Buborékok

Az iszapos tavak mélyéről buborékok törnek fel, jelezve, hogy a mélyben gáz képződik, valami bomlik, rohad. A Balaton északi partja köves, s az ember meztelen talpa puha iszap helyett vándorkagylók elhagyott házaira tapos, mozdulatai nyomán mégis buborékok keletkeznek. Minél többen fürdenek a vízben, annál több a buborék. A Balaton meleg, sekély vize magához vonzotta a fél országot, fél Európát, így a szép új strandok és a régi, elhanyagolt romstrandok is zsúfoltak. Déltájban már a legocsmányabb helyen sem könnyű leteríteni egy törülköző nagyságú gyékényt, belemenni a vízbe, vagy kijönni onnan. A víz megvastagszik, hólyagos lesz, bugyborékos, buggyant, napolajba tunkolt iszapfoszlányokkal gazdagon motivált. Ilyenkor már nem nagy öröm belemenni, sokan, ha be is gázoltak, csak állnak a derékig érő vízben, mint hajdan a delelő jószág Fenékpusztánál, de aztán nem hemperednek bele. Napokig álldogáltam a delelők között, aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom inkább korán reggel. Ez értelmes gondolatnak bizonyult.

A hajnalból átúszó reggeleken a víz még tiszta, pontosabban már újra tiszta. Éjszaka megnyugszik egy kicsit a Balaton összevissza mardosott, mocskolt lénye. A strand még szeméttel terített, mert a takarítók csak később, hét után érkeznek, de át lehet lépdelni a csikkhalmokon, almacsutkákon, s a papírszalvétákban visszahagyott titokzatos csomagokon. A horgászokon kívül ilyenkor csak néhány magányos úszóval találkozik az ember, s a maszek kölcsönző kutyájával, aki a csónakokra vigyáz.

Úszik az ember egy keveset, mikor mennyire képes magába szívni a reggelt, az új napot. Amíg úszik, sirályok kísérik. A parton, az üdítő tusolás után is legjobb a sirályokat nézni, mert a horgonyon alvó vitorlások még titkaikat ringatják a tétova hullámokon.

A gyér napfényben szárítkozva, a hullámtörőn ide-oda sétálva mindig összetalálkozik az ember más úszókkal, szárítkozókkal. Köszönök a pesti bankosnak, a nagyvárosi ügyésznek, az ismert festőművésznek, s váltunk néhány szót, de mindig csak a vízről, időjárásról, sportról, hajókról.

A gimnáziumi tanárnőt csodálkozva köszöntöttem, mert először láttam a nyáron.

– Nem járok ide, de most nem tudtam aludni, s a hánykolódás helyett inkább lejöttem úszni.

– Lemondtak a strandolásról?

– Nem, átmegyünk Révfülöpre, mert a Rudi bácsi megbetegedett és bezárta az étkezdéjét. Legalább délben kell valami meleget adnom a gyerekeimnek, de itt nincs semmi.

„Köszönöm, hogy visszahozta a tányérat” – ez a felirat áll Rudi bácsi üzletének a strand, a vasútállomás és a Balaton felé néző oldalán. Maga az „üzlet” egyszerű Erdért faház, ami elé nyaranta kiraknak néhány bádogasztalt és széket. Rudi bácsi évek óta az ételkiadó ablak mögött izzadta végig a nyarat, s mindenkinek köszönt és mondott valamit: „Kézcsókolom nagysás asszonyom, köszönöm a kedvességét…” Hajnalban, este és éjszaka áru után futkosott, hurkát és kolbászt töltött, előrefőzött, fagyasztott, olvasztott. Nappal gulyáslevest árult, pirított májat, rántott csirkecombot, hekket, hurkát, kolbászt, lekváros buktát, kovászos uborkát, sört és üdítőt, szinte mindent. Eleinte olcsó volt, aztán drága, majd nagyon drága. De bármilyen drágán is adta az ételeket, a strand népe sorban állt a kis faház előtt, és mindent megevett. Közben szidták, hogy drága és romlik a főztje. A vasútállomásig terjengő szagok inspirációja alapján a gonoszabbak elnevezték dögárusnak. Nyaranta többször ellenőrizték, de lényegi kifogást nem emeltek működése ellen. A haszna nagy volt, az adója viszont kicsi, mert szolgáltatást nyújtott.

– Észre sem vettem, hogy bezárt – mondtam a tanárnőnek.

– Ki sem nyitott, tavasz óta árulta az üzletet, de senki sem veszi meg, mert két és fél milliót kér érte.

– Ezért a faházért? A hely és a telek egyébként is a tanácsé.

– Ezért, de senki sem ad érte két és fél milliót. Az öreg kapzsisága miatt étel nélkül maradt az egész strand. A nagyvendéglő vezetője felajánlotta, hogy üzemelteti, és lead neki havi húszezret, de vele sem tudott megegyezni, mert havi százhúszezret követelt.

– Százhúszezret…? Mennyit jövedelmezhetett ez havonta?

– Elképzelheti – mondta, aztán belement a vízbe.

A tanárnő körül buborékok törtek fel a víz felszínére, aztán befelé sodródtak a csónakok felé.

„Két és fél millió – tűnődtem a napon –, sok, vagy kevés? Ha sok, valójában mennyit ér egy ilyen faház, amiben történetesen hurkát árulnak?”

„Van egy másik világ – gondoltam hazafelé –, amiből én semmit sem értek. Egyik világban milliók repkednek, a másikban sirályok. Nekem a sirályos világhoz van egy kevés közöm.”