Az idomítás fordulatai

Panaszkodik a barátom, hogy sok a gondja a kutyákkal, s még több a kutyák gazdáival. Lehetetlen kívánságokkal állnak elő. Tanítsa meg a kutyát tálcát, poharat tartani a „kezében”. Fél éve nyitotta meg a kutyaiskoláját, de már látszik, hogy alig van rajt haszon. Ingadozik, hogy folytassa, vagy esetleg másba kezdjen. Sietve meghívatom magamat egy délutánra, még mielőtt valami másba kezd. Soha nem jártam még kutyaiskolában, így kíváncsi vagyok.

A telep nincs messze a várostól, úgy is lehet mondani, hogy a város szélén van. A lakótelep kontúrjai idelátszanak. A munkába besegít egy falábú, bicegő ember és a barátom szép arcú felesége is. Bár melléje inkább lovakat képzelnék, még inkább hajókat, félig felhúzott vitorlákkal. De most kutyában utaznak. Ha kutya, hát kutya. A tanfolyamnak most tizennégy német juhászkutya a hallgatója, vagyis „ugatója”. Kölyökkutyák, de már jól megtermett mindegyik. Ezeknek nem tálcát kellene a gazdi elé vinni, hanem főleg őrizni. Van köztük két gyári kutya is, ezekkel szemben egészen különlegesek lesznek a követelmények. A többi házakat, villákat őriz majd. De egyelőre a kutyaélet alapfogalmainál tartanak. Barátom arra tanítgatja őket, hogy vezényszóra lefeküdjenek, felálljanak, láb mellett sétáljanak, s az eldobott fadarabot, csontot visszahozzák. Jól megy a munka, szinte derűsen. A kutyák élvezik a hancúrozást, s egy kivételével vezényszóra lefekszenek, felállnak, ülnek, mennek. De van köztük egy Aurél nevű kutya, amelyik nem fogad szót. Amikor vezényszóra lefeküdni kell, akkor felül, amikor ülni kell, akkor sétál. Amikor ráordít az idomár, visszaugat, egyszer már a kezébe is belekapott. Rossz hatással van a többi kutyára, rontja az engedelmességi és a tanulási fegyelmet is. Barátom elmagyarázza, hogy az ilyen kutyát ki szokták emelni a csoportból és külön foglalkoznak vele, vagy kidobják. De ő nem. Őt izgatja ez a feladat. Ki tudja, talán ebből lesz majd a legjobb őrző kutya. Ráfizet persze, de ő kíváncsi, és a hiúságát is bántja, hogy pont ez a kutya, amelyiken látszólag nincsen semmi különös, kitör, visszaugat. Ezt megnyerni, ez fontos lehet.

Amikor a műcsontdobálás megkezdődik, eleinte minden jól megy. Az ebek szorgalmasan elvágtatnak a műcsontért, szájba kapják, visszahozzák és leteszik a gazdi, ez esetben az idomár lábához. A baj most is Aurélnál kezdődik el. Az idomár eldobja a csontot, de Aurél meg sem mozdul. Közönyösen maga elé néz. Barátom felesége elmegy a műcsontért, és visszahozza. Az idomár meglóbálja az orra előtt, aztán újra eldobja. Semmi, Aurél közönyösen néz. Könyörögnek neki. „Aurél okos kutya, visszahozza a csontot. Na, Aurél! Ugrik Aurél!” – Aurél nem ugrik. Az idomár előkap egy korbácsot, és végigvág rajta. Aurél nyüszítve elmenekül a pajta mögé, amiben az ólak is vannak. A többi kutya intelligensen üldögél, vakarózik. Várják, hogy mi lesz a dolog vége.

Az idomár felesége bemegy az épületbe, és főtt húst hoz elő, és egy velős csontot. A csontot a férje markába nyomja.

– Ezzel próbáld meg – biztatja, aztán a húsdarabokkal bemegy az épület mögé. Csalogatja, eteti Aurélt. Aurél előjön, elfogadja a húst. Az asszony diadalmasan felkiált:

– Gyerekek! Aurél elfogadja a húst!

S Aurél, mint aki valami nagy tettet hajtott végre, újra megjelenik a kutyák körében. Önelégült, elfogadta a húst! A többi kutya, akik csak annyit tettek, hogy engedelmesen visszahozták a műcsontot, nem nagyon értik a helyzetet. Egyik beleugat a levegőbe. Kap is a nyakába egyet a korbáccsal mindjárt. Felnyüszít, menekülésre fogja, de a következő ütés megállítja, és vezényszóra leül.

– Mit gondolsz, ha eldobom ezt a csontot, visszahozza? – kérdezi az idomár a feleségét.

– Várj, adok neki még egy kis húst – mondja, aztán a kezéből eteti. Bal kézzel közben simogatja a kutya füle tövét. Aurél megbocsátóan néz a házaspárra.

Az idomár odamegy hozzá, megszagoltatja vele a velős csontot, aztán eldobja. Csoda történik. Aurél engedelmesen utánaveti magát az eldobott csontnak.

– Na ugye – mondja a szép szőke idomárné.

Aurél nagy ugrásokkal halad közben a velős csont felé. Szájába kapja, megáll egy pillanatra.

– Öregem, ez a pedagógia – mondja a barátom elégedetten. Rábólintok.

Aurél velős csonttal a szájában megindul, de nem felénk, hanem az ellenkező irányba. Esze ágában sincs visszahozni a csontot. Nagy szökkenéssel átugorja a kerítést, és eltűnik a mező bokrai között.