A fácán

A szobámból egy futballpálya nagyságú szürke házfalra látok, melynek erődítmény jellegén sokat enyhítenek az ablakok. Különösen késő este és éjszakánként elviselhető a látvány, mert a szórványosan kivilágított ablakokkal a házfal olyan festményre emlékeztet, amit Paul Klee modorában valamelyik magyar mester alkotott. Nappal semmihez sem hasonlítható a szürke betonfal, csak saját magához. Nagy szürke betonfal, melyet a magyar építőművészet álmodott és teremtett meg. Karácsony hetében azonban az elmúlt évben is bekövetkezett az esztétikai enyhület.

A túl korán levágott és eladott fenyőfák a központi fűtést nem bírják. Két nap alatt lehullik a tűlevelük. Ezért a lakók régi tapasztalatokon okulva, a karácsonyfákat az ablakokon kívül a párkányra kötözik. A tízemeletes betonház így az elmúlt karácsony előtt is zöld díszbe öltözött. Némelyik ablakon madzagra kötözve a kocsonyahúst, az egyik kilencedik emeleti ablak alá fácánt is kilógattak a fagyba.

Szenteste a fenyőfák már a szobákban álltak, gyertyafény és az egyetlen estére összerántott családok sietős embermelegében. A kocsonyahúsok is eltünedeztek az ablakok alól. Karácsony napján az egész futballpálya nagyságú házfalon már csak három díszítőelem maradt. A kilencedik emeleti fácán és két fenyőfa. A kint felejtett fenyőfák és a fácán baljós hangulatot árasztottak. Miért nem díszítették fel azokat a fenyőfákat? Miért nem sütötték meg a fácánt? Történhetett valami azokban a családokban. Aggódva fürkésztem a negyvenméteres messzeségben sötétlő ablakokat. A balsejtelem egy ilyen házban soha nem alaptalan. Egyetlen lépcsőházból hatvan lakás nyílik, s az emberek csak futólag vagy egyáltalán nem ismerik egymást. Bármi megtörténhet, s a szomszéd nem tud róla. Tavaly karácsonykor meghalt egy asszony az emeletünkön, s csak napok múlva hallottunk róla.

Karácsony másnapján már rosszat sejtve figyeltem a fácánt és a karácsonyfákat. Barátom nyitott a szobába, észre sem vettem, hogy csengetett. „Mit nézel?” – kérdezte. A szemközti házfalon lógó fenyőfákra és a fácánra mutattam. Kicsit töprengett, aztán megszólalt: „Valami történt azokban a családokban, valamilyen kegyetlen dolog…”

December 27-én az egyik karácsonyfát beemelték, és este már feldíszítve állt a szobában az ablak előtt. Mi történhetett? Külföldön jártak és késve érkeztek haza? Vagy a gyerekek késtek? Összevesztek esetleg, és 27-ére végre kibékültek? Kis gyanakvással figyeltem tovább a másik fenyőfás és a kilencedik emeleti fácános ablakot. December 30-án egy kéz kinyúlt a kilencedik emeleti ablakon, és beemelte a fácánt. Meghökkentem. Ez a fácán már nyilván romlott, több mint egy hete lóg a betonfalon, s közben a hőmérséklet gyakran emelkedett és süllyedt. Aztán ködös gyermekkori emlékeim között felrémlett egy vadkereskedés portálja. Nyulak, fácánok lógtak az ajtófélfán.

Feldúltam a házat egy szakácskönyvért, s a vadhúsokról szóló fejezetben a következőket olvastam: „Fontos, hogy a vad, elejtése után, bőrében vagy tollában álljon egy ideig, mert izomrostjai megpuhulnak, íz- és zamatanyaga javul, tökéletesedik. A pihentetés ideje függ az időszaktól, a hőmérséklettől és a vadhús tömegétől. Ezt a folyamatot segíti elő a vadhús bepácolása is.” – Aztán következtek a páclevek, majd a fácánleves, fácánsült, a lecsós fácán sokféle leírása. – Átpillantottam a kilencedik emeleti ablakra, és nevettem magamon. Drámát sejtettem ott, ahol ünnepi fácánlakoma készül. Lehet, hogy drámára hangoltan élünk?

Egy fenyőfa azonban a falon maradt. Még három hétig.