Miért jönnek a fináncok?

Czepi József ahányszor csak bekeveredett a városba, vagy munka után hazaindult az öntödéből, mindig kiment a piacra, hogy befaljon egy adag sült húst csípős rác paprikával, vagy kolbászt mustárral, s kortyoljon rá egy kis vörösbort. Amióta meghalt a felesége, nem találta a helyét, s csak nehezen tudta magát ellátni. Gond volt a mosás, főzés, a kutya etetése. Rossz, rendetlen asszony volt a felesége, ahogy Gyükésen a szóbeszéd járta, még csalta is. Azt beszélték, hogy az új papnak is odatartotta a micsodáját, amikor az éppen az utolsó kenetet vitte özvegy Mathievicsnének, így aztán a pap lekésett a halálról. Mégis hiányzott neki az asszony. Senki sem várta otthon, nem volt kit összeszentségelni, amikor műszak után hazaért. Eleinte a Bezencseknél evett, mert az jó nagy darab szaftos húsokat adott, s a csípős paprikát nem is számolta be az árba, csak a húst és a kenyeret. Ki volt rakva egy nagy tálba a paprika, és mindenki annyit szedett belőle, amennyit csak akart. De aztán átpártolt Vereshez, akinél egy harmincévesforma félcigány asszony sütötte a hurkát, a húst és a kolbászt. Itt mindenért jó árat számoltak, de Orsós Marinkának nagy mellei voltak, s ahogy hajladozott, néha csaknem kiestek a ruhájából. A hús íze itt is jó volt, bár nem annyira szaftos mint Bezencseknél. Május elején meghívta Marinkát egy pálinkára, s közben jól elbeszélgettek. Akkor tudta meg Czepi József, hogy Marinka férjére rászakadt a bánya, s egyedül nem tudott mihez kezdeni Magyarszéken. Czepi József ekkor egy újabb pálinkát kért magának, Marinkának pedig egy kevertet, mert azt jobban kívánta. – A gyükési hegyoldal lakói ekkor még nem sejtették, hogy ez a kis piaci italozás nekik majd fejenként négy-ötezer forintjukba kerül. Marinka egy hét múlva odaköltözött Czepi József házába, s onnan járt be a városi piacra dolgozni.

 

*

 

Takács Lajos nem volt éppen büszke a házára, kertjére, de elégedetten élt. Kicsit bántotta, hogy a házat öt éve nem tudta bevakolni, de a nyugdíjból és a felesége fizetéséből nem futotta sokra. Tervezgette a ház bevakolását, de előbb még ki kellett fizetni az új hidrofort s a ciszterna építésére felvett kölcsönt. A városból a gyükési hegyoldalba a villany eljutott, de a víz és a csatornahálózat nem. Esővízzel mosogattak, abban fürödtek, s az ivóvízért háromszáz métert gyalogoltak naponta. Ez a helyzet nem nagyon érdekelte a városi vezetőket, mert itt kint Gyükésen főleg öregek, törött életű emberek s olyan fiatalok laktak, akik csak éppen nekikezdtek az életnek. Sokan közülük örökre kint ragadtak Gyükésen. Az autóbuszjárat kötötte őket össze a várossal. Le kellett gyalogolni a vízmosásos úton a völgybe, s akkor, ha az autóbuszt elkapták, tíz perc alatt bent voltak a városban. Lehetett kenyeret venni, húst, szöget, csavarokat és mindent, ami csak kellett a hegyoldalban.

Takács Lajos szeretett nyugdíjasként élni. Örült, hogy kívül lakik a városon, nem kell tülekednie az emberek között. Kedvelte a nyugalmat. Felesége hatkor elindult dolgozni, de ő nem kelt fel. Elfeküdt nyolcig, aztán felkelt, megetette a kutyát, a macskákat és a tikokat. Kilenc óra tájban maga is evett egy kevés kövesztett szalonnát, aztán egy pohár tavalyi bort is megivott rá. Nem mosdott, nem borotválkozott. Lement a pincébe, és megnézte a borokat. Belefülelt a hordókba. Pezsgett, dolgozott mindegyik. Elégedetten ment fel a verandára, s egy régi, széles székben elterpeszkedett. Nézte a völgyben csillogó halastavakat, aztán a macskák kötötték le a figyelmét. Két macskájuk volt, de az egyik szeptemberben megfialt, s a ház tele lett kismacskákkal. Az állatok játszottak, civakodtak, pofozkodtak a fényben. Élvezték az életet, akárcsak öreg, megfáradt gazdájuk. Takács Lajos közben érzékelte, hogy a Csiba-közön feljön egy teherautó, aztán valahol feljebb megáll. Felnézett, de nem is látta a teherautót, mert addigra az már a szomszédos házak előtt járt. Ahogy felnézett, megakadt a szeme a szemközti ház udvarán. A lugas szélső oszlopa és a ház közé kifeszített kötélre Pintér Zsuzska mosott ruhát teregetett. Párnacihát, abroszt, aztán bugyikat, kombinét, majd az apja hosszú szárú gatyáit. Nézte a lányt a délelőtti fényben, ahogy tereget, nyújtózik, s kerek feneke hol jobbra, hol balra billen. Elképzelte, hogy egyszer így délelőtt, amikor a felesége még bent dolgozik a szövetkezetben, Zsuzska átjön valamiért. Sót vagy ecetet kér kölcsön. S ő akkor megsimogatja. Talán csak a karját vagy a tomporát is… Zsuzska a kezére vág: „Na, hol nyúlkál, Takács bácsi…” De azért nem bánná Zsuzska, elpirulna, gyorsan belekezdene egy történetbe, s ő akkor aztán újra odanyúlna.

A lépcső alatt felugatott a kutya, s a kapunál is hallatszott valamilyen zörgölődés. Felállt, kipillantott a lugas árnyékából. Két finánc állt a kapuban. Zsuzska a szemközti udvarban abbahagyta a teregetést, és beszaladt a házba. Takács Lajos nem értette, hogy mit akarhatnak nála a fináncok. Kiment, rájuk mosolygott:

– Aggyisten, mi járatban?

– Nyissa csak ki.

– Nyitva van, csak szorul egy kicsit – mondta, aztán egy határozott mozdulattal kitárta a kaput.

A fináncok beléptek az udvarra, az alacsonyabbik megszólalt:

– Egy kis pálinkával meg tudna kínálni bennünket?

– Borral igen, még van egy kevés óborom.

– Ne viccelődjön, Takács Lajos, maga ellen feljelentés érkezett. Nekünk itt vizsgálatot kell tartanunk – mondta a magasabb, vörhenyesbajszú. Kicsit részegforma volt mind a kettő.

– Vizsgálódjanak – mondta Takács, és vállat vont.

A fináncok bementek a házba, aztán a küszöbön visszafordulva valamilyen papírt mutattak Takácsnak.

– Hol tartja a pálinkát? – kérdezték.

– Most nincs itthon pálinkám – mondta Takács.

– És hány liter van? Ötven, száz?

Takács ekkor érezte először, hogy szeretné tökön rúgni a vörösbajszút, de tudta, hogy nem rúghat bele, mert abból még nagyobb baj származna.

A fináncok bementek a konyhába, és kinyitálták a kredencajtókat, aztán a szobákban benéztek az ágy alá. Felemelték az olajkályha tetejét, kivették a kéményajtót, és beömlött a korom.

– Merre van a pince? – kérdezték.

Takács Lajos az előszobában felemelte a csapóajtót, és szótlanul a pincébe vezető lépcsőkre mutatott.

– Menjen előre – mondták a fináncok.

– Eszembe sincs – mondta Takács, és mérgesen állt a lejárat felett.

A fináncok lemásztak a pincébe. „Most kellene rájuk csuknom az ajtót” – gondolta Takács, de nem csukta rájuk. Megelégedett annyival, hogy igazított egy kicsit az ajtón, s a fináncok lent összerezzentek. Látta az arcukon, hogy félnek tőle ebben a pillanatban, mert rájuk csukhatja az ajtót. Feljöttek, mogorván ráförmedtek:

– Hol tartja a pálinkát?

– A boltban… Onnan hozunk néha egy üveggel – mondta.

A fináncok kimentek az udvarra, benéztek a lépcső alá a kutyaólba, aztán a tyúkólba. Nézegették a kertet, a szőlőt.

– Elásta? – kérdezte a vörhenyes bajszú.

– Nem ástam el. Tíz éve nem főzök pálinkát. Az orvos eltiltott a pálinkától.

– Tíz éve?

– Igen – mondta határozottan Takács Lajos. – Én tíz éve nem főztem pálinkát. Amit a boltból hozunk, azt is csak a feleségem issza.

– De előtte főzött?

– Néha, még a régi házban, amikor megvolt a lakatosműhely.

– A készülék megvan? – kérdezte a veres bajszú.

– A fene sem tudja – mondta Takács, és kezdett rosszat sejteni.

– Na akkor nyissa ki ezt a fészert – mondta a magas.

– Csak gépek vannak bent.

– Nyissa csak ki.

Takács Lajos kinyitotta a fészert, ahol a régi műhelyből átmentett satupad állt, s a vasfűrész és a menetvágókészlet szomszédságában csak a legszükségesebb szerszámok hevertek a polcon.

A két finánc elkezdett a ládákban kajtatni, s csakhamar találtak egy hűtőt, páracsővel, sisakkal.

– Hol az üst? – kérdezték.

– Tíz éve nem főztem pálinkát – mondta Takács Lajos.

A fináncok újra bementek a házba, aztán leereszkedtek a pincébe, s végül az üstöt is megtalálták. Jegyzőkönyvet vettek fel, Takács Lajossal aláíratták.

– Sokba kerül ez magának – mondta a vörösbajszú, aztán köszönés nélkül kimentek a házból.

Takács Lajos ivott egy pohár bort, aztán felment a verandára. Kitekingetett a vadszőlő levelei közül, és a környéket figyelte. Lassan közeledett a teherautó. Néha megállt, és a csendben nagy fémes csörrenések hallatszottak. Amikor eléje is megérkezett a teherautó, a fináncok feldobták rá az elkobzott üstöt és hűtőszerkezetet. Ekkor már tudta, miféle csörrenések hallatszanak a hegyoldalban.

 

*

 

Takács Lajos kedvetlenül szállt le az autóbuszról, mert ezen a délelőttön nemcsak kenyérért, húsért, lisztért járt bent a városban, hanem a fináncok által kirótt négyezer forintos büntetést is be kellett fizetnie. Elátkozta őket, aztán befizette. A négyezer forintos veszteség veszélyeztette a téli fűtést. Legalább ennyibe került az olaj, amivel a kályhát fűtötték. Rosszkedvű volt, s csak akkor enyhült meg egy kicsit, amikor Csöpit, a kutyáját megpillantotta az úton. Lyukas volt a kerítés, s a kutya szeretett lemenni a buszhoz a gazdája elé. Volt olyan nap, hogy három buszhoz is leszaladt, mert azt nem a kutya, de a gazdája sem tudta, hogy melyikkel érkezik.

Amikor a szobában kipakolt, s a csekket is betette a szekrénybe, öntött magának egy stampedli szilvapálinkát. Amióta a fináncok meggyanúsították a pálinkával, újra tartott otthon egy-egy üveggel. Ivott, berakta a kenyeret a szekrénybe, s egyszer csak úgy érezte, mintha valaki az ajtót nyitálná. Felnézett, s csodálkozva látta, hogy Zsuzska áll előtte, otthonias ruhában.

– A bátyám szerzett halat, van tíz kiló, ha Lajos bácsiéknak kell, akkor este majd…

– Ülj le, Zsuzska, igyál egy kis pálinkát, ez bolti – mondta Takács Lajos, és leült az egyik konyhai székre.

– Hát csak egy kortyot, de nem ülök le, mert fent van a gázon az ebéd…

Takács Lajos kupicákat vett elő, és töltött beléjük.

– Isten hozott, Zsuzska – mondta és jelentőségteljesen a lányra nézett.

Zsuzska lehajtotta a pálinkát, aztán megszólalt:

– Van egy ötkilósforma ponty, a többi kisebb…

Takács Lajos kinyújtotta a kezét, végigsimított a lány fenekén, aztán a szoknyája alá is benyúlt. Zsuzska felnevetett, hagyta egy kicsit a matatást, aztán megszólalt:

– Maguknak ez a nyúlkálás az idén már elég sokba került.

Takács Lajos mutatóujja megkapaszkodott a bugyi peremén, és megállt.

– Hogy érted ezt?

– Hát, magának négyezerbe került, Csűrösnek hatezerbe, mert ott pálinkát is találtak, Kovácséknak ötezerbe… Tizenhárom embert büntettek meg Gyükésen, és alattunk is hatot.

– Mi köze ennek a nyúlkáláshoz? – kérdezte Takács, de a kezét nem húzta ki a lány szoknyája alól.

– Marinka is átjárt Bús Sándorékhoz. Kölcsönkérni, aztán a kölcsönt visszavinni. Aztán húst vitt nekik a piacról, meg májat, mert azt is tudott szerezni. Czepi Jóska pedig egyre féltékenyebb és gyanakvóbb lett. Amúgy is utálta Bús Sándort, mert neki van Gyükésben a legszebb háza és legnagyobb szőleje. Utánament Marinkának, és belesett az ablakon. Csak annyit látott, hogy Bús Sándor Marinka szoknyája alatt nyúlkál. Még aznap bement a pénzügyőrségre, és feljelentette Bús Sándort, hogy éjszakánként pálinkát főz és az embereivel eladatja a vasúton. A fináncok éjszaka kijöttek, és Bús Sándornál találtak kétszázötven liter pálinkát és két berendezést. Bús Sándor egy darabig gondolkodott, hogy ki jelenthette fel. De nem volt biztos a dolgában. Így aztán két hét múlva bement a pénzügyőrségre, és név szerint feljelentette az összes szomszédot. Ha Bús Sándor nem nyúl be Marinka szoknyája alá, akkor magának megmarad a négyezer forintja. Így nyúlkáljanak.

– Zsuzska, te honnan tudod ezt? – kérdezte Takács meghökkenve, de a keze még mindig a lány bugyijának a szélébe kapaszkodott.

– Az egyik finánc rokonunk nekünk, elmesélte.

– Aha… – mondta Takács csüggedten, és kihúzta a kezét a szoknya alól. – Ezért nem büntettek meg benneteket.

– Dehogy ezért – mondta Zsuzska. – Mi mindent a nagymamának köszönhetünk. A nagymama egy harmincliteres mosófazékban főzi a pálinkát. Beletesz egy kis sámlit, a sámlira egy porcelán levesestálat, tetejére egy lavórt, amibe vizet önt. A lavór fenekéről a tálba csöpög a pálinka. Csak a vizet kell cserélgetni a lavórban, hogy mindig hideg legyen. Nálunk is házkutatást tartottak, de a lavórt nem lehetett lefoglalni, pedig volt otthon tíz liter pálinka – mondta Zsuzska, aztán Takács Lajoshoz hajolt és szájon csókolta.

Zsuzska már régen otthon volt és kevergette a főzeléket, de Takács Lajos még mindig kábultan ült a konyhai széken. Boldog volt.