Tilalom után

Tegnap véget ért a Balatonra elrendelt általános halászati tilalom. Ülök a parton egy horgász mögött. Ismerjük egymást, de csak futólag, így alig beszélgetünk. Tőlünk jobbra-balra mindenütt horgászok ülnek, idegesen, türelmesen vagy hangoskodva. Az én szikár horgász ismerősöm két bottal fenekezik. Nagyon akkurátusan nekikészült, bőven hozott magával etetőanyagot, csalit, a szatyorban tartalék zsinórt, horgot, ólmot és etetőkosarat. Az etetőkosárba titkos recept szerint kevert és főzött málét gyömöszöl, de nem éri be ennyivel, mert horgai közelébe még egy alkalmas csúzlival is küld néhány maroknyi főtt kukoricát. Horgaira édes csemegekukoricát tűz. A félméternyi páternoszteren kicsi horog is van, nagy is. A dévértől a pontyig mindenre felkészült. Bent vannak már a horgok, s a kapásjelzőket lengeti a szél. Várunk, ülünk, üldögélünk. Fél óra múltán kihúzza az egyik botot, új csalit rak fel, az etetőkosárból kiázott málé után pótlást tömköd. Bedobja. Várunk. Az egyik kapásjelző aztán váratlanul moccan. Először olyan bizonytalanul, hogy a hullámok játékának tűnhet, de aztán a botig szalad és koppan. A horgász bevág, csévéli a zsinórt, hátraszól:

– Akadt…

– Jól húz, pontynak látszik…

– Nagyon ugrál. Dévér lesz ez, olyan húszdekásforma.

Kihúzza, s kiderül, hogy egy ponty, de valóban csak húszdekásforma. Visszadobja, újra csaliz, és kezdődik a várakozás elölről. Öt perc múlva újra mozdul a zsinór, s a horgász dolgozni kezd. A kövezésig húz egy halat, s látjuk, hogy ez is ponty. Felcsúsztatja a rézsű oldalán, leveszi a horogról, és megméri. Huszonkét centi. Visszadobja. Harminc centiméternél kisebbet nem szabad kifogni. Mozgalmas óra következik. Egyik ponty a másik után akad ismerősöm horgára, de a legnagyobb is éppen csak eléri a huszonnyolc centimétert. Visszakerülnek a Balatonba. Oldalt tekintve látom, hogy mások is hadakoznak a halakkal. Csobbannak a visszadobott halak. A szikár horgász hetedik hala után elgondolkodom. „A főtt kukoricára, máléra csak a fiatal, méreten aluli halak gyűltek össze?” Aligha.

A mélyben ott keringenek a kétkilós ifjak, és a java halkorba lépett négy kilogrammosak is, csak azok óvatosan szedegetik fel az élelmiszert a talajról. Kerülik a horgot. A legédesebb csemegekukorica ugyan mindig a horgon van, de arról lemondanak. Óvatosan köröznek, tapogatóznak a kukoricával felhintett hely körül. A fiatalok bátran elkapják a tejes kukoricaszemeket, s amikor horogra akadnak, meghökkennek. De öntudatuk még teljesebbé válik, amikor visszakerülnek a vízbe. Az idősebbeknek a szemükbe nevetnek: „Na, ettől féltek?… Megettük az édes kukoricát, körülnéztünk a vízen kívüli világban, és máris itt vagyunk. Csak bátorság kérdése az egész… Öreg trottyosok, nem mertek bekapni egyetlen szem édes kukoricát sem? Azért élünk, hogy élvezzük az életet. Ti már besavanyodtatok.” – Bátrak, ügyesek a fiatal pontyok… Több is akad köztük, amelyik kétszer megjárta a szárazföldet. Kezdenek megszületni az első elméletek a szárazföld élelmiszereinek a teljesebb birtoklásáról. Horogtépő pontycsapatok alakulnak. Néhány fiatal ponty furcsa módon eltűnik (akad horgász, aki a méreten aluli halat is hazaviszi és megsüti), de ez senkit sem zavar a mélyben. A fiatal pontyok nagyon optimisták, vidáman eszik a kukoricát, erősödnek és növekednek. Közben becsmérlő viccek keringenek az idősebbek gyávaságáról. Egy fiatal tükörponty, aki a Halászati Vállalat keltető üzemében született, júliusra akcióprogramot hirdet az egészségesebb táplálkozás érdekében, s nagyon elítéli az öregeket, akik még bennszülött módra a csigákat és az apró rákokat is megeszik. Július elején az akcióprogram még jól halad, de a hónap végén zavar támad, mert a fiatal tükörponty az egyik táplálkozási bemutatóról nem tér vissza. Véletlennek látszik a dolog, s a helyettesek, akik már rég marakodtak az előrelépésért, tovább szervezik a programot. Még el sem dől, hogy ki léphet az első helyre, ketten eltűnnek a helyettesek közül. Egy négykilós ponty ekkor beúszik az akciócsoport közé, és óvatosan, nehogy a fiatalokat felingerelje, a tapasztalatairól kezd beszélni. Lehurrogják és kinevetik. Többen kijelentik, hogy rémeket lát, s igenis, a damilon növő édes tejeskukorica a legegészségesebb pontytáplálék. A négykilós megszégyenülten úszik vissza a hínaras alá, ahonnan a víz alatti világot szokta figyelni.

Az akciócsoport tagjai napról napra fogynak. Nem értik… Pedig csak annyi történt, hogy elérték a harminc centiméteres hosszúságot, a vezetők a harminchárom-harmincnégyet is. S aki már ilyen méretes, azt ki lehet fogni és megbüntetni. Vagy egyszerűen csak megsütni és megenni. De ezt a huszonkét centiméter hosszú pontyok soha nem hiszik el. Így aztán az én szikár horgász ismerősöm nyár végéig, lassacskán mégiscsak megfogja a bográcsába szükséges pontyokat.