Mindenki hallott valamit
| Ó jóddal teli pajzsmirigy |
| csurog rólam az őszi kert |
| könyvelheti a szép sikert |
|
| meg sem áll jövő tavaszig |
| ahány tökmag annyi a terv |
|
| hát meghasad hát túlfolyik |
|
| s nem tudni hogy ki a beteg |
| csak vacogok és ver a víz. |
|
|
Csúszkál benne a hasadás
| ősz itt is ott is tele van |
| mindenki másnak vermet ás |
|
| egy sor arany egy sor zuhany |
| mindenki sor mindenki más |
|
| harminchét fok identitás- |
|
| futna de megint messze van |
| se tű se cérna csak a láz. |
|
|
Ahány irány annyi haza
| csak a csákány meg a lapát |
|
| s hogy nem fájt ennyire soha. |
|
|
Ősz van és megannyi hátha
| de hát ezt is csak képzelem |
| ősz van és megannyi hátha |
|
| s mintha a mellemen járna |
| s meg-megállna a szívemen. |
|
|
Magasan száll az egyszeregy
| nem tudom hát hogy hány a nap |
| ősz van kopognak a szavak |
| magasan száll az egyszeregy |
|
| ha van Úristen most lehet |
|
| mert nem hiszem amit hiszek. |
|
|
Ahogy botorkálsz magadig
| hova tart ez a két sor itt |
| miközben majdnem belehalsz |
|
| nem is sejtve hogy mit akarsz |
|
| s ahogy benne van a kudarc |
| s az utolsó szóig kitarts |
|
| a többi tégla meg habarcs |
| mély lélegzet aprócska hit. |
|
|
Aki többet tud az van itt
| Korszak múlik el kapkodunk |
| s mind a négyen magunk vagyunk |
|
| aki többet tud az van itt |
| s mintha ősz volna megtelik |
|
| csak még egy kicsit hazudik |
| s hogy reszkessenek a tanúk |
|
|
Az idegekben a salak
| s a mozgásra serény anyag |
| s a közben mindig kiszakad |
|
| a mennyi mentség mennyi ok |
|
| s a már akkor is én vagyok. |
|
|
Aki le-föl velem zuhan
| s mint őszi szekér fölborul |
| hogy visszabillentsem magam |
|
| s ha nem lendülnék rajta túl |
| mert tudnám hogy miért hogyan |
|
| vagy feküdnék csak súlytalan |
| s kelnék fel mozdulatlanul? |
|
|
Mint a lélegzet annyi csak
| hogy felelősen légy szabad |
|
| ki tudja hogy mi volt előbb |
| és az Úristen sem te vagy |
|
| tíz évszázad vagy tizenöt |
| mint a lélegzet annyi csak |
| s egyetlen hely van a között |
|
|
Futok az árnyékom után
| Kilátszik a szóból a szám |
| s mintha anyámmal játszanék |
|
| s ordítok hogy ez nem az ám |
| s összeáll a tájban a kép |
| ahogy a himnuszt hallanám |
|
| s krumpli terem a körtefán |
|
|
A világnak négy sarka volt
| hogy ki vagyok ha az vagyok |
|
| egyébként ég föld állatok |
| amely akkor sem úgy mozog |
|
| boldogok voltunk boldogok |
| hogy nevettünk ha csillogott |
|
| a világnak négy sarka volt |
|
|
Abban is leginkább Vése
| Szőkedencs Somogyszob Csurgó |
| Szőkedencs Somogyszob Csurgó |
|
| mindig a másikban volt jó |
|
|
Ki simogat láncaival?
| hogy fehér vagyok és magyar |
| s játszom a madzag végivel |
|
| de nem tudja hogy mit akar |
| hát nem társalog senkivel |
|
| s letesz a titokhoz közel |
| hogy nagyobb legyen a zavar |
|
| hogy itt élni és halni kell? |
|
|
A féreg mi belém szorult
| Hát igen most és ez a hely |
| és ez a nyelv és ez a múlt |
|
| hazudjam hogy nem érdekel? |
| legyek fantaszta? elvakult? |
| minden tettemen ott a jel |
|
| aki előtt nagyobb a pult? |
|
| szégyelljem hogy nem adja fel? |
| s hogy perceg is a nyomorult? |
|
|
Csak be kellene vallani
| s mire a kocsmát szétveri |
|
| hogy Isten és úgy kell neki |
|
| s látja hogy ott is csak maga |
| s hogy sírni kell mert élvezi. |
|
|
Mintha elölről kezdeném
| csattog a drótnélküli fény |
|
| jaj torkom jaj forradalom |
|
| s az utcákon is mintha én |
| megvan csak ki kell mondanom |
| ország bukhat el egy ragon |
|
| most minden mozdulat enyém |
|
|
Ne siessen ha elkövet
| Lesz hogy megint gyönge leszek |
|
| úgy is arrébb megyek kicsit |
|
| s ha nem tudja hogy mit tegyek |
|
|
Szemmel tart már annyi király
| Szemmel tart már annyi király |
| ha kell ha nem csipegetek |
| elhízok mint egy rendelet |
|
| minden kormányzat kitalál |
|
| talán az egész rajtam áll |
| tudom én hogy hol a határ |
|
|
Leesett a májusi hó
| megint csak rosszabb ami jó |
|
| s ha úgy is megy a masina |
|
|
A közöttben is a mögött
| s az így is úgy is az a rög |
|
| s hogy mentsége még sincs neki. |
|
|
Közelebb jöttek a vizek
| aki könnyen messzire megy |
|
| csak az Úristen nincs sehol |
| s az történik amit teszek. |
|
|
Állunk a világ közepén
| de úgy tesz mint aki marad |
| s a folyosó is csupa fény |
|
| és ez is csak egy költemény |
|
| van a valóság s van a tény |
|
| és senki sincsen a helyén |
| csak a szótárban a szavak. |
|
|
Csöpög az időből a méz
| Egy hajszálon függ az egész |
| csak percről percre nehezebb |
|
| magasabb körben semmi vész |
|
| áll a pillanat mint a kés |
|
|
A valóságnak nincs neve
| de mindig akkor s ugyanott |
|
| mint a legyengült állatok |
|
| s hogy azért is itt maradok |
|
| s a valóságnak nincs neve |
| csak ősz van tél van hazudok. |
|
|
A nyele a fejsze helyett
| s a szándékba vesző hitel |
|
| a mint állat a dög felett |
| a minden próba vérre megy |
|
| a ki játszik hát és kivel? |
| a hogyan hogyha nem lehet? |
|
|
Mindig az elején szakad
| Gyerek-nép játszik válogat |
| eldönti hogy ki a nagyobb |
| szégyellhetik a csillagok |
| hogy nem ragyog a kirakat |
|
| senki sem tudja hogy ki volt |
|
| most mondhatná hogy ő a nagy |
|
|
Csak az őrmester változik
| csak az őrmester változik |
| csak a centiméter fogy el |
|
| de mindenkitől félni kell |
|
| úgy tesz mint aki leszerel |
| hogy a föld mozog nem a hely |
|
| hogy a mindenségért felel |
| de csak magának tartozik. |
|
|
Összeér a sok kis esély
| nyár van és decembert döcög |
|
| s hogy magától forog a föld |
| csodát művel a szenvedély |
|
|
Rakosgatni kínra a kínt
| valami mélyebb rend szerint |
|
| cserélgetni a szót a színt |
| mégis elsőként lenni kint |
|
| jó lenne mint hason a fül |
| s várni hogy tele lesz megint |
|
| s hinni hogy mindenen fölül. |
|
|
Az egész szerkezet folyik
| toronnyá lesz benne a kút |
|
| az egész szerkezet folyik |
| soha nem volt még ennyi lyuk |
|
| a csoda a most meg az itt |
|
|
Toporog a kör közepén
| mindig lesz egy-egy foltja is |
|
| és mindent akar akkor is. |
|
|
Mostan röpül a kismadár
| Szeptember háza kék mozsár |
| de a részt árnyék töri már |
|
| ragyog mint a bronzban a réz |
|
| s minthogy a régi óra jár |
| megint maradt egy percnyi rés |
| csak egyre mélyebb a határ |
|
| még várat nyerhet aki vár |
|
|
Ahogy a rozsda eszi meg
| s magától megindul a hegy |
|
| talán csak egy szeges cipő |
| s az kell hozzá hogy megteszed |
|
| hogy percről percre közelebb |
|
|
Hiszen történik a csoda
| Hiszen hazamehetsz anyád… |
|
| annyi kell csak hogy megcsináld |
|
| hiszen csak nevét és okát |
|
| hát miért nem adod alább? |
|
|
Furkálja a semmit a szó
| Mint a giliszták a talajt |
|
| s hogy ilyen közel a való |
|
| s mert a végtelen összetart |
|
|
Belepusztul ha megtalál
| Húzódj összébb ő is magát |
|
| mert akkor sem fér rajtad át |
|
| te meg a vékony cérnaszál |
| de jaj ha nem bírod tovább |
|
| nem hajtja semmi csak a vágy |
| s belepusztul ha megtalál. |
|
|
Ott álltunk hogy se be se ki
| Ez nem szövetség csak szövet |
| s mint a szakadt köpönyeget |
|
| mert vitatkozni nem lehet |
|
| s te sem tudtál veszíteni |
| ott álltunk hogy se be se ki |
|
|
Ami magától megmarad
| de véletlen hogy mit miért |
|
| s mennyi düh mikor odacsap |
| hogy elvesztette mindenét. |
|
|
Az ólom marad legtovább
| csak a szavakon szürkül át |
|
| s mintha nem volna ég csak ág |
| minden vereség súlyosabb. |
|
|
A tüdőben a zúzmara
| a mért emel ha nincs hova |
|
| az áll mint Szent Mihály lova |
| s a lesz majd egyszer nemulass! |
|
|
Nem akarnak veszíteni
| S jönnek a szorgos naivak |
|
| s az Isten sem bogozza ki |
|
| ha meggondolom ennyi csak |
| s mert mindegyikük elhiszi |
|
| választhat hogy mi jó neki. |
|
|
Kötözik ami nem ereszt
| hát elejti hol azt hol ezt |
|
| csak pontosan! csak pontosan! |
|
| egyetlen biztos pont a test |
|
| s minthogy annak is tétje van |
| már az is győzhet aki veszt. |
|
|
Mintha gyorsan eloltanánk
| gyerünk te vers a tűzön át |
| uccu neki! nyolc szótagos |
|
| mozogj szonett s te sánta láb |
| szakadjon a nincsen-tovább |
|
| legyen a sor végén kapocs |
| mintha gyorsan eloltanánk |
|
| s ha nyelvünket eszi a láng |
| ordítsuk hogy akkor-na-most. |
|
|
Aztán a szegény buta test
| s mintha búcsúzni jönne be |
|
| aztán mégis búcsúzni kezd |
| s úgy huppan a padlóra le |
| hogy nem tartozik senkinek |
|
| aztán a szegény buta test |
|
|
Állnak az idők a hegyen
|
Szederkényi Ervin halálakor
| s végleges lesz a végtelen |
| mint rezzenetlen tollpihék |
|
| nyitott az ég de semmi kék |
| nem mozdul meg árnyéka sem |
| csak a százegynéhány elem |
| keresi egyszervolt helyét |
|
| csak a jéggé dermedt igék |
|
| s mint aki abból is kilép |
| ragyog már tér- s időtelen. |
|
|
Ahogy a verset mondanád
| csak fényesség meg levegő |
| meg szélbe-szakadt pántlikák |
|
| s ahogy jön szembe a világ |
| s üldözött lesz az üldöző |
|
| de már semmi sem menthető. |
|
|
Miközben húz a csőbe be
| csak az óra lapján a szám |
|
| s ahány csillag van a falán |
| annyi sistergő hűlt helye |
|
| s úgy tesz mintha én hajtanám |
|
|
Csak az a biztos ami nő
| s egy a biztosabb az anya |
| a többi hajlong mint a fa |
|
| éppen olyan lesz mint a ma. |
|
|
Azzá lehetnél aki vagy
| hisz csupa most és csupa itt |
|
| elúsznak a legszebb halak |
| és nem látsz el az orrodig. |
|
|
Jár mint a nyelvben a világ
| lebeg az ég és föld között |
|
| csak egy sugár hidalja át |
| nem is tudja hogy összeköt |
| jár mint a nyelvben a világ |
|
| de mindig az egész fölött |
|
|
A vers határán is lovak
|
Az ötvenéves Ágh Istvánnak
| A szó szalad a test beszél |
| a hallgatásban is veszély |
|
| bocsásd meg Uram hogy remél |
|
|
Vasat égetnek valahol
| nincs fordulat csak változat |
| egy szem miért két szem mikor |
|
| a mennyországban a pokol. |
|
|
Ragyog a hold mint a fogas
| hogy már a kis bánat is az |
|
| jaj úgy szorongok a jövőn |
| ha megfordul bennem a vas |
|
| hogy leülsz ha meglátogatsz |
| ragyog a hold mint a fogas |
|
| szólaljon már meg a kakas. |
|
|
Beteljesül a pillanat
| Mert választani kénytelen |
| tudja hogy sose lesz szabad |
|
| s mint nyakkendőben a vadak |
|
| hát akkor el kell döntenem |
|
| s hogy megint magára marad |
| már nem olyan reménytelen. |
|
|
Nem volt még ennyire közel
| Úgy éli meg hogy vége van |
| holott csak most kezdődik el |
|
| nem volt még ennyire közel |
| ha tetszik ha nem viszi fel |
|
| állnak a falnál hogy hogyan? |
| ki lő? mi van? miért? kivel? |
| de minden színben annyian |
| hogy csak az Úristen felel |
|
| mint vállalja hogy megfogan. |
|
|
Ölel és szétfeszít a kép
| Akárha rejtvényt fejtenék |
|
| áll a sorok között a szék |
|
| ölel és szétfeszít a kép. |
|
|
Én magam elől szaladok
| Te bátrabban élsz zárva vagy |
|
| s hogy holnap visszakapjalak |
|
| mert folytatni kell valahogy. |
|
|
Ahogy a múlthoz odafagy
| s a minden egyre távolabb |
|
| az este van de fönn a nap |
|
| a lehet hogy nem is beteg |
|
| s a nincsen cél csak lendület. |
|
|
Röpül az ásó védekezz
| Mégiscsak mélyebb árok ez |
| bizonytalan partja a perc |
| beszakad hogyha nem figyelsz |
|
| csak néha töri meg a vers |
|
| legyen a helyzet hiteles. |
|
|
Viszi a mozdonyt a vonat
| s mert hiányzik valami nagy |
|
| s tele lesz mint lyukkal a zsák |
|
|
Körülménnyé duzzad a kör
| a nem is tudja hogy mitől |
|
| mintha nem menne senki sem |
| csak a háttér a bor a sör |
| hogy miért nem hogyha igen |
|
| s mintha látná mi tartja fenn |
|
| s csodát tehetne hirtelen |
|
|
Remélni a legjobb üzlet
| s a sötétben is annyi nyom |
|
| s hogy mekkora a fájdalom |
|
| de hogy mit azt még nem tudom. |
|
|
Cincogna a farsangi bál
| fél tavasz fél tél fél halál |
|
| hogy melyik falat rúgja ki |
|
|
Lehetett volna boldogabb
| s mert mindig marad annyi hit |
|
|
Benne van minden krimiben
| Mért lenne szomorú hiszen |
| így is legalább száz kiló |
| s látszik hogy hisz valamiben |
|
| nem jó már neki semmi sem |
|
| úgy irkál verset mintha nem |
| s nem ír hiszen annyi a szó |
| benne van minden krimiben |
|
| ne szomorkodjék az ilyen. |
|
|
Tele sejtekkel a kavics
| jajgat mint aki újra hisz |
| hogy mégis van valami jobb |
|
| hogy lennie kell mert sajog |
| csak el kell zárni a csapot |
| hogy mindenütt folyjon a víz |
|
| csak érezni hogy oda visz |
| s hogy jönnek a többiek is |
| mert mindenkinek sok a sok |
|
|
A másik ember aki bent
| s úgy ragasztja össze az űrt |
|
| időt és helyet visszaküld |
| akit nem az az anya szült |
|
| a másik ember az se szent |
| csak nem követi el a bűnt. |
|
|
Valaki magában beszél
| a nyár forró és zárva volt |
| tudhatnám hogy mi mennyit ér |
| s hogy együtt is magam vagyok |
|
| csak megtalálnám azt a szót |
| csupa szappan és csupa vér |
|
| de hirtelen lesz itt a tél. |
|
|
A világ helyett a dolog
| s a villám két pólus között |
|
| az állandó lesz mint a köd |
| s a jaj ha netán győzni fog |
|
| s a hol lehet ha itt dönög |
| s a nőni rajta mint a tök |
|
| s a hiszen mindenről tudott. |
|
|
A két pont között a jelen
| Mondjuk hogy a közérzetem |
|
| a két pont között a jelen |
|
| az én vagyok az ok s az út |
|
| a tükröt tartok mint a kút. |
|
|
Figyelni csak az őröket
| ijedt állatként lenni nagy |
|
| s mint aki sose vétkezett |
| nem tudni hogy ki fia vagy |
|
|
Rácsok között a térzene
| de egyikhez sem tartozott |
|
| csak fordítottak egy lapot |
| megegyeztek hogy nincs mese |
|
| járt mint a csöveken a drót |
| helye nem volt csak ideje |
|
|
Valaki ráz egy lepedőt
| egyetlen biztos pont vagyok |
| nem is érzem hogy szédülök |
| csak körbeér bennem a föld |
|
| én úgy élek hogy meghalok |
|
| az tart vissza hogy röpülök. |
|
|
Fut a tétova gondolat
| zümmög a szó mögött a nap |
|
| ahány részecske annyi fog |
|
|
Elképzelni hogy soha még
| mint a pohár vízben az ég |
| csak körül kell írnom magam |
| meg kell jelölnöm a helyét |
|
| hogy nincs is rá pontos szavam |
|
| csak a miért mennyi hogyan |
| illesztgetni részhez a részt |
|
| s tudni hogy akkor sem olyan. |
|
|
A valóság helyett a kép
| csak kimondom hogy jaj de szép |
|
| hogy hova vezet nem tudom |
| de nélkülem egyet se lép. |
|
|
A nincs sehol de mégis itt
| miközben fönt-lent döngetik |
| és azt hiszed hogy benne vagy |
|
| a szavakba szakadt szavak |
| és hogy megint árnyéka csak |
|
| a kint is bent is az a nap |
| s a végtelen alatt a csík |
| a nem tudod de föl ne add |
|
| a szebb a jobb a szabadabb |
| a nincs sehol de mégis itt. |
|
|
Valaki néz a rácson át
| de azt sem tudom hogy mi köt |
|
| s egyre gyorsabban jár a föld |
| egyre ritkábbak a csodák. |
|
|
Egy kődarab alatt az ég
| Többet mint amit lehetett |
| talán ez lett volna a szép |
|
| hogy itt állok és így teszek |
| és hogy a mindenség a tét |
|
| de csak mentséget keresek. |
|
|
A jövő oldalán a szárny
| hogyan adjam föl hogyha nem |
|
| mintha tudnám hogy mi legyen |
|
|
Mikor már költő lenni nem
| Mikor már költő lenni nem, |
| csak veszi mint a levegőt, |
| s áll a hiányzó szó előtt, |
|
| amikor meg kell, hogy legyen, |
| mert se a vonat, se a köd, |
| és csattognak az ütközők, |
|
| mikor a nyelv, az orr, a szem, |
| minden mulandó egy helyen, |
|
| s elkiáltja, hogy kisütött. |
|
|
És látják, hogy se föl, se le
| Repül, aminek szárnya van. |
| Ha most elengedném magam, |
|
| Csak fehér van meg fekete. |
| A többi az mind szárnytalan. |
| Ha mégis száll, akkor zuhan. |
|
| Nem beszél bele senki se. |
| De amit mond, az is olyan. |
|
| És látják, hogy se föl, se le. |
| S ha le, akkor mindannyian. |
|
|
Ketyeg az órában a szó
| Akarsz-e olyan lenni, mint? |
| Ha tetszik, világos megint. |
|
| Mintha a színész kikacsint, |
| Ez itt a szép, az ott a jó, |
| és minden szinten szinte mind |
|
| Mintha robbantották a sínt, |
| El van döntve, hogy mi a ló, |
| csak fel kell szállni valamint. |
|
| Mintha nem ugyanazt a kínt, |
|
|
Mikor lejjebb már nem lehet
| Mint mikor az eget merik. |
|
| S hogy egyre mélyebb s kerekebb. |
| Már nem is szólnak föl, ha így. |
| Már az is élet, hogyha megy. |
|
| Föld, levegő, tüzek, vizek. |
| Csontig? Fenékig? Éterig? |
| Ki tudhatná, hogy hova lett? |
|
| Mikor lejjebb már nem lehet, |
| minden test fölfelé esik. |
|
|
Szöszög a szélén, mint a pók
| Megvan a gombhoz a kabát. |
| Játszhatja az úri szabót. |
|
| Sose járta így át meg át. |
| Ünnep van. Tükör a világ. |
| Ragyog a tű fokán a bolt. |
|
| S mint mikor megtelik a hold, |
| s látszanak rajta a pacák. |
| csak azt, hogy mennyi-mennyi folt. |
|
| Szöszög a szélén, mint a pók. |
|
|
Hogy belehalt, az hova visz?
| Mintha minden ujja hamis. |
|
| Alig jut szóhoz, hogyha szól. |
| De amit mond, abba se hisz. |
| Úgy fekszik le, hogy csomagol. |
| Úgy ébred föl, hogy csupa víz. |
|
| Hogy belehalt, az hova visz? |
| Egy korty nyál? Vagy egy korty kumisz? |
| Semmi más, csak a protokoll? |
|
| S most tényleg övé, hogyha jól? |
| Most nem neki szól a fityisz? |
|
|
Lehet, hogy mégis a tanúk?
| Ezek is csak addig, amíg. |
| S feltehető, hogy van okuk. |
|
| Ez jobbra fut, az balra fut. |
| Mint mikor porzik a tejút, |
|
| Van a törvény, hogy úgy meg így. |
| S van, hogy sokkal mélyebb a kút. |
|
| Lehet, hogy mégis a tanúk? |
|
|
Akkor is csak egy pillanat
| Mintha véletlen lenne csak. |
|
| Csak meg kell ismerned magad. |
|
| Kell, hogy legyen valami kő. |
| Viszonyítás, tapasztalat. |
|
| Akkor is csak egy pillanat. |
|
|
Elég annyi, hogy féljenek
| Széket farag meg képzetet. |
| Nevetség, hogy miért, kinek, |
| hogy számon kérni volna mit. |
|
| Ha mégse úgy, hát mégse így. |
| S ha meg kell, hát meg is lehet. |
|
| S mert állattá lesz mindegyik, |
| az gyorsabb, aki bűnösebb. |
| S minthogy külön-külön se megy, |
|
| S elég annyi, hogy féljenek, |
| hogy tudnak róla valamit. |
|
|
A legtöbb csak mintát akar
| A legtöbb csak mintát akar, |
| s mert elöl-hátul ott a fal. |
|
| S mert egyre nagyobb a ricsaj, |
| és már azt sem, hogy mi a mi, |
| s hogy úszik vele a tutaj. |
|
| S mert ugyanaz a hivatal, |
| s merthogy az egészet viszi, |
| hogy akkor minek a vihar? |
|
| S mert nem éri be annyival, |
| csinálgatja is, mint aki. |
|
|
A képzelet, hogy benne van
| A képzelet, hogy benne van, |
| s a minden szava hasztalan. |
|
| A mintha tudná, hogy hogyan, |
| de amit tesz, torzója csak. |
| ahogy a mellben megfogan. |
|
| A lendület, hogy annyian, |
| s a hát akkor miben akad? |
| s a mennyi magányos roham. |
|
| s a csat, hogy akkor is szakad. |
|
|
Ki zárja el a tejutat?
| Úgy írni, ölni, mintha csak? |
| Mint egy országház? Mint a csap? |
|
| Abban is benne, hogyha több? |
| ha az egész plafon csöpög? |
|
| Miért, hogy akkor is döcög? |
| Hogy mintha kalapács alatt? |
|
|
Mert nem meri bevallani
| mert bűntudat nélkül sehogy, |
| mert így is, úgy is benne volt, |
| mert nem lehet, hogy nincs neki. |
|
| az anyja, apja, akkor, ott, |
| szegények, csak, hogy neki jobb, |
| hazudott, csalt, ölt valaki. |
|
| Pontosan nem is, csak ami. |
| Momentán elég annyi, hogy, |
| hogy, hogy nehezebben forog, |
|
| S mert nem meri bevallani, |
| hazudik, csal, és ölni fog. |
|
|
Tehát megérzik a kutyák
| Pedig én nem félek. Azaz. |
| Buldog, komondor, korcs, kuvasz. |
| Jönnek, mintha uszítanák. |
|
| S mint forró vizet a kopasz? |
| Vagy nem is számít, hogy ki az? |
| Csak megy, megy össze a világ? |
|
| Tényleg, mitől félek? Ki lát? |
| Csillagok? Fogak? Behavaz? |
| Ötvenhat nyár, ősz, tél, tavasz? |
|
|
Úgy kezdődik, hogy visszaüt
| Félek, mert félnek, s nem tudom. |
| Úgy kezdődik, hogy visszaüt. |
| jár a sorok között a nyom. |
|
| Nincs, s merthogy nincs, nem akarom. |
| Csak hol itt, hol ott, mindenütt. |
| Ellepi, mint követ a rügy. |
| Bozsog, mint akna a napon. |
|
| Mint a vezércikket, írom. |
| Gitárok közt egy hegedűt. |
| Süvít a dallamban az ügy, |
|
| Ki játszik? Milyen hatalom? |
| Miért vállalom én a bűnt? |
|
|
Mintha nem is a ketrecet
| Még mindig s hogy szeressenek. |
| Mintha a kölyke, kölykei. |
| hogy erősebb, esetlenebb. |
|
| Mintha nem is a ketrecet. |
| S fognád a rácsot, mint aki. |
|
| Még mindig a földet s eget. |
| S épp elég, hogy bevallani. |
| Hát vigye be, hát hozza ki. |
| Hát magáért, ha úgy se megy. |
|
| Még mindig, mint a többiek. |
| S megint csak a szilánkjai. |
|
|
A vadász nehéz, nem a nyúl
| Ekkora súly. Ekkora súly. |
| Más ekkora súllyal röpül. |
|
| A vadász nehéz, nem a nyúl. |
| Mért csak a száj? Mért csak a fül? |
| Az a golyó, hogy istenül? |
| Az a titka, hogy nem tanul? |
|
| Nyafogni, futni messze, túl? |
| S ahogy vele tágul a zűr? |
| Ha tetszik, ha nem, beleül. |
|
| És nincs is fölül meg alul. |
| Csak leng rajta valami tüll. |
|
|
Ezt a mindenki sejti, hogy
| Egy pont ide. Két szó oda. |
|
| Ezt a kutyák meg farkasok. |
| És nem lehet tudni, hova. |
| Most minden kezdettől megy a. |
| S nem számít, hogy benne vagyok. |
|
| Ezt a mindenki sejti, hogy. |
| S mintha csak torka meg foga. |
| Most én fogom, nem a ciha. |
|
| Ezt a mégis sok, ami sok. |
| Ezt is magam. Most vagy soha. |
|
|
A kis bajt megeszi a nagy
| A kis bajt megeszi a nagy. |
| A nagyobbat a még nagyobb. |
| Mit mondjak? Én bizakodok. |
| Talán egyszer torkán akad. |
|
| S hogy ilyen magasan a nap, |
| ráhúzhatok még egy lapot. |
| Ha megint veszteni fogok, |
|
| De én nem vagyok hős! Hacsak. |
| Csak előbb tízig számolok. |
|
| sokkal kevesebb, ami sok. |
|
|
Mint lánctalp alatt az ima
| Folyik a könnye, vétkezik. |
| Költő, bűnbak és bugyuta. |
| Mint lánctalp alatt az ima. |
| Mint ami most következik. |
|
| A múlt s a jövő mintha ma. |
| Mint amiben senki se hitt. |
|
| Mindig sietett egy kicsit. |
| És így is, úgy is megölik. |
|
| S nincsen egy önfeledt szava? |
|
|
Mint aki rókát szelidít
| Nincs is estétől reggelig. |
| Mindenki tudja, merre járt. |
|
| Itt egy futót, ott egy huszárt. |
|
| De csak az, hogy használ vagy árt. |
| Meg ahogy egymást hergelik. |
| S hogy ez a párt vagy az a párt. |
|
| Hát egyik sem várja kitárt. |
|
|
Addig ugrál a sok bolond
| Ilyenkor titkon arra gond, |
| addig ugrál a sok bolond, |
|
| S azért a kövön annyi kő, |
| mert teher alatt nő, ha nő, |
| és az a halál, hogy lemond. |
|
| Ilyenkor mintha telefont, |
| egy nőt, egy barátot, rokont, |
| azt hiszi, megbeszélhető. |
|
| hogy egyedül is nekiront. |
|
|
Semmi baj, uram, semmi, csak
Semmi baj, uram, semmi, csak
| Ha kell, ha nem, bevérezi. |
|
| Semmi baj, uram, semmi, csak. |
| Csak jobban hasonlítanak. |
|
| S a két szék között ott a pad. |
|
|
Milyen könnyű, hogy vétkezem
| Mennyi jó ember, istenem. |
| És mindnek anyja, apja volt. |
|
| Milyen könnyű, hogy vétkezem. |
| Hogy a bírám magam vagyok. |
| Mint a példázatban a pók, |
| nem tudom, csak elkövetem. |
|
| S mennyi lyuk a véletlenen. |
| Milyen szabályos kartonok. |
|
| Egy cukor? Kettő? Üresen? |
|
|
Még mindenki maga felejt
| Mintha egy kanalat leejt. |
| Álljon fel, uram, egy kicsit. |
| Mindenki gyorsabban eszik. |
| Élvezzük a nem várt sikert. |
|
| Még megúszhatja a röhejt. |
| Még senki sem viselkedik. |
| Malacok, bárányok, bocik. |
|
| Most még az egész szoba lejt. |
| Uram, csak lehajol, amíg. |
| Mintha éppen és mintha itt. |
| Mintha oszlik valami sejt. |
|
| Még mindenki maga felejt. |
| Még van esély, ha hazudik. |
|
|
Ablakon, ajtón lógna ki
| Ó, hogyha egyben látszana, |
| és benne lenne mind, ami. |
| Keresgélhetnénk, hol van a. |
|
| Nevetnénk csak, hogy mekkora. |
| Súlya sem lenne, csak nyoma. |
|
| Fogadnánk, hogy elképzeli. |
| S hogy nincs olyan fantázia. |
|
|
Uram, ön nagyon messziről
| Hogy innen a csúcson? Nahát!? |
| Uram, ön nagyon messziről. |
| Mintha fektéből nézne föl, |
| s megpaskolná a paplanát. |
|
| Könyököljön föl legalább. |
| Tűnődjék el, miért? Mitől? |
| Hogy van-e innen? Csúcs? Le-föl? |
| Vagy csak megint kilóg a láb? |
|
| S hogy a saját lábára lát? |
| Mert vagy az álom, vagy a sör. |
| S észre sem veszi, hogy bedől, |
|
| Hogy akkor nem az a gödör? |
|
|
Ahogy esik bele a köd
| s fekszik a két szikla között, |
| s jön, jön hófehér paripán, |
| s az a királyfi, aki jött, |
|
| ahogy fel kell rázni előbb, |
| s az erő habzik, nem a szárny, |
| s ahány pillanat, annyi csöpp, |
| ahány recept, annyi talány, |
|
| ahogy minden nyirkot kihány, |
|
|
S hallani, hogy mi lenne, ha
| Hajlamos rá, hogy csak a jót. |
| Mint mikor egy lyukas rolót, |
|
| s letagadná, hogy hazudott. |
| de a szíve az csupa csók. |
|
| Addig sarkantyúzza a szót, |
| már senki sem kérdi, hova. |
| Szégyellik magukat, holott |
| nem megy, csak a döglött lova. |
|
| S hallani, hogy mi lenne, ha. |
| Ha befogna még egy csikót. |
|
|
S mint aki törököt fogott
| most az, ami csak toporog. |
| Robban az egész regiment, |
| s mint aki törököt fogott. |
|
| Csak a gyerekek s asszonyok. |
| Csak ők értik a hirtelent. |
| Egy csipesz itt, egy mosoly ott, |
| s megvan, hogy kinek, mit üzent. |
|
| Egyébként elfogy, annyi szent. |
| Lyukas zászlók meg abroszok. |
| S mert mindenkinek mást jelent, |
| még jőni kell, mert jőni fog. |
|
| Hiába kavics, könny, homok, |
| ha se Kelemen, se cement. |
|
|
Vannak, persze, a madarak
| csak a csalóka máz alatt, |
| csak magán kívül valahogy. |
|
| feszít, mint égbolton a csat, |
| mert e jelben is győzni fog, |
| mert magamagát nézi csak. |
|
| Vannak, persze, a madarak, |
| Honnan tudnák, hogy ki a nagy, |
| s uram bocsá’ a legnagyobb? |
|
| S pláne, hogy ami kibugyog, |
| micsoda mélységből fakad? |
|
|
Már bizonyos, hogy ki az úr
| Hogy oldódik lassan a görcs, |
| s már nem megy át az utca túl, |
| még nem tudható, hogy a bölcs, |
| vagy csak megállt benne a nyúl. |
|
| Mondják, mutatják, hogy tanul. |
| Ha etetik, az a gyümölcs. |
| Amiből egy van, az a húr. |
| Ami épp olyan, az a törzs. |
|
| S talán csak, mert egyre idős, |
| s folyton nő a lyuk az azúr, |
| már minden lyukból minden ős, |
| már ott a sor, ahova nyúl. |
|
| Már bizonyos, hogy ki az úr, |
| s hogy ugyanaz a felelős. |
|
|
Mennyi ember Delphoiban
| S hogy mindegyik bizonytalan. |
| Már mintha tudnám, hogy hogyan. |
|
| Megölte, de nincs meg a hős. |
| Hát ebben, abban, aki van. |
| S hogy megint vannak annyian, |
| már kellene egy, aki győz. |
|
| Semmi, csak kicsapott a gőz. |
| Már ülök is vissza, uram. |
| És már mindenki maga főz. |
|
| Bocsásson meg, hogy ismerős. |
|
|
Most, hogy kapott annyi időt
| Hogy egy rókáról mennyi bőrt. |
| Hogy kiben fordul meg előbb? |
|
| Vastagabb lesz rajta a föld? |
| Kimegy, mint aki be se jött? |
|
| Most, hogy kapott annyi időt, |
| Most be kell bizonyítani? |
|
| S eszébe se, hogy beledög? |
|
|
A jaj, hogy egy meg egy az egy
| Az oroszlánt, bennem akit. |
| Uram, mikor hogy lehetett. |
| No nem, már nem embereket. |
| S nem direkt, ahogy némelyik. |
|
| Persze, könnyebb, ha jóllakik. |
| A nagyobbik rész neki megy. |
| Együtt koplalunk holnapig. |
|
| Nem, nem uram, nem csak a hit. |
| Próbák, véletlen, ketrecek. |
| A jaj, hogy egy meg egy az egy. |
| S hogy késsel, villával eszik. |
|
| A hazugság, hogy hátha így. |
|
|
Mintha egyszerre két madár
| Itt és most és én, ugyebár, |
| vagy mi közé, mint a madár |
| kifeszített szárnya közé, |
|
| mint, mint aki dönthetne már, |
| hogy mi felé, ha mi felé, |
| s mi felé ne, ha ugyebár, |
|
| mintha egyszerre két madár, |
| de most mindkettő, most akár, |
| most megölne, ha á, ha bé, |
|
| csak bólintsak, csak rajtam áll, |
| csak foszlik éppen semmivé. |
|
|
S orrán-száján ömlik a rost
| Őrült malomkövek, ha most. |
| Két önmagam között, ha én. |
| Ha csak úgy a másik felén. |
|
| Ha a malom mint őrlemény. |
| És ugyanaz marad a koszt. |
| Jaj istenem, jaj mennyi fény. |
|
| Egyik kever, a másik oszt. |
| És egyre több lesz a szegény. |
|
| S orrán-száján ömlik a rost. |
|
|
S ha csak a fülek látszanak
| hogy elrontani tudni csak, |
| látni, hogy millió darab, |
|
| s mint a halotton a sisak, |
| miközben elnyel az iszap, |
|
| eltűnődni, hogy mit, hová, |
| hogy honnan ez a sok vacak, |
| s ti-ti tá-tá, tá-tá ti-tá, |
| miért nem az a nap a nap, |
|
| s ha csak a fülek látszanak, |
| ki csikorogja, hogy naná!? |
|
|
Amikor folyton leesik
| Szavakat? Most? Arra? Ami? |
| S azzal telik, hogy keresik? |
| S hogy nem lehet kimondani? |
|
| Segítsetek? Félek? Ne itt? |
| S ahogy mindenki hazudik, |
|
| A hajsza? A mámor? A sikk? |
| A pénz, ahogy főzik, sütik? |
|
| Hogy tenni több, mint költeni? |
| S hogy költeni is lenne mit? |
|
|
Mintha az esze kereke
| uram, mintha egy kerge tyúk, |
|
| Mintha többé se ki, se be. |
| Csak az a nagy fekete lyuk. |
| Meg jaj, ha így, meg jaj, ha úgy, |
| meg inkább nem, mint nélküle. |
|
| S nem tudná, hogy előtte fut. |
| csak ne kelljen szégyellnie. |
|
| Jaj, uram, nem bírok vele. |
|
|
Hát várnak majd addig, uram
|
Mészöly Miklósnak
| Hát akkor? Hát akkor mi van? |
| Egy mosolyt még? Egy lepedőt? |
|
| Nocsak, a kávé is kifőtt. |
| Egy kortyot még? Egy kis időt? |
| Egy sort? Míg, úgymond, ellovan? |
|
| Persze, persze, hogy komolyan. |
| Itten még húsok, levegők, |
| tejutak, tücskök, heverők. |
|
| Hát várnak majd addig, uram. |
| Föl csak nem jön az a ripők. |
|
|
| Mintha egy mozgó barikád. |
| S mind az öt működik tovább, |
| mintha nem történt volna sem. |
|
| És hol ez, hol az beüzen, |
| hogy itt van már a Hortobágy. |
| Patkány szalad az üvegen. |
| Ketyeg a vizes nagykabát. |
|
| S uram, mintha nem is velem. |
| Csak az ízét, csak a szagát. |
|
| S oda lesz, amíg nevetem. |
| De hát tud-e jobbat? De hát? |
|
|
| Mintha eldob egy kavicsot, |
| s utána megy, hogy keresi. |
| Ennyi csak. Aztán újra dob. |
| Aztán egyszer csak nem leli. |
|
| Habár ezt is csak úgy, ahogy. |
| Tudnivaló, hogy nincs neki, |
| s hogy erre-arra kanyarog. |
|
| Igen, uram, rajta vagyok. |
| S mintha már, mintha, mint aki. |
| A legsötétebb, hogy ragyog, |
| s egyre könnyebb elveszteni. |
|
| s már ez is magától kotyog. |
|
|
|
Mintha lehajolt volna csak
| csak előbb-utóbb megakad, |
| úgy tesz hirtelen, mintha tesz, |
| mintha lehajolt volna csak, |
|
| mintha nem is a pad alatt, |
| csak meglenne, amit keres, |
| itt a kalap, hol a kalap, |
|
| csak megőrültek, s újra csak, |
| szemet mereszt, fület hegyez, |
| fogak, falak, falak, fogak, |
|
| s mintha mindenki okosabb, |
| és az lesz megint, ami lesz. |
|
|
Mint a tölcsérben a golyó
Mint mikor titkon valaki
| a csont és a sajgás közé, |
| s inkább nyelné, mint ejtené, |
| s úgy is csak félig mondja ki, |
|
| s az egész cső visszafelé, |
|
| mint mikor titkon valaki, |
| de nem lehet tudni, mivé, |
| s úgy fordul a tükör elé, |
|
| mint mikor már nem kérdezi, |
|
|
Még mindig, amit mondanék
| Megint egy napnyi haladék. |
| Jön a szemetes. Nő a púp. |
|
| Még semmi sincsen veszve. Még. |
|
| Még mindig, amit mondanék. |
| A talán most, a mintha úgy. |
| A csak van vége, hogyha lyuk. |
|
|
Mint a csillagos ég, ha ki
| Ülnek a kövön, hogy hova. |
| De mind egyszerre önti ki. |
|
| Semmi, csak a kezem nyoma. |
| Paraszt, úr, írnok, katona. |
|
| Mint a csillagos ég, ha ki. |
|
|
Ha benned van már az egész
| Mit viszel magaddal, ha már |
| mint mikor nyitva a határ, |
| ha benned van már az egész? |
|
| Hova lesz a világ, ha kész, |
| és futsz, mert visszakiabál, |
| és ahány ablak, annyi rés, |
|
| Miért megy akkor is, ha áll, |
| ha csupán csak integetés, |
| bent a titokzatos kvazár, |
| kint a csillaggal teli prés? |
|
| ha röpülsz már mint a madár? |
|
|
Most kellene hozzá erő
| Most, hogy mélyebb a levegő, |
| s a pornak is tüdeje van, |
|
| most, hogy nincs fék a kocsiban, |
| s ha van, akkor mellőzhető, |
|
| most, hogy emelkedik a kő, |
| s van hely, de alig van idő, |
| s mintha követnének, olyan, |
|
| most bizony szépen, pontosan, |
|
|
S mindent ezen a csöpp helyen
|
A hetvenöt éves Csorba Győzőnek
| Kihagy egy-egy lépcsőfokot, |
| megáll a szíved, úgy szalad. |
| Bevallhatod, kimondhatod, |
| most fogják el a madarat. |
|
| Semmi, csak sokkal súlyosabb. |
| Mintha te vernéd a dobot, |
| de amit versz, az is te vagy, |
| s az egészet csak gondolod. |
|
| Mint lyukas tüdőhólyagok, |
| Fönt is, lent is igazi ok, |
|
| Hová, ha fokról-fokra csak? |
| S ha úgy se? Miért? Mi van ott? |
|
|
| Ahogy ki-kicsúszik a kéz, |
|
| ha akkor is csak magadat? |
| Ha számodra csak egy kalap. |
|
| Mit érzés, illem, józan ész, |
| hatalom, hit, tapasztalat, |
| kint s bent a világnyi kacat, |
| a sok kis madzagon a méz? |
|
|
| csak lesz valami alkalom, |
| hogy szemközt, hogy személyesen. |
|
| mondják, hogy átok súlya nyom, |
| de nélküle sem, vele sem. |
|
| S mindent ezen a csöpp helyen. |
| Egyedül, rögtön és nagyon. |
|
|
| mindig szállong valami köd, |
| mindig beszél valaki más. |
|
| Mintha csárdában két dudás, |
| egyik kiment, másik bejött, |
| s nem számít, csak a folytatás. |
|
| Mint aki másnak vermet ás, |
| s annyi csak, hogy ki üt előbb, |
| nem hetven, hanem hetvenöt, |
| és ez is, az is mintha száz. |
|
| Csak egy hajszálnyi csúsztatás, |
| s mintha nem lennének idők. |
|
|
|
Mintha a szelet a kalap
| S hogy ez az év, hogy az a nap, |
| s hogy időt csak térben, hogy a. |
|
| S mert folyton utána szalad, |
|
| S mintha létezne pillanat, |
| s abban is, hogy innen oda, |
|
| Fölkel. Lenyugszik. Játszanak. |
|
|
Mint a tölcsérben a golyó
| Ki tartja össze, hogyha szét? |
| Mint a tölcsérben a golyó, |
| és egyre mélyebben a szó. |
|
| de külön bolygó, külön ég. |
|
| s ahol éppen, ott lenne jó. |
| hogy egy bújó meg egy hunyó. |
|
| S mert vissza nem fordítható, |
|
|
Nem fogja, csak viszi a szél
| Már megint, hogy többet beszél. |
| Nem fogja, csak viszi a szél. |
| És sem a hordó, sem a csap. |
|
| S ahogy hirtelen odafagy. |
| Megy le a torkában a nap. |
|
| Ennyi? S hogy akkor újra fél? |
|
| S hogy már mindenki tudja, csak |
| mindenki jobb a többinél? |
|
|
Mért képzelem, hogy rajtam áll?
| Milyen anyaméhben bolyong |
| élet s halál között, ha már |
| se ajtó, se köldökzsinór, |
| csak a fal, ami ki-be jár? |
|
| Miért kegyetlenebb, ha fáj, |
| mint ez a gyógyszeres sehol? |
| ha úgy cselekszünk, mintha jól? |
|
| Anyám! Édesanyám! Ki szól? |
| Ha a nyelvbe botlik a száj? |
| Mekkora súly? Merre sodor? |
| Mért képzelem, hogy rajtam áll? |
|
| Milyen anya? Apa? Ki vár? |
| Ki szül meg? Kinek? Hol a hol? |
|
|
Csak aki nagyon hallana
|
Sipos Lászlónak
| Kő van. Vége van. Éjszaka. |
| viszi a függönyt a huzat. |
|
| Szárnyat képzelek, tejutat. |
| Égnek a nyelven a lyukak. |
|
| Volt ege, földje, Krisztusa. |
|
| Most megint forog a szoba. |
| Mondanám, de sehol se vagy. |
|
|
Mint a közös lovon a seb
| a még személyesebb terek. |
| A szem, a száj, az orr, a fül, |
|
| A röghöz kötött végletek. |
| S az egész, ahogy elröpül. |
| Mint a közös lovon a seb. |
| Mint a semmi között az űr. |
|
| A véletlen, hogy sikerül. |
| A kimondani, hogy legyűr. |
| A fölfogni, hogy vele egy. |
|
| A senkit sem váltani meg. |
|
|
Mint a végtelenben a fék
| Keresztben az úton, mikor. |
| Szélétől széléig, ha még. |
| Csak amíg megmozdul a por. |
|
| Mint a végtelenben a fék. |
| Egyszerre itt és most, ahol. |
| Hallgatni, hogy a vize forr. |
|
| Készülődni, hogy eltipor. |
| Megsimogatni, hogyha szép. |
| Érezze, hogy rajta a sor. |
| És nem igaz, hogy nem elég. |
|
| S hogy én is tudom a mesét. |
| Hát ne hazudjon annyiszor. |
|
|
Mintha a levegő velem
| Beszívni és benn tartani. |
| Újra beszívni s újra benn. |
| Mintha egy szárny dobogna fenn, |
| s kicsit a plafonnak neki. |
|
| hogy mégse olyan hevesen. |
| Eljátszani, hogy két lebeny. |
|
| S hogy efféle a végtelen. |
| Ha úgy veszem, ahogy veszem, |
|
|
Mint a semmin a heveder
| Van a sínpár, hogy megfelel. |
| S hogy ráadásul meg akar. |
| S hogy ott mindig van annyi hely, |
| s idő, mely ápol s eltakar. |
|
| Vagyis, hogy kurta és kapar. |
| S van, hogy naprendszer, és hogy el. |
| Mint mikor a templomi kar, |
|
| Valami kristály, kőpehely. |
| S hogy előbb-utóbb belehal. |
|
|
Azt mondják, hogy valami nő
|
Takáts Gyulának
| Nem az eredmény, csak a kő, |
| átugrik, mintha nem is ő, |
| ül a tövében, mintha fel. |
|
| Nem a történet, csak a hely, |
| s hogy megint elkövethető. |
| Fogja a percet, vár, figyel, |
|
| S minthogy mindenre van idő, |
| most visszafelé indul el. |
| Azt mondják, hogy valami nő, |
|
| Csak néz, amikor égre kel, |
|
|
És semmit sem akar, csak át
| Most így ír verset, hogyha ír. |
| És fél, mert vádolja magát. |
| És egyre több lesz a papír. |
|
| És semmit sem akar, csak át. |
| Csak úton lenni, mint a hír. |
| Egy kis sót, egy kis paprikát. |
| S hogy ne ússzon rajta a zsír. |
|
| Aztán úgy is jön a radír. |
| Az mar nagyobbat, aki bír. |
| Az jajgat, akit húz az ág. |
|
| S milyen kevés, amit bevált. |
|
|
Jelen vagyok, hát ne keress
| Mondhatnám, ez benne a vers. |
| Volt, nincs. Semmi a semmihez. |
| Két sejt átjutott a falán. |
|
| Jövök-megyek, mint a. Nem ám! |
| Csak néz a sok ügyeletes. |
| Mennyi? Ki sózta be? Mi lesz? |
| Nóta? Oly sok viszály után? |
|
| S akkor az angyal a szobán. |
| Persze, csak utólag. De ez. |
| Ahogy egy kozmikus lemez. |
| Nem is tudom, csak jár a szám. |
|
| Igen? Legjobb rím a talán. |
| Jelen vagyok, hát ne keress. |
|
|
Mikor a tenger süllyed el
| Két pillanat között a hely, |
| s hogy mozgott és árnyéka volt. |
| Képzeljetek el egy hajót, |
| mikor a tenger süllyed el. |
|
| Két semmi egymásra tüzel, |
| és beszélgetnek a golyók. |
| Ennyi ha volt. A többi sróf, |
| rettegés, robbanás, röhej. |
|
| Mit tudott, aki legközel? |
| S a már-már benne? Fák? Rigók? |
| Mért magát mondta, aki szólt? |
| Meg lehetett volna? Kivel? |
|
| Mért villog a parton a jel? |
| Ki válaszol, ha hallgatok? |
|
|
Ez a semmi, két semmi közt
Mintha aknagránát esne
| zsong a semmi, mint a méhes, |
| ezt is, azt is csak helyette. |
|
| Mintha mind a szárnya lenne, |
| milliónyi csöpp a fényes, |
| űr se, jaj se fogja egybe. |
|
| Száll a súly a részletekbe, |
| átszakítja, annyi ég lesz, |
|
| s készülődnék lefekvéshez. |
|
|
Ott a cirkusz, ahol hagytuk
| Itt a vége, hogy nevessünk. |
| Itt a kezdete, hogy sírjunk. |
| Úgy öleltük meg, hogy eltűnt. |
| Úgy maradt meg, hogy kibírtuk. |
|
| Most derül ki, hogy ki, mit tud. |
| Szétigézni annyi sok bűnt. |
| Káricálni, mint a vak tyúk. |
| Felböfögni, hogy megettük. |
|
| Nos, ki nyelte le a nagy tűt? |
| Hol a nyúl, hogy megkopasszuk? |
| Röpködnek a tiszti kesztyűk. |
| Ott a cirkusz, ahol hagytuk. |
|
| Nincs katarzis, csak nagyobb cúg. |
| Csapkodja az ajtót bennünk. |
|
|
Jaj, agyában mennyi hangya
| Egytől egyig belerokkant. |
| Mintha semmi, csak a hossza. |
| S el lehetne vágni hosszant. |
|
| Mintha most, ha nagyot rikkant. |
| S annyi csak, hogy kifordítja. |
| S ott van, ott a bélés csíkja. |
| Rácsok fogják össze roppant. |
|
| Mint a rácson át a sírhant. |
| Mintha rögtön apja, anyja. |
| Jaj, agyában mennyi hangya. |
| Jaj, ölébe ahogy pottyant. |
|
| Már nem is fut el, ha robbant. |
| Majd megőrül, úgy akarja. |
|
|
Minthogy éppen ketté válik
| Minthogy éppen ketté válik, |
| s azt hiszik, hogy attól nőnek, |
| hogy egyre messzebb a másik, |
|
| minthogy mindent szakadásig, |
| s még erősebb az erősebb, |
| s lépten-nyomon annyi hőstett, |
| hogy a tétje nem is látszik, |
|
| minthogy az összes hibáit, |
| és a legrosszabb is győzhet, |
| s folyton az, hogy most előz meg, |
|
| minthogy csak a partja számít, |
|
|
Nő a közte, mint a hólyag
| Mennyi így meg úgy, ha hogyha. |
| Mintha nem, hogy darabokra. |
| Nő a közte, mint a hólyag. |
|
| Mennyi antedatált holnap. |
| Bontva visszakapott posta. |
| El se küldi, meg se hozza. |
| Arra csönget, hogy hazudnak. |
|
| Mennyi cső meg árva sors csak. |
| Annyi vér se, hogy megússza. |
| Annyi bér se, hogy bolond vagy. |
|
| Mennyi széthasadt atommag. |
| Csernobil, büdös zakuszka. |
|
|
Ezt az összetörött arcot
| Ezt az összetörött arcot. |
| Jaj, közötte mennyi emlék. |
| Mintha kenyeret dagasztok. |
|
| Mintha járnám a sok partot. |
| Úgy csodálnám meg Velencét, |
| mint beteljesült kudarcot. |
|
| Jaj, ez orca, jaj, de fenn volt. |
| Mennyi oszlop, mennyi festék. |
| Megtanultuk, mint a leckét. |
| Állt magában, mint a mennybolt. |
|
| Most, ha ejtene csak egy szót, |
| hallanám is, ahogy megy szét. |
|
|
Inkább át a falon megy ki
| Mint az újra nyelt szögesdrót, |
| lopva visszanyomott rigli, |
| nem, hogy ki lehetett bírni, |
| azt se, soha már, hogy megvolt. |
|
| Áll a folyton elszalasztott, |
| ott az ajtó, itt a kibli, |
| ezt kitenni, azt becsukni, |
| és fokozni kell a tempót. |
|
| Jár a közte végleg elfogy, |
| inkább át a falon megy ki, |
| százszor megzabálja, semhogy |
|
| Ezt is, ezt a hogyha naplót, |
| mintha nyugtát kéne írni. |
|
|
Ugrálnak a sitten túlra
| -tól -ig, mint a cellamorze. |
| Fennen, mintha bennük verne. |
| Mintha nem, hogy ők is újra. |
|
| Mintha éppen nulla, nulla. |
|
| Mintha egy fekete lyukba. |
| S vénebb isten nem is élne. |
| Annyi tökfej elcseszélte. |
| Legjobb, hogyha meg se tudja. |
|
| Mintha senki sem tanulna, |
|
|
Futni, mintha strucc ha volna
| Most corinfar, most seduxen. |
| Most be szépen a homokba. |
| Futni, mintha strucc ha volna. |
| Várni, mintha állna minden. |
|
| Mintha meg lehetne innen. |
| Mintha annyi csak, hogy fújja. |
| Mint a pont, ha visszabillen. |
|
| Mintha meg se halna közben. |
| Csak becsukna bent a bicska. |
| Lüktetni, hogy mennyi kint a. |
| Összefogni így sem, úgy sem. |
|
| Mint az égő vas a szívben. |
| Mintha nem az ég dobogna. |
|
|
Vénségemre, mint az igric
|
Csűrös Miklósnak
| Vénségemre, mint az igric, |
| rímbe szedni résztvevőként, |
|
| Énekelni, mint a stiglic, |
| hisz, ha elfújta az önkényt, |
| jobb megköszönni a nincs mit. |
|
| Választani végre egy színt, |
| két pofára, hogy kitessék, |
| bennem is van annyi még, mint. |
|
| Ugrálni, hogy jaj, de jó kint, |
| s menni be a csőbe tüstént. |
|
Mintha itt a Kossuth utcán
| Egy homályos arc a függöny. |
| Mintha Szent, mint első István. |
| Mintha itt a Kossuth utcán, |
| s gondolta, hogy akkor feljön. |
|
| Dél van, épp a kávét főzöm. |
| Nézzük egymást, mintha tudnám. |
| Jobb a kávé? Több a gőzöm? |
|
| Kit kereshet? Melyik ősöm? |
| Azt se tudom, van-e puskám. |
| S jönnek ők is, Gyula, Koppány. |
|
| Sétafikálgatnak itt fönn, |
| s futhatok, ha kész a botrány. |
|
|
Hát hová, ha nincs hová, ha?
| Hát hová, ha nincs hová, ha? |
| Mért megy el, ha itt marad mind? |
| Már a képzelet is sántít? |
| Bárhová fut, csak a lába? |
|
| Föl talán Lengyelországba? |
| Földibb Júliák után, mint? |
| Mint vitéz Balassi Bálint? |
|
| Át a versek ormán, hátha? |
| Hátha Mars vagy Pallas ráint? |
| Ottan aztán meg sem állva? |
|
|
Egyre többször az apámat
| Egyre többször az apámat. |
| Áll közöttem rezdületlen. |
|
| Ellebben, ha észrevettem. |
| Nem dicsér meg, nem hibáztat. |
|
| Hallgatok, mint akit várnak. |
| S engedik, hogy befejezzem. |
|
| Mintha a huszadik század. |
| Fogjuk a nagy semmit ketten. |
|
|
Két tekintet közt a hinta
| Semmiből, hogy jár-e vissza, |
| nem tudom, de abból élek. |
| állni ott és várni, mintha. |
|
| Két tekintet közt a hinta. |
| Végtelen helyett a végek. |
| Zsebre vágni, hogyha téved. |
| Játszani, hogy semmi titka. |
|
| Mintha mindent visszaadna, |
| s rajtam állna, hogy mesélek. |
| Lassan zárni rá a széfet, |
| eltűnődni, mennyi kulcsa. |
|
| Megcsinálni, mintha ő, ha. |
| Újra kezdeni, ha kész lett. |
|
|
Ágról ágra száll a felhő
| Egy tojásból egy világot. |
| Mint mikor sül a tepertő, |
|
| Nézik a nagy sárga lábost. |
| Este lemegy, reggel feljő. |
| Mindenütt halk koppanások. |
|
| S nincsen kas, de fenn az ernyő. |
| Ágról ágra száll a felhő. |
| Réce csipog, csirke hápog. |
|
| Mindig addig, ami már volt. |
|
|
Mint az eget tartja a nap
| Nem enni, nem inni, nem ü. |
| Mint hiányzó szót a betű. |
| Mint az eget tartja a nap. |
|
| Tudni, hogy amit tartanak, |
| Ami miért nem, az a csak. |
|
| Mint a küszöbön a csomag. |
| Ha belenyugszik, úgy marad. |
|
| Sírni, hogy milyen egyszerű. |
|
|
Ha összekötök annyi fényt
| Ha összekötök annyi fényt, |
| mondjuk, egy ablakkal, ahogy |
|
| Ha nem érdekel, hogy miért, |
| csak megszorítom, mint a hold, |
| s merthogy nyakig benne vagyok, |
|
| s élvezem, amit gondolok, |
|
| már nem is olyan nagy dolog. |
|
|
Ahogy a legszebb álmokat
| és telnek benne a lyukak, |
| s még el sem múlik a veszély, |
| itt-ott máris kisüt a nap. |
|
| Ahogy örökre nyitva hagy, |
| s az ajtót is viszi a szél, |
| nem kell dönteni, de szabad, |
| mert a vesztes is belefér. |
|
| és szétveti a szenvedély, |
|
| Ahogy a legszebb álmokat, |
| s nem emlékszik és nem remél. |
|
|
Örökké, hogy egy mozdulat
| Fönt, fönt a kupola alatt, |
| s hogy valamit megigazít, |
| mintha rajta állna, hogy itt, |
|
| Lent, lent a futóbogarak, |
| fürgén, mert akkor is esik, |
| bennük látszik, hogy hol a nap. |
|
| Középen, ahol megy a nagy, |
| középen föl-le jár a lift, |
| az a perc, hogy kikerülik, |
| az a hely, hogy elbújjanak. |
|
| Örökké, hogy egy mozdulat, |
| s hogy mindig elforog, amíg. |
|
|
Mintha minden valami gömb
| s fogja a semmit odafönt, |
| mintha minden valami gömb, |
|
| S mintha biztatná valaki, |
| hogy mielőtt a kör lecsöng, |
| hogy attól göröngy a göröngy, |
| s a halál is csak az, ami. |
|
| S mintha lehetne hallani, |
| ahogyan a csontban a csönd, |
| ahogyan az űrben a gyöngy, |
|
| ott hallgatódzna, aki dönt. |
|
|
S hogy semmi válik semmivé
| S hogy a félelem nincs hova, |
| s hogy sokkal könnyebb futnia, |
|
| s hogy legyen hihető oka, |
| s merthogy a cél az ördögé, |
| s hogy önáltatás, hogy Niké, |
| s hogy a győzelem is csak a, |
|
| s hogy mégis mekkora csoda, |
| s hogy az nehéz benne, a lé, |
| s hogy éppen kieresztené, |
| s hogy nincsen benne logika, |
|
| s hogy mindig ott, mire oda, |
| s hogy semmi válik semmivé. |
|
|
Ha csak azt, hogy egy év alatt
| Ha csak azt, hogy egy év alatt, |
| s tulajdonképpen semmi se, |
| lassabban telik el a nap. |
|
| Ha csak azt, ami ott marad, |
| mert már a víz se viszi le, |
| s hogy nincsen meg a teteje, |
| csak ki van írva, hogy szabad. |
|
| Ha csak azt, mennyire szalad, |
| s hogy folyton nő a tömege, |
| s mert együtt gyorsulunk vele, |
|
| Ha csak azt, hogy egy pillanat, |
| az egésznek csak a helye. |
|
|
Mintha a nyakamban a kő
| és csak, hogy egyre több vizet, |
| és hogy a mindenség tüdő, |
|
| és semmi, hogy tér és idő, |
| s hogy honnan jön és hova megy, |
| s hogy valahol a többiek, |
|
| s hogy szétrepesztem az eget, |
| most hirtelen minden erő, |
|
| s nyilvánvaló, hogy elveszett. |
|
|
Mekkora UFO ez a hely?
| Mindig akkor veszteni el, |
| hogy önmagától föl-le száll? |
|
| Hol az ég, hogy fantáziál? |
| A levegő, hogy venni kell? |
|
| Hova lesz a sok kis siker? |
| Miért, hogy akkor is zabál? |
| ha nincsen, csak saját halál? |
|
| Mért tágul a világ, ha fáj? |
|
|
Még mindig könnyebb veszteni?
| Egy-egy kúpcserép? Egy tejút? |
| Amit, hogy ne csöpögjön úgy, |
|
| Még mindig jobb a tegnapi |
| s hogy magamagát felköti? |
|
| Még mindig vannak csöppjei, |
| S mert percről percre nő a lyuk, |
|
| Még mindig könnyebb veszteni, |
| mint nyitva hagyni a kaput? |
|
|
Mintha nem nézné, hogy megöl
| szaladgálna le-föl, le-föl, |
| megáll mellemben a csikó, |
|
| s az enyém lenne ez a kör, |
| ordíthatok, hogy mire föl? |
|
| Mintha nem nézné, hogy megöl, |
| csak azt, hogy micsoda bunyó. |
|
|
Azt akarom mondani, hogy
| Kérem, én nem készültem, én. |
| Csak jöttem, és benne vagyok. |
| Én csak ezt a pillanatot. |
| Semmi pardon, semmi remény. |
|
| S csupán magamnak, hogy nagyobb. |
| Hogy miközben adok, kapok, |
| legyen hátul valami fény. |
|
| Kérem, én tudom, hogy kemény. |
| S hogy miattam senki se fog. |
| S akkor mindenki a helyén. |
|
| Kérem, én csak elkezdeném. |
| Azt akarom mondani, hogy. |
|
|
Én azelőtt fák és füvek
| végtelen voltam, kapcsolat, |
|
| Engem nem fogott, hogy megyek, |
| de bennem keringett a nap, |
| húzták egymást a részletek, |
| a megoszlás volt a tudat. |
|
| Nekem annyi volt, ami egy, |
| hogy viszonyítsam magamat, |
| sejtről-sejtre ha lehetek, |
| milyen az egész, ha szabad. |
|
| csak éreztem, hogy szétszakad. |
|
|
Igen, egészen eltörött
| Igen, egy hajszálon, uram. |
| Az innen és onnan között. |
| A se itt, se ott ahogyan. |
| Az itt is, ott is, ami köd. |
|
| De mintha éppen most, olyan. |
| Ragasztok, foltozok, kötök. |
| Külön-külön is annyi van. |
|
| Fogni a, szépen, mielőtt. |
| Mintha én volnék a lovam. |
|
| Igen, ez se több, az se több. |
| De azt képzelem, hogy magam. |
|
|
S hogy a között között a köz
| S hogy a között között a köz, |
| s mindenütt a mellékesek, |
| s hogy napról-napra keskenyebb, |
| s hogy csak a széle örökös, |
|
| s hogy mindig az egész ködöz, |
| s hogy asszonyok és gyerekek, |
| s hogy ők is, mert megáll a hegy, |
|
| s hogy amíg beledögönyöz, |
| s hogy ordíthatok, üthetek, |
| és mintha egy kis szeletet, |
| s hogy a valóság, az közös, |
|
| s hogy nincs is, csak oda kötöz, |
| s hogy ez öl meg, a képzelet. |
|
|
Mindig csak egy-két emberen
| Mindig csak egy-két emberen, |
| legtöbbször egyen múlt, ahogy, |
| de mintha ő is, jobb, ha jobb, |
| csak hagyta volna, hogy tegyem. |
|
| Mindig csak addig, hogy nekem, |
| hogy valami közvetlen ok, |
| mert viszik, mert attól mozog, |
| mert az én bűnöm, hogyha nem. |
|
| Mindig csak az iszom, eszem, |
| hogy szeretek és meghalok, |
| s hogy annyi mindent gondolok, |
| hogy kell, hogy valaki legyen. |
|
| Mindig csak, hogy most és velem, |
| s hogy vége, mert magam vagyok. |
|
|
Mindig a másik mondja ki
|
Makay Idának
| S mert el van varázsolva mind. |
| Épp oly esendő s árva, mint. |
|
| Mind kívül történik, ami. |
| S hogy örökké valami csínyt. |
|
| Mindig a másik mondja ki. |
| Csak rá kell hordani a színt. |
| Megmozdul benned, mintha kint. |
|
| Egyedül van, ha kitekint. |
|
|
Én mindig azon a lyukon
| lyukon nézek ki, s odakinn, |
| odakinn van minden nagyon, |
|
| rím elöl is! csak álmodom |
| álmodom, hogy valami csíny, |
| csíny csupán, hogy nincs semmi nyom, |
|
| nyom, hogy átmentek a falon, |
| falon, önmagukon, krimin, |
| krimin ! s egyedül mozgatom, |
| mozgatom mindet, s oly kicsiny, |
|
| kicsiny a rés, hogy szemeim, |
|
|
A koponyám csúcsáig ér
| Roszog a fogam közt a tér, |
|
| Szemem mögött is csillagok. |
|
| Azt hiszem, összeroppanok. |
|
|
Ez a hatalmas felület
| a mondjuk, hogy teli tüdő, |
| a most ráteszek egy követ. |
|
| a sose tudni, mi helyett. |
|
| Ez a külön minden szemet, |
| ez a szonett hátán szonett. |
|
| Ez a mintha én meg te meg, |
|
|
Ez a semmi, két semmi közt
| tocsogó szövetek, gyökök, |
| ez a lehettem volna több, |
|
| mint töklevél alatt a tök, |
| ez a tök forog? nap forog? |
|
| ez a semmi, két semmi közt, |
|
| ez a mind, amit mozgatok. |
|
|
S hogy néha azt se, melyik az
| S a nagy hazug, s a nagy igaz, |
| s hogy fent, a többiek felett, |
| s egymáshoz sokkal közelebb, |
| mint kicsi gazhoz kicsi gaz, |
|
| s hogy néha azt se, melyik az, |
| csak azt, hogy ők, s hogy odalett, |
| s merthogy ilyenkor nehezebb, |
| összecsúszik benned a vas, |
|
| s mintha éppen olyan magas, |
| s hogy igazság, s hogy becsület, |
| s hogy nincsenek is méretek, |
| csak egy arasz meg egy arasz, |
|
| s hogy mindig lesz annyi vigasz, |
| s megöleled vagy megeszed. |
|
|
S hogy öt kenyeret, s öt halat
| S hogy öt kenyeret, s öt halat, |
| s több mint ötezer jóllakik, |
| s nem is az, hogy ebből a hit, |
| s hogy kosárszám mennyi marad, |
|
| s nem az, hogy mekkora halak, |
| s kenyerek, s hogy a bűneik, |
| s hogy már csak a csoda segít, |
| s mert mocorognak, alszanak, |
|
| s nem, hogy kétezer év alatt, |
| s hogy a legjobb, ha mind eszik, |
| s hogy persze, akadnak, akik, |
| s hogy nem is biztos benne, csak, |
|
| s nem, hogy nincsenek rá szavak, |
| s talán a legkönnyebb, ha így… |
|
|
S akkor egy csillag egy magon
|
Parti Nagy Lajosnak
| Bevallom, a halban is az, |
| hogy fejbe vágom, hámozom, |
| le nyálka, pikkely és uszony, |
| s a gerincben megráng a vas. |
|
| Nem, én nem fogok egy halon. |
|
| Töröm magam, jár a malom. |
| S akkor egy csillag egy magon. |
| Kiderül, hogy lyukas a kas. |
|
| Jó, jó, én csak egy bogaras. |
| De mért jobb, ha gondolkodom? |
|
|
S ha nélküle akkor se megy
| csak Jónás nem érkezne meg. |
|
| s hogy benne van-e az ige, |
|
| Ha nélküle akkor se megy, |
|
|
Még minden elképzelhető
| Alul a gyermek. Mire vársz? |
|
| Matat a múltjában az ács. |
| Mert ahány ház annyi szokás. |
|
| Csöngetnek, de valaki más. |
| Mint mikor az ősrobbanás. |
|
| Meg van írva, amit csinálsz. |
|
|
Dől a távcsőből a remény
| Ott, ahol elhajlik a fény, |
| csillagok feküsznek hanyatt, |
|
| Dől a távcsőből a remény, |
| hogy akkor, hogy lám, hogy nocsak, |
| hogy tizenkettő egy tucat, |
| és idő csak, meg lelemény. |
|
| Nézem az eget, mintha én, |
| s hogy össze van, s hogy az a nap, |
| hogy melyik ág akad belém. |
|
| Hogy minden a másik felén, |
| csak innen viszi a huzat. |
|
|
Most, hogy vége a diktatúr
Nézik, hogy meddig ér a szád
| Százötven? Kétszáz? Ötezer? |
| Mint mikor eget fényezel, |
| s mindig az Isten látszik át. |
|
| Nézik, hogy meddig ér a szád. |
| Füled. Szemed. Hogyan? Kivel? |
| Ezer arc, s ugyanaz a fej. |
| Egymást porozzák, mint a fák. |
|
| Gyökér vagy? Lomb vagy? Nagykabát? |
| Mind-mind éppen azt veszi fel. |
| Bekapcsolsz? Hallgatsz? Élvezel? |
|
| Nyilván, hogy tágul a világ, |
| de hát miért kisebb a hely? |
|
|
Most, hogy vége a diktatúr
| Most, hogy vége a diktatúr, |
| már oda se néz, hogy hova, |
|
| Most, hogy egyszerre annyi úr |
| ha tetszik, ha nem, beletúr. |
|
| Most, hogy a legszebb hang a durr, |
| s ahány röf, annyi pocsolya, |
| csak érzi, ahogy kiszorul. |
|
| Most, hogy benne van piszokul, |
| mintha már nem is mosdana. |
|
|
Az a legjobb, ha hazudik
| Inkább az életét, ha még. |
| Mennél inkább eresztenék, |
| annál inkább kapaszkodik. |
|
| Csak az maradjon, a fakép. |
| Maga sem tudja, hogy miképp. |
| Az a legjobb, ha hazudik. |
|
| nőttön-nőhet benne a hit. |
|
| Naná, hogy akkor is merít, |
|
|
Süt a fehér macska foga
| Hol lehet még valami, ha. |
| Mind ott kotorászik, ahol. |
| Mintha külön szíve s agya. |
|
| Mintha csak egy üres gyomor. |
| Fut a falak mentén az orr. |
|
| S most mintha most, s mintha maga. |
|
| S mert nem lehet tudni, mikor, |
| tegnap is, ma is jobb, ha ma. |
|
|
Tudja, hogy nincsen semmi baj
| senki sem hinné, hogy veri. |
|
| minden pattanást elvakar. |
| nagyobb, mint a kínai fal. |
|
| Csak vigyorog, mikor csikar, |
|
| Érzi, hogy milyen isteni. |
| Tudja, hogy nincsen semmi baj. |
|
|
Lehet, hogy most ez a Gulág?
| Lehet, hogy csak a butaság |
| meg az ész harca, ami itt? |
| Hogy az egész azért folyik, |
| hogy ki harap, és mekkorát? |
|
| Hogy az igazság csak kabát? |
| Felvehetik hol úgy, hol így? |
| az sétálhat benne tovább? |
|
| Lehet, hogy most ez a Gulág? |
| S mivel ugyanúgy működik, |
|
| S hogy nincsen út, csak rajta át? |
| S hogy akkor egymásra kenik? |
|
|
Mind hasonlít valakire
| Az is lehet, hogy ugyanaz. |
| Vagy kettő van, vagy egy lyukas. |
| S annyi csak, hogy ki fogja be. |
|
| Akárhányszor szól a kakas. |
|
| Mind az ablakon jönne be, |
| mert a küszöb nagyon magas. |
| Mind esküszik, hogy nem igaz. |
|
| Mind azon, hogy mennyi hülye. |
| S hogy a többi milyen ravasz. |
|
|
Már föl is áldozza magát
| Süketebb is, nem csak butább. |
| Mintha nem tudná, mire megy. |
| Mintha megfoghatná saját. |
|
| Mint mindenkiben az az egy. |
| de azért sem cserél gatyát. |
|
| Mintha nem az az apparát. |
| Mintha Mohamedhez a hegy. |
| Oly nagy benne a szeretet, |
| már föl is áldozza magát. |
|
| Szagolgatja, amit csinált. |
| Nem több, de sokkal büdösebb. |
|
|
Micsoda bugyrok elhaló
| Mily menthetetlen görbület. |
| Mint a függönyben a roló. |
|
| Mint. Mint aki beérkezett. |
| Mint halott szájából a szó. |
|
| Mikor már nem is mos kezet. |
| Mint hidak fölött a folyó. |
|
| Mintha most jönne, ami megy, |
| s ami se nem megy, lenne jó. |
|
|
Ők a mese végén a könny
| az egész, és külön-külön, |
|
| S mint a kukac, ha csupa seb, |
| mintha a nyelvükön köröm, |
| elfogyott, égett odafönn, |
| megfagyott bennük az üveg. |
|
| Folytak a gennyes szövegek, |
| csúszkáltak a könyökükön, |
| s hogy abban is legyen öröm, |
| a tenyerük, az viszketett. |
|
| Akkor is élnek, hogyha meg, |
|
|
Azért asszony, merthogy viszik?
| Mitől, hogy megmerevedik? |
| Hideg lesz, nyirkos és nehéz? |
| Tegnap még lüktető kelés, |
|
| Miért, hogy mind a láncait? |
|
| Azért asszony, merthogy viszik? |
| Él, mert a hátában a kés? |
|
| Csak a mese, hogy átkelés? |
|
|
Ahogyan rád szakad a ház
| A képzet, hogy a csontodig. |
| Holott mindegyik csontja más. |
| S merthogy magához, mind vigyáz. |
| Azt hányja ki, amit eszik. |
|
| Nem a hadak, szemben akik. |
| A fokról fokra mint a frász. |
| A legyőz, megöl, megaláz. |
| Nem a lecke, a most, a mit. |
|
| Ahogy egyszer csak leesik. |
| S hogy felülről is egy rakás. |
| Hogy azért vagy csak, hogy kimássz. |
|
| Hogy olyan nincs is, hogy kibic. |
| Ahogyan rád szakad a ház. |
|
|
S hogy feküdt a kertben, ami
| S hogy feküdt a kertben, ami, |
| s legtöbbször sietve evett, |
| s közben is mindig az eget, |
| s nem is, hogy tudni, tartani, |
|
| s nem, hogy hívatlan álmai, |
| s hogy egyedül a többiek, |
| s hogy inkább ma egy verebet, |
| s hogy el kellene dönteni, |
|
| s nem, hogy kunyhóból néze ki, |
| s hogy hidegebb vagy melegebb, |
| s egyszerre csak elege lett, |
| s hogy akkor fektéből neki, |
|
| s nem, hogy addigra valaki, |
| s hogy így akármit megtehet. |
|
|
Ez az indigós lihegés
| ahogy lassacskán a szobát, |
|
| hogy nincs is étel, csak ha rág, |
|
| s lüktet egymásban a kelés. |
|
| Ez a se a szív, se az ész, |
| ahogy csinálják a csodát. |
|
|
S hogy még egy kicsi türelem
| S hogy egymást nyírták ki, mikor. |
| S hogy haláluk is idegen. |
| S hogy életük is tiszta sor. |
| S hogy egy szavukat sem hiszem. |
|
| S hogy ugyanolyan hidegen. |
| S hogy föl is írják valahol. |
| S hogy halálom és életem. |
| S hogy ez a vége, ez a kor. |
|
| S hogy nagy a szél, és fúj a por. |
| S hogy aki bújik, aki nem. |
| S hogy én leszek, mint annyiszor. |
| S hogy hunyjam csak be a szemem. |
|
| S hogy még egy kicsi türelem. |
| S hogy velük együtt elsodor. |
|
|
Ó én szeretném, ha szeret
| Költők költője, körbe kör, |
| kutya a farkát, kéz kezet, |
| mint holdvilágnál zsebtükör, |
|
| tudjuk egymásról, ki a leg, |
| kinek a képén több a bőr. |
|
| s jön, hogy bikák meg tehenek, |
| de aztán többé ő se megy. |
|
| Ó én szeretném, ha szeret, |
| de bámulom csak messziről. |
|
|
Végigmegy rajtam, mint a tű
| nyomja a csengőt, mosolyog, |
| várja, hogy örülni fogok, |
|
| S merthogy annyi a keserű, |
| s hogy akadtak pillanatok, |
| s ne is beszéljünk róla, hogy, |
| hogy vele együtt él a mű. |
|
| S mert ugyanonnan nő a fű, |
| s hogy éppen erre utazott, |
| s ha egyszer erre, itt vagyok, |
| végigmegy rajtam, mint a tű. |
|
| szinte már nem is hagy nyomot. |
|
|
Ez az eszelős cicoma
| ez a még mindig jobb, ha ő, |
| ez az esküszöm, hogy soha. |
|
|
Helyben csúszkálna a higany
| s mindnek közepe, szélei, |
| csak bemondanánk, mennyi van, |
|
| Kossuth lenne vagy Görgey, |
| helyben csúszkálna a higany, |
| reménykednénk mindannyian. |
|
| Mennyi idő, mennyi arany, |
| s hogy megmérni és gyűjteni, |
| senki sem tudná biztosan, |
|
| s nagyon szégyellhetném magam. |
|
|
Ide mindig kell egy atya
| Ide mindig kell egy atya, |
| s mindig van egy atya, aki, |
|
| kiderül, hogy mindent maga. |
|
| Itt mindig rosszabb a java, |
|
| Itt jól fel kell kötnie a, |
|
|
S mert győznek folyton a kicsik
| S mert győznek folyton a kicsik, |
| moszatok, kvarkok, vírusok, |
| azt képzeli, hogy még nagyobb. |
|
| S mert eresz alatt is esik, |
| de csak idő kérdése, hogy. |
|
| S mert alapjában boldogok, |
|
|
A csillagok tüzes dugók
| Talán csak annyit, hogy elég. |
|
| De belepusztul, hogy kifolyt. |
|
| Örökké a mi lesz, mi volt. |
| Zsebből az igaz meg a szép. |
|
| Lesni, hogy honnan jön a drót. |
|
|
Két hasáb közt a harmadik
| Két hasáb közt a harmadik. |
| S merthogy ugyanaz a halom, |
| mindig az egészet viszik. |
|
| Mindig nagyobbak egy kicsit. |
| Vagy kettő van, vagy most ölik. |
|
| Kint vagy bent, kívül a malom. |
|
| Mindig azt képzelik, hogy így. |
| S annyi csak, hogy hasogatom. |
|
|
És most megint, hogy mi közöm?
| És most megint, hogy mi közöm, |
| s hogy lehet-e szemlélni csak, |
| s hogy akik nem a tribünön, |
| s hogy az-e a másik csapat, |
|
| s hogy akkor mit, ha adogat, |
| s hogy miért, hogy visszaütöm, |
| s hogy miközben bunda alatt, |
| s hogy meddig még a bőrömön, |
|
| s hogy ez is, hogy a versbe jön, |
| s hogy egyáltalán, és ragad, |
| s hogy ami egy külön-külön, |
| s hogy annyi-e, ha hány darab, |
|
| s hogy csak a kard árnyéka, vagy?, |
| s hogy ki zavarja a köröm? |
|
|
Érzem, hogy valaki figyel
|
A hatvanöt éves Fodor Andrásnak
| A tenger nem az. Nézni kell. |
| Most félek benne. Folytatom. |
| Hihetetlen, hogy mennyi hely. |
|
| Csapkod magában, mert nagyon. |
| hogy ez is, az is visszanyel. |
|
| Érzem, hogy valaki figyel. |
|
| Miért jöttem ilyen közel, |
| ha azt hiszem, hogy álmodom? |
|
|
Mintha a számhoz tartanám
| Minthogy az egész nehezebb, |
| több szóval kellene, lazán. |
| annyi hallgatást, ami megy. |
|
| Minthogy egyszerre neve lett, |
| Mintha magamnak mondanám, |
|
| Minthogy ugyanaz a szöveg, |
| lesni az ajkát, hogy talán. |
| Hogy könyökén vagy oldalán, |
| hogy nekiszalad a gyerek. |
|
| Minthogy vérzik, mint az üveg, |
| mintha a számhoz tartanám. |
|
|
Uram, ezek nem emberek
| Nem volt közénk való, csak egy. |
| Csak figyeltettük. De ezek. |
|
| Ez mind félvak és gyermeteg. |
| És egytől-egyig azt hiszi. |
| Írt egy verset is. Valami. |
| Ez írta a Himnuszt? Lehet. |
|
| Nagy baj, ha komolyan veszi. |
| Hagyni kell őket játszani. |
| Jobb, ha megoszlik a tömeg. |
|
| Aztán úgy is megdöglenek. |
|
|
Mint mikor egy nyárőszi nap
| Mint mikor egy nyárőszi nap, |
|
| Mint mikor a talpad alatt, |
| s meg kell állni váratlanul, |
| hova, hova, naccságos úr? |
|
| Mint mikor nem az a vonat, |
| az öntudatod foglya vagy. |
|
| Mint mikor még mindent szabad, |
| de már senki sem szabadul. |
|
|
Ahogy mennek el a hajók
| ahogy tengerré lesz a föld. |
|
| Ahogy ott hagynak a menők, |
| és hallom is, hogy maradok. |
|
| Előbb, hogy mindenki halott, |
| aztán, ahogy a perc kiköt. |
| Mintha egy görög darabot, |
| s az a vége, hogy ott ülök. |
|
| Ahogy csipkedi, csöppre-csöpp. |
| Tisztul szememben a homok. |
|
|
Az a fényes szárny a seben
| Az a keskeny rés vagy perem, |
| amelyen át egyszer, ahol, |
|
| ahonnan csak a füst, a por, |
|
| Az a fényes szárny a seben, |
| az akkor is, az annyiszor, |
| az a sejtek közepe menny. |
|
| Az a sehol sincs mindenem, |
| az itt is, most is, valahol. |
|
|
A repedés a sarkamon
| A minden irány én vagyok. |
| A csak ismétlek, másolok. |
|
| A lapát, hogy az új a jobb. |
| A több az élet, mint a jog. |
| Az esendők vagyunk, bizony. |
|
|
A folt, ahogy kerülgeti
| A nyereg Szent Mihály lován. |
|
| A mind elszalad a zsivány. |
|
| A csak egyszer is lenne ki. |
| A kivan, s akkor belehány. |
| Az egy az isten: az arány. |
|
|
A hely színei, ahol él
| a zöldben a tengeri szél. |
|
| az ég, hogy sokkal közelebb, |
| az emelkedik, mintha egy, |
|
| Az idő, hogy mennyi szeszély, |
| a szivárványban a szegek, |
| az elnyeli mindet a mély. |
|
| A véletlen, hogy nem cserél, |
| a fény, hogy akkor melyiket? |
|
|
A között helyett a közel
| A között helyett a közel, |
| az úgy élni meg, mintha te, |
| a nem törődni, hogy megy el, |
| az önfeledt mindent bele. |
|
| az attól fal, hogy létezel, |
| a mindig marad annyi hely. |
|
| A percről-percre tenni fel, |
| a hagyni, hogy összenyom-e, |
|
| a nincs, de nem emlékezel. |
|
|
A nyelv van benne legalul
| A nyelv van benne legalul, |
| ahogy összeáll, aki vagy. |
|
| és mint az ég, ha kiborul, |
| ahogy pislognak a lyukak, |
|
| úgy, ahogy a testben az agy, |
| a szem, a fül, az orr, az ujj, |
|
|
Ahogy a tükör megremeg
| A ragyog a szemem, olyan. |
| Az itt is, ott is könnyezek. |
|
| A meg sem próbálom magam. |
| Homérosz? Petrarca? Arany? |
| Ahogy a cseppekben a csepp. |
|
| A hánykolódhatok, hogyan. |
| A jaj nekem, ha elveszett. |
|
| Ahogy egyszer egyetlenegy. |
| A mind, mikor árnyéka van. |
|
|
Két szó között az egyenes
| A homályos tükrön a karc, |
| két szó között az egyenes, |
|
| A mozdulat, hogy megfizetsz, |
| a nem mondhatsz, csak igazat, |
|
| a mind mulandó képe csak. |
|
| A most, a hátha, a minek, |
|
|
A célok helyett a helyek
| Az utak, hogy tüzet viszek. |
| A perc, hogy csak addig ne, míg. |
| A menny, ahogy nehezedik. |
|
| A végtelen, hogy meg lehet. |
|
| A hólyagok, hogy senkinek. |
| A fújják csak, de nem viszik. |
| A célok helyett a helyek. |
|
| A jaj, megint csak egy meg egy. |
|
|
Ahol az altatás után
| s inkább benne még, ott, ahol |
| s fogja a párnát az a lány, |
|
| de hallom, hogy fölém hajol, |
| s jó reggelt kíván délután, |
|
| ahol minden fény a haján, |
| és fölpofoz, és visszaszól, |
| s ágytól-ágyig ér a komoly, |
|
| s ahol meghalok majd, ahol. |
|
|
A lehetett volna, ha hol?
|
Kis Pintér Imrének
| A lehetett volna, ha hol?, |
| s a programozott porcikák, |
| a mindenség, ez a privát, |
|
| s az ahogy tisztázza magát, |
| a mintha drótot húzna át, |
| s a sose tudod, hogy mikor, |
|
| s az akkor is roszog, de hát, |
| a most megint hogyan, ha jól, |
|
| a miért, ha nincsen tovább, |
| s a kit, ha nem álmodozol? |
|
|
Talán választott városom
| Talán választott városom, |
| az ahol, a most, a miképp, |
| a még inkább, ha elhagyom. |
|
| az ahány város, annyi Pécs, |
| az elereszthet, de fogom. |
|
| Talán, hogy arany és uszony, |
| a mint a halszemben az ég, |
| a biztos talánban a szép, |
| a mennyi nő, mennyi torony. |
|
| az igen s nem közt a beszéd. |
|
|
Mennyi csont és bőr egy helyen
| Ki fekszik bennem, istenem? |
| Hordják a törött székeket. |
|
| Mennyi csont és bőr egy helyen. |
| Derekában is mennyi szeg. |
| Hol itt, hol ott karcolja meg. |
| Sose fordul együtt velem. |
|
| De élvezi, hogy figyelem. |
| És milyen könnyen feledek. |
| Mintha kívül is lenne egy, |
| s én volnék benne, aki nem. |
|
|
Én tudom, hogy a számon át
| Mint mellemben a nyírfaág, |
| megfeszül a csillagos ég, |
| ha most egyet sóhajtanék, |
|
| csak érzem minden levelét, |
| s közben is annyi a beszéd, |
| le-föl hajladoznak a fák. |
|
| Én tudom, hogy a számon át, |
| és nincs olyan, hogy messzeség, |
| attól függ, hogy mi az ebéd, |
| melyik hólyag bírja tovább. |
|
| Én nem csodálkozom, de hát |
| ki vesztette el az eszét? |
|
|
A kezem, ahogy ott hagyom
| A helyben forgó nyári ég. |
|
| A kezem, ahogy ott hagyom. |
| A lassú hullám, hogy ne még. |
| Egy régi Rippl-Rónai-kép. |
| Egy öregasszony, nem tudom. |
|
| Hogy legalább a szövegét. |
| Érezni, hogy leáll a gép. |
|
|
Tehát a bal szemem a jobb
| Tehát a bal szemem a jobb, |
| a jobbon nyolc-tíz fekete, |
| fel-felszálló (rossz rím, de) pont. |
|
| Mintha bámulnám a plafont, |
| hogy lám, mennyi apró legye, |
| hogy behálóz (ez is) a pók. |
|
| Mintha messzi madárrajok, |
| esne az ég folyton le, le, |
| s szállna (lásd fent) épp annyi folt. |
|
|
Mint a sötéttel a szoba
|
Az 50 éves Varga Lajos Mártonnak
| Egyszer csak itt van, tele van. |
| Most addig tegyük le? Hova? |
| Ha akkor sem ereszt, hogyan? |
|
| Ez a se kocsim, se lovam. |
| Mit nézzek? Húzzam ki magam? |
| Úgy is azon megyünk haza. |
|
| Szárnya! Már kívül is zuhany. |
|
| Fölkapcsolom én boldogan. |
|
|
Mintha kezdetétől a reccs
| Mikor már majdnem végleges, |
| mintha egy másik síkon át, |
| s odaszólnának, hogy mi lesz. |
|
| Mintha már semmi, csak a stressz, |
| egy pontra szakad a világ, |
| s jaj annak, aki befejez. |
|
| Mintha kezdetétől a reccs, |
| s azért lennének makulák, |
| mert akkor forog a lemez. |
|
| Mintha nem, hogy tökéletes, |
| csak együtt döcögjön tovább. |
|
|
S hogy akkor mihez, ha se már?
| S hogy van-e valami szabály, |
| s hogy hozom-e vagy viszem-e, |
| s hogy miért könnyebb, ha muszáj, |
| s hogy vele-e vagy ellene, |
|
| s hogy lényeges-e, hogy mije, |
| s hogy csak apály-e meg dagály, |
| s hogy legfeljebb a mérete, |
| s hogy abban mekkora halál, |
|
| s hogy akkor mihez, ha se már, |
| s hogy mintha rohannék vele, |
| s hogy mint a cipőmön a sár, |
|
| s hogy akkor miért fújja le, |
| s hogy ki az, aki reklamál? |
|
|
Emitt a mérleg, ott a súly
| Emitt a mérleg, ott a súly. |
| Ragyog, mint sejt alatt a sín. |
|
| Ülni a pácban, mintha kinn. |
| Elképzelni, hogy trambulin. |
|
| Most attól, hogy milyen kicsiny. |
| Most mérleg nyelve közt az ujj. |
| Most antianyag, hogyha hull. |
| Most legnagyobb lyuk a rutin. |
|
| Belepusztul, hogy viszonyul. |
|
|
Mintha nem, hogy Szarajevó
| s hogy kiesik szádból a szó. |
|
| mintha nem, hogy Szarajevó, |
| éppen elég, hogy a világ. |
|
| Mintha annyi, hogy odaát, |
| mossa föl a vért a család, |
| s ha tetszik, kikapcsolható. |
|
| Mintha, hogy még egy altató, |
| s akkor reggelig legalább. |
|
|
Ó én gyávább is lehetek
| homokhegy tövében a nyom, |
|
| Ó én tapsolok, mint a seb, |
|
| csak csinálgatom a helyet, |
| ha most sem ütöttek agyon, |
| akkor úgy is megy, ami megy. |
|
|
Majd az ötödik temetés
| Majd, ha mint Arany meg Vitéz. |
| s oda lát mind, ahova néz. |
|
| Majd ha egyszerre nyúl a kéz, |
| Száz év? Százötven év? Soha? |
| Se magyar már? Se szenvedés? |
|
| Majd ha kihal a mai rész, |
| és kit temetnek, nem hova. |
|
|
Mennyire szégyellte, ha félt
| Mennyi mindenről nem beszélt, |
| s mindig csak utólag, holott |
| akkor is azt mondta, ha szólt, |
|
| Mennyivel több, amit elért, |
| mint amit lassan fölfogott, |
| elfelejtette, hogy miért. |
|
| Mennyit jajgatott semmiért, |
| amikor minden veszve volt, |
| állt a lyuknál, mint a herélt. |
|
| Mennyire szégyellte, ha félt, |
| s hogy akkor inkább hallgatott. |
|
|
Egy hajszál a pillanaton
| Kétszáznegyvenhárom igen, |
|
| Egy hajszál a pillanaton. |
| S kilenc éve, hogy leveszem. |
|
|
|