A galamb dolga

Ha egy beszélgetésben megkérdezné tőlem valaki, hogy mostanában kit tisztelek a legjobban, zavarba jönnék. Ha neveket sorolna, zavarom fokozódna. Végül bevallanám, hogy a személyiség, akire az utóbbi két hétben figyelek, nem ember, hanem egy galamb. Nem békegalamb, csak egy tisztességes balkáni gerle.

Ez a kékesszürkéből sárgásbarnába váltó, fekete evezőstollú, fekete gallérú tollas jószág közvetlenül az ablakom alatt fészkel az első emelet magasságában. Fészkét a betonból kiálló kurta szögvasakra építette, melyek eredetileg a ház homlokzatát díszítő alumínium csíkokat tartották. Ahhoz képest, hogy csak 1930-tól honos Magyarországon, elég jól kiigazodik jellegzetes körülményeink között. A technikai civilizációba, az urbánus életformába jól beletalált. Lehet, hogy nem kedveli a teherautók zúgását s a barátságosnak aligha nevezhető lakáskörülményeit, de nem berzenkedik ellene, mindez látszólag nem is foglalkoztatja.

Az idén kijutott a világnak a télből. Mindenütt hófúvások, kemény fagy, fűtési nehézségek. S ha valamelyik égtáj felől enyhébb légtömegek közeledtek felénk, biztos, hogy a fejünk felett találkoztak a fellegek hideg hadaival, s újra hullott a hó, eltemetve utakat, autókat, falvakat. És hiába múlt el január, köszöntött ránk február végén jégtörő Mátyás, újra csak behavaztunk. Úgy tűnt, sokára ér véget a tél, talán még májusban is havazik. Ha ilyen bizonytalan az időjárás, az embernek semmihez sincs igazán kedve. A kovácsnak a vas formálása megy nehezebben, írónak az írás.

A felhőjárta hetekben újra és újra felálltam az írógépem mellől, meghallgattam az időjárás-jelentést, tipródtam a szobában, kiszellőztettem, s közben futó pillantást vetettem a szürke falakra, az utca mélyében guruló autókra. Havazott, amikor észrevettem a balkáni gerlét. A fészkén ült, és ügyet sem vetett a zord időjárásra, zajra, a messziről érkező hírekre.

Megnyugodtam. A madarak nem szoktak tévedni. Ösztöneikben minden lényegeset tudnak. A balkáni gerle tudja, hogy már közeledik a tavasz. Február közepén kijavította a tavalyi fészkét, és Mátyás nap táján a tojásaira ült. Ha a balkáni gerle már a fészkén ül, korai tavasz lesz. Hirtelen tavasz, nagy tavasz.

Az utolsó hóesés óta mindennap megnézem a balkáni gerlét. Fegyelmezetten ül a galambtojásokon, hogy testének melegével kiköltse őket, s a balkáni gerlék újabb nemzedéke foglalja el a várost. Kicsinyeinek kiköltése az ő számára a nagy „galambküldetés”. Erre összpontosít. Az a dolga, hogy galamb legyen, galambként nyilvánuljon meg, a világ nagy kihívásaira galambválaszt adjon. Tollas személyében megtestesüljön a félreérthetetlen galambság. – Az első napokban irigykedve, később egyre fokozódó tisztelettel figyeltem a balkáni gerlét. Milyen szerencsés alkat… Nem foglalkoztatja a gazdasági helyzet. Ügyet sem vet a bejelentett és a be sem jelentett áremelésekre. Fiatal fiúk ledobálták a fészke közelében a villanyégőket. A galamb rezzenetlenül ült a fészkén. Mozgásba jött a kínai hadsereg, Perzsiában visszaállították a mohamedán vallási törvényeket, az olajjal szennyezett tengerpartokon ezrével pusztulnak a madarak, a világ nagy részén nyugtalanság rezeg a levegőben. A balkáni gerle mindezt figyelmen kívül hagyja. Tojásainak kiköltésére összpontosít, ez a dolga. Szemünk láttára megvalósítja a saját gerleszemélyiségét.

Az én dolgom pedig az lenne, hogy novellákat és regényeket írjak. De állandóan felugrom az írógép mellől, és közeli, sokszor egészen távoli eseményekre figyelek. Így csak lassan, akadozva tudom megvalósítani írói személyiségemet. A galamb céltudatosabb.