Emberek a réten

Júliusban Tapolcára menet Nemesgulács és Kisapáti között két autót vettem észre az út szélén. Utasaik bent a réten, földre szegezett fejjel bolyongtak. Az volt az érzésem, keresnek valamit. Nyilván erre kirándultak tegnap, s elvesztették a lakáskulcsot vagy a pénztárcájukat. Kellemetlen dolog.

Kisapátin túl újabb autók tűntek fel az út szélén, s a mezőben fejüket lógató emberek. Ennyien elvesztették volna a lakáskulcsukat?

Kilométernyire Tapolcától az út mindkét oldalán autók parkoltak. Harminc-negyven autó, közöttük németek, lengyelek, csehszlovákok. A mezőben emberek sokasága bolyongott, s keresgélt valamit. – „Hát ez különös” – gondoltam, és megálltam. Gyanakodva kiszálltam, s az árkon átmászva az emberek után mentem. Amikor a közelükbe értem, kiderült, hogy nem vesztettek el semmit. Gombát szedtek. Tele volt a rét szegfűgombával és csiperkével. Megteltek a szatyrok, a női táskák, két német már a kalapjába szedegette a jó illatú gombacsemegéket.

A gombaszedő emberek nemzetközi gyülekezetét nézve olyan érzésem támadt, hogy a civilizációs bajok, a közlekedési csődök, a krónikussá vált energiaválság és minden más válság ellenére is van még remény. Az emberek minden helyzetben feltalálják magukat, s reagálásuk, cselekedetük iránya kiszámíthatatlanul egészséges.