Autobahn

Aki nyugatról hazatér, a rokonok, ismerősök, barátok érdeklődése elől nem tud kitérni. Az első kérdés így hangzik: Mit hoztál? Én önként, a kérdés elhangzása előtt válaszolok. Az NSZK-ból hoztam egy szeget és két japán öngyújtót. Japán bizgentyűt éppenséggel hozhattam volna többet is, mert szinte minden faluban van japán autólerakat, s a kisvárosokban külön Toyota, Datsun, Honda és Mazda „szalon”, ha másutt nem, akkor a főútvonal árokpartján. De nem hoztam Datsun kocsit, mert a dömping áruval szemben bizalmatlan vagyok, s véletlenül kevesebb valutát vittem magammal a szükségesnél. De hoztam egy szeget. Számomra kincs, mert szegmániás vagyok.

Nálunk Magyarországon az utak, mellékutak, földutak fel vannak hintve szögekkel. A lányomnak például van fél kiló vadonatúj szöge, amit a lakásunk szomszédságában szedett össze az út közepén. Tízéves múlt, így a talált tárgyakat kincseknek véli, jelen esetben a szeget, és kis dobozokban dugdossa az ágya alatt. Szeg segítségével nálunk még az autópályán is lehet defektet szerezni, de a mellékutakon garantáltan. Szeg (görbe, rozsdás, vadonatúj, jancsiszeg, U-szeg) nálunk minden udvaron, parkolóban, városi és falusi útvonalon, utcán fellelhető. Legtöbb szeg azonban Balatonlellén a csónaképítő szövetkezet gyártelepe előtt az úton található. Ott egy négyzetméteren ötven-hatvan darab is akad, mivel telente eltüzelik a szögekkel teletűzdelt deszkákat, csónakbordákat, aztán a hamuval kiszórják az útra, hogy ne csússzanak a kocsik. Nem csúsznak.

Évek óta kísért egy elmélet. A haladás szintjét, úgy vélem, nemcsak az egy főre jutó hús-, zöldség-, és könyvfogyasztás alapján lehet lemérni, hanem azon is, hogy egy nép mennyi szeget használ (és szór szét) vagy helyette mennyi csavart, anyás csavart épít be. Az ipari forradalom számomra nem a gőzgéppel kezdődik, hanem az anyás csavarral és a villás kulccsal. Nem mindegy, hogy a legegyszerűbb falusi tákolmányt, a hidastól a félszerig, átépítés, javítás vagy megszüntetés esetén szét lehet szerelni vagy csak szétverni. Bolondnak néztek a barátaim, amikor minden német, dán és svéd parkolóban szegek után kutattam.

Füssennél léptük át a német határt, s még hosszú kilométereken át Tirol táji hangulatában autóztunk tovább. A teherautók tömege, a földutakról felhajtó rendszám nélküli amerikai dzsipek fokozatosan aztán elvették a kedvünket a Lech-folyó környékétől, s az Augsburg után az USA Army laktanyákat és lokátortelepeket elkerülve, kezdtünk az autobahnra vágyakozni. Nürnberg után a 3-as autobahnon folytattuk utunkat, aztán Würzburgnál rátértünk a 7-esre. Az NSZK autópályák Európában valószínűleg páratlanok. A német autobahnokat ez esetben nem az M7-eshez hasonlítom, hanem az osztrákhoz, dánhoz, svédhez. Általában két-három sávosak egy irányban, de vannak helyek, ahol már építik a negyedik s a még többedik sávot is. Negyven kilométerenként található egy benzinkút, mely a legváltozatosabb kapitalista cégek tulajdonában és kezelésében van. Láttam Aral, Elf, Texaco, Esso, Shell, Bp és Arag kutakat. A benzinkút már rég nem benzinkút, ahogy a német autobahn sem egy német jellegzetesség. Benzint természetesen pillanatok alatt adnak. De a töltőállomás egy üzleti komplexum. Mosdók, tusolók, toalettek végtelen sora várja az utasokat tisztán, rendezetten, bő papíradagokkal, kézszárítókkal. Fent üzletek, büfék, néhol éttermek, mi több, motelek is állnak az erdők szélén, de működő automaták, melyek kávét, üdítő italt, bélyeget adnak vagy pénzt váltanak, mindenütt akadnak. Ezeken a töltőállomásokon egyetlen valami nem kapható, s ez az alkohol. Nem adnak semmit, sem sört, sem pálinkát, sem bort. Senkinek. Még az utasoknak sem, akik nem vezetnek. Az autópálya egyébként kényelmes. Az út jobb oldalán táblák jelzik, hogy mennyi az ajánlott sebesség. Ez többnyire a 130 km körül mozog. A lassúság ugyanis balesetveszélyes. Külön autópálya-rádió működik, melynek a fogható hullámsávját ugyanúgy táblák jelzik, mint a főútvonalat. Ha egyik zónából az autós átlép a másikba, változik a hullámsáv, s erre külön kiemelten felhívják a figyelmet. Az autópálya-rádió főleg zenét sugároz, de állandóan bemondja a várható időjárási változásokat, figyelmeztet az útépítésekre, terelésekre, s ha valahol baleset történik, azonnal jelenti. Néha kéréseket terjeszt elő az autósoknak, akik ezt többnyire megfogadják. Mindehhez viszonyítva a dán autópályák szegényesek, a svédek gyengécskék, csak szakaszos autópályákat tudtak építeni az elmúlt évtizedekben. A finnek viszont az utolsó öt évben egy elképesztően modern autópálya- és autóútrendszert építettek ki, de az még mindig csak közelítgeti az NSZK produkcióit.

A német autobahnon azért furcsa érzésem támadt. Olyan volt az egész, mint a világ országútja. Tele volt francia, olasz, svéd, dán, finn, norvég, továbbá a jugoszláv és török vendégmunkások kocsijaival. Az erdők között füstölgött az autópálya. Szennyeztünk teljes erővel. Úgy tűnt, hogy egy új életforma tanúja és részese vagyok, amikor egy-egy benzinkútnál támad az emberek között bizonyos kommunikáció, egyébként a kaszniban csak a rádión át. De az egész nemzetközi banda jól bírta az autópálya-terhelést. Kiszállt a benzinkutaknál, pisilt, beszélgetett, vásárolt, álmodozott egy kicsit, aztán továbbhajtott.

A szeget Kassel táján találtan az egyik benzinkút parkolójában. Azonnal felvettem, több embernek megmutattam, s mint a legféltettebb kincset hazahoztam. Nyugaton is van szeg! Szerencsére átjött a vámon, így azóta is mutogathatom.