Vakondok harca

Látogatóban jártam Szigligeten egy rokoni kertben. Éppen érett a cseresnye, s tisztem szerint Budapestre kellett szállítanom, amit a gyerekek ügyetlen fáramászások közepette leszedtek. A szép szőlőben, a rusztikus asztal mellett, búsan néztem a poharamba, amiben víz volt. A gazda közben jó történeteket mesélt, s a szomszédok is, akik egyetemi tanár létükre módszeresen permetezgettek. Az egyik gyerek, az óbudai Lackó aztán váratlanul felkiáltott:

– Verekednek a vakondok!

Néhány szőlőrenddel odább valóban dúlt a harc. Két kis vaksi, fekete vakond hadakozott. Harapták egymás fülét, orrát, nagy ásólábukkal püfölték egymást. Soha életemben nem láttam még vakondot, ezért nem is azon lepődtem meg, hogy a vakondok verekednek, hanem azon, hogy a pesti kisfiú, honnan a fenéből tudja, hogy ezek az állatkák vakondok. Valóban vakondok voltak. Úgy voltak vakondok, ahogy világszerte az evidenciák léteznek. Vakondságuk legalább annyira nyilvánvaló volt, mint egy pingvin pingvinsége.

Tele vagyunk előítéletekkel. Az angol hidegvérű, a spanyol viszont temperamentumos. A vakondnépség valahogyan kimaradt ebből az elhelyezési rendből. Milyen temperamentuma lehet egy népnek, amelyik a föld alatt él? Az ember azt várná, hogy lassú mozgásúak, megfontoltak, csak a közvetlen létfenntartásra összpontosítanak. De szó sincs róla. Úgy verik egymást, mintha a tengerparton, valamelyik matrózkocsmában akadtak volna össze.

A gazda, nagy sümegi kapával szaladt elő a pincéből, és lecsapni készült. De a gyerekek és az asszonyok akadályozták, mivel „olyan aranyosak” a vakondok. Csak közeledett a kapával.

– A legnagyobb ellenségei a szőlőnek – mondta, és csapni készült. De nem csapott, mert túl sok ember állt már a két vakond körül.

Közben a két vakond veri egymást. A szemük vaksi. Nem látnak, vagy ha látnak, alig látnak valamit abból, ami körülöttük történik. Ráadásul nem is ellenségei a szőlőnek, mert a táplálékuk hatvanöt százaléka kártevő rovarokból és azok lárváiból áll. De a gazda ezt nem tudta. Magasra emelte a kapát és lecsapni készült.

Asszonyok ugrottak a verekedő vakondok és a gazda kapája közé. Nagy nehezen sikerült szétugrasztani őket. Egyik Góczánék földjén, másik a szőlősorok között keresett gyors menedéket. Elásta magát.

Nem tudom, mi okból válhat két vakond egymás ellenségévé. Bár az is előfordulhat, hogy ez törvényszerű. A vakságukból eredően. S amíg egymással harcolnak, a gazda odacsap a sümegi kapával. Mert a gazda nem tudja, hogy lent mi a helyzet. Hány pajor van a gyökerek körül… Lehet, hogy a gazda eladásra szánja a szőlőt, s úgy gondolja, rágják csak… Hadd rágják… A vakond pedig természetéből eredően még mindig tisztítja a terepet, vigyáz a gyökerekre. Így aztán bajba keveredik, ha feljön levegőt venni.