nem is, csak ami. |
| Momentán elég annyi, hogy, |
| hogy, hogy nehezebben forog, |
|
| S mert nem meri bevallani, |
| hazudik, csal, és ölni fog. |
|
|
Tehát megérzik a kutyák
| Pedig én nem félek. Azaz. |
| Buldog, komondor, korcs, kuvasz. |
| Jönnek, mintha uszítanák. |
|
| S mint forró vizet a kopasz? |
| Vagy nem is számít, hogy ki az? |
| Csak megy, megy össze a világ? |
|
| Tényleg, mitől félek? Ki lát? |
| Csillagok? Fogak? Behavaz? |
| Ötvenhat nyár, ősz, tél, tavasz? |
|
|
Úgy kezdődik, hogy visszaüt
| Félek, mert félnek, s nem tudom. |
| Úgy kezdődik, hogy visszaüt. |
| jár a sorok között a nyom. |
|
| Nincs, s merthogy nincs, nem akarom. |
| Csak hol itt, hol ott, mindenütt. |
| Ellepi, mint követ a rügy. |
| Bozsog, mint akna a napon. |
|
| Mint a vezércikket, írom. |
| Gitárok közt egy hegedűt. |
| Süvít a dallamban az ügy, |
|
| Ki játszik? Milyen hatalom? |
| Miért vállalom én a bűnt? |
|
|
Mintha nem is a ketrecet
| Még mindig s hogy szeressenek. |
| Mintha a kölyke, kölykei. |
| hogy erősebb, esetlenebb. |
|
| Mintha nem is a ketrecet. |
| S fognád a rácsot, mint aki. |
|
| Még mindig a földet s eget. |
| S épp elég, hogy bevallani. |
| Hát vigye be, hát hozza ki. |
| Hát magáért, ha úgy se megy. |
|
| Még mindig, mint a többiek. |
| S megint csak a szilánkjai. |
|
|
A vadász nehéz, nem a nyúl
| Ekkora súly. Ekkora súly. |
| Más ekkora súllyal röpül. |
|
| A vadász nehéz, nem a nyúl. |
| Mért csak a száj? Mért csak a fül? |
| Az a golyó, hogy istenül? |
| Az a titka, hogy nem tanul? |
|
| Nyafogni, futni messze, túl? |
| S ahogy vele tágul a zűr? |
| Ha tetszik, ha nem, beleül. |
|
| És nincs is fölül meg alul. |
| Csak leng rajta valami tüll. |
|
|
Ezt a mindenki sejti, hogy
| Egy pont ide. Két szó oda. |
|
| Ezt a kutyák meg farkasok. |
| És nem lehet tudni, hova. |
| Most minden kezdettől megy a. |
| S nem számít, hogy benne vagyok. |
|
| Ezt a mindenki sejti, hogy. |
| S mintha csak torka meg foga. |
| Most én fogom, nem a ciha. |
|
| Ezt a mégis sok, ami sok. |
| Ezt is magam. Most vagy soha. |
|
|
A kis bajt megeszi a nagy
| A kis bajt megeszi a nagy. |
| A nagyobbat a még nagyobb. |
| Mit mondjak? Én bizakodok. |
| Talán egyszer torkán akad. |
|
| S hogy ilyen magasan a nap, |
| ráhúzhatok még egy lapot. |
| Ha megint veszteni fogok, |
|
| De én nem vagyok hős! Hacsak. |
| Csak előbb tízig számolok. |
|
| sokkal kevesebb, ami sok. |
|
|
Mint lánctalp alatt az ima
| Folyik a könnye, vétkezik. |
| Költő, bűnbak és bugyuta. |
| Mint lánctalp alatt az ima. |
| Mint ami most következik. |
|
| A múlt s a jövő mintha ma. |
| Mint amiben senki se hitt. |
|
| Mindig sietett egy kicsit. |
| És így is, úgy is megölik. |
|
| S nincsen egy önfeledt szava? |
|
|
Mint aki rókát szelidít
| Nincs is estétől reggelig. |
| Mindenki tudja, merre járt. |
|
| Itt egy futót, ott egy huszárt. |
|
| De csak az, hogy használ vagy árt. |
| Meg ahogy egymást hergelik. |
| S hogy ez a párt vagy az a párt. |
|
| Hát egyik sem várja kitárt. |
|
|
Addig ugrál a sok bolond
| Ilyenkor titkon arra gond, |
| addig ugrál a sok bolond, |
|
| S azért a kövön annyi kő, |
| mert teher alatt nő, ha nő, |
| és az a halál, hogy lemond. |
|
| Ilyenkor mintha telefont, |
| egy nőt, egy barátot, rokont, |
| azt hiszi, megbeszélhető. |
|
| hogy egyedül is nekiront. |
|
|
|