Valami hiányzik

Állunk a mezőn a fák között. Nagy a csend. Leveszünk a fáról egy-egy almát, ingünkbe töröljük, aztán beleharapunk. A harapások rosszanása az egyetlen zaj. A nagy csendben az első harapás úgy hat, mint egy hangrobbanás. A fák annyira tele vannak almával, hogy az ágak a földet érik, és némelyik fa már kettérepedt. Starking és Húsvéti rozmaring. Az almáskertekben már folyik a szüret. A túlsó végén kezdték meg a szedést. A gyümölcsös olyan nagy, hogy a diákok zsibongása nem jut el hozzánk. A szakemberek sajnálkoznak. – Ekkora termés láttán örülni kellene. De az almáról is kiderül, ami tegnap a csirkéről. Nem lehet eladni. Nyugat addig nem veszi át, amíg a saját rosszabb minőségű almáját nem értékesítette a hazai piacon. Ezért nekünk hosszú ideig hűtőházban kellene tárolnunk az almát. De a hűtőház kevés, ami van, abban az eladhatatlan csirkét tároljuk. A Szovjetunió a lekötött mennyiségnél több almát is átvenne, de nincs vagon. Tavaly pálinkát főztek a maradékból, de azt sem érdemes, mert túlzottan nagy adót vetettek ki rá. Az alma egy része megrohad majd a fa alatt. Eközben Budapesten 5,60 és 12 forint között vásárolható egy kilogramm alma. A kereskedelem figyelmen kívül hagyja a túlkínálatot, és akkora árréssel dolgozik, mintha az alma hiánycikk lenne. Ez aligha nevezhető szocialista jellemvonásnak.

Rágunk a néma mezőn. Van min tűnődni. Csupa kitűnően szervezett, jól gazdálkodó termelőszövetkezetben jártunk. Az idősebb elnökök mellett sok a fiatal, és minden üzemben nyüzsögnek a jól képzett mérnökök, agrárszakemberek. A fák közé rejtett esztétikus telephelyek, a magas szintű gépesítés láttán öröm bujkál az ember szívében. Öröm és bizonytalanság. Bizonytalanság, mert vannak helyek, ahol már az almáskertek kivágását tervezgetik. Mert elapadtak a fejlesztésre fordítható pénzek, mert a bevált nyugati gépek helyett szerényebb szerkezetekkel kell folytatni a munkát. A 35 mázsás átlagtermésre konstruált kombájnokkal 50 mázsás gabonatermést kell betakarítani. A gép kiveri, elhullatja a szemet. Aratás után két héttel már zöldellnek a gabonaföldek. És az is igaz, hogy az ötvenmázsás gabona- és 80-85 mázsás kukoricaterméseket sokkal nagyobb ráfordítással érjük el, mint a fejlett gazdasággal rendelkező nyugati országok. Drágán termelünk.

Állunk a néma mezőn, és almát rágunk. Hiába szépek az almáskertek, egészséges és bő a termésük, valami még mindig hiányzik. A sok tökéletesen működő üzemet körüllengi valaminek a hiánya. Hiányzik valami az egészből. Vajon mi hiányzik?