Rozsdafarkú madarak

Szerettük volna bemeszelni az új pincét, s belepakolni a hordókat, de nem lehetett, mert a szellőző aljába fészket rakott egy rozsdafarkúpár. Öt tojás volt a fészekben, s a hím ki-be repdesett a nyitott ajtón át. Így az ajtót sem lehetett becsukni. Pontosabban lehetett volna meszelni, ajtót csukni, ha kidobjuk a pincéből a madarakat. De mi nem tudjuk kidobni a fészkelő madarakat, s hogy ilyenek vagyunk, ez jól látszik rajtunk, mert a madarak ehhez igazodtak. Jó két hetet vártunk a költésre, aztán újabb két hetet arra, hogy a kis rozsdafarkúak kirepüljenek.

„Na, végre lehet meszelni” – gondoltuk, de lehetett is, meg nem is, mert a rozsdafarkúak naponta visszatértek. Becsuktuk a présházajtót, de a nyitva felejtett ablakon át este bementek, s a prés tetején aludtak fiókástul. Másnap reggel hét tájban, amikor a pincét nyitottam, akkor rebbentek fel. Meszeltünk azért, de körülményesen, a madarak állandó ellenőrzése mellett. Ragaszkodtak a fészkükhöz, pontosabban nem is a fészkükhöz, mert annak már a tájára sem mentek, de a pincéhez, présházhoz igen. A kis rozsdafarkúak kirepülése után három héttel még mindig visszatért az egyik fióka, s a legfényesebb déli órákban a prés tetején üldögélt.

Ez a ragaszkodás a fészkelőhelyhez, otthonhoz, madárfejjel gondolkodva talán „hazához”, elgondolkodtatott. Én éppen belefáradtam, belebetegedtem az egész hegyoldali kertészkedésbe, és azon tűnődtem, hogy miért nem Londonban ülök egy moziban, Párizs egyik kávézójában, vagy még messzebb valahol. Szörnyű a Balaton. Kibírhatatlan. Elviselhetetlenségét már részletezni sem szabad. Túlzsúfolt, az alapvető élelmiszerek beszerzése is nagy gondokkal jár. A vendéglők, amióta maszek kézbe kerültek, többségükben megfizethetetlenül drágák, az ételek alig ehetők, a kiszolgálás erőszakos vagy udvariatlan. Viszont a minap egy szakszervezeti vezető nyilatkozott a rádióban, hogy több napot töltött a tó mellett, s mindennel meg volt elégedve. Az üdülőben jó volt a koszt, kint is lehetett kapni mindent. Különösen jó volt a sörellátás. Ez valószínű. De a tejellátás, cigarettaellátás viszont nagyon rossz volt. Augusztus huszadika, a kenyér ünnepe előtt csak apróbb bonyodalmak árán jutottunk kenyérhez.

De hát ezek a madarak itt repdesnek, és elégedettek a helyzettel. Szeretik a pincét, s ezt a présházat is, mely éppen hogy csak elkészült, már salétromfoltok ütöttek ki a falán. Olyan, mintha ótvaros lenne. Ezt szeretik… Szeressem én is, vagy ne szeressem? Nem tudom. Igazság szerint nem csak ezzel a fallal és a tejszállítással van itt baj. Baj van még bőven.