A döglött macskaA boldogtalan macska, akit két napja gázolt el egy autó, eleinte illő szerénységgel az út szélén hevert. De aztán valaki tréfás kedvében vagy macskaszeretetében a tetemet feldobta egy vékony fa tetejére. A macska fent akadt az ágak között. Feje egy ágvillában pihent, de hátsó fele és farka hosszan lelógott. Az oszlásnak indult macskatetem a fa tetejéről hirdette az élet, főleg a macskaélet végességét, az egész lét bizonytalanságát. Hullaságában, ahogy alálógott az ágak közül, volt valami misztikus, szinte sejtelmes. A fa, melyen akarata ellenére így felravataloztatott, egy útkereszteződésben állt, közel egy ABC-áruházhoz. A legyek számára öt-hat másodpercnyi repülési időre. Talán ez késztette a babakocsiját féltve, állandóan hátratekingetve kint hagyó kismamát, hogy a macskaügyet szóvá tegye az üzletben. Valamelyik vezetőnek látszó asszonyhoz fordult: – Kérem, itt kint a fa tetejéről egy döglött macska lóg le. A legyek meg itt mászkálnak a tejen, kenyéren, amikor a szállítók lerakják. Szóljanak be a KÖJÁL-nak, hogy vigyék el a macskát. – Szóljon be, kedves, maga ráér – mondta az üzleti asszony. – Nekünk még nincs telefonunk… – Mi pedig nem foglalkozunk döglött macskákkal, van dolgunk elég. – De a legyek a macskáról ide repülnek… – Ha fél a legyektől, kedves, akkor másszon fel a fára, és szedje le onnan a macskát, vagy kérje meg a munkásokat, látja, ott dolgoznak még az úton. Véletlenül akkor érkeztem az útkereszteződéshez, amikor a macskás fa alatt tízóraizó munkásokat a kismama megszólította: – Kérem szépen, nem tudnák ezt a macskát levenni a fáról? – A maga macskája? – kérdezte az egyik szalonnázó munkás, és felpillantott a fára. – Dehogy az én macskám, hiszen döglött… – Azt hittem, el akarja temetni. – A legyek a macskáról a kenyérre szállnak, és a tejre, oda az üzlet elé. – Hadd szálljanak, kis nagysága, a légy olyan. Hol a szaron mászkál, hol a kenyéren. – De fertőző, a légy betegséget terjeszt. Öten-hatan elnevették magukat. A szalonnázó munkás meghúzta sörösüvegét, aztán barátságosan, de kicsit kioktatólag a babakocsis nőhöz fordult: – Nálunk nyáron annyi légy van a kiskonyhában, hogy alig tudok enni tőlük. Nincs légypapír, régen volt légypapír, de most nem lehet kapni. Nem jó az a sok légy, de látja, itt vagyunk azért jó egészségben, és utat építünk a kisnagyságának, hogy ne legyen sáros a cipője. – Nem lehetne mégis valahogyan leszedni? – Felmászni nem lehet rá, vékony a fa. – Majd én lerázom onnan – mondta egy félcigány suhanc, s a bicskáját bekattintva felállt. A fához lépett, megrázta, de a macska nem esett le. Újra megrázta, majd meghajlította a fát és elengedte. A fa hirtelen kiegyenesedve lerúgta magáról a macskát. Bűze szétterült az épülő út felett. – A fene egye meg a pofádat – szólalt meg egy másik munkás –, most szagolhatjuk. Nem volt annak jó helye odafönt? A szél elvitte a szagát. Most átülhetünk a túloldalra enni, a nap meg odasüt. A szalonnázó munkás megitta a maradék sörét, és felállt: – Itt van a macska, ahogy kérni tetszett, haza lehet vinni. A kismama megijedt tőlük, és sietve elindult a gyermekével. A macska most újra az út szélén hever, igaz, már darabokban, mert egy előre-hátra tolató betonszállító teherautó megtiporta. A meleg és a tavaszi szél hatására majd lassan porrá válik. Macskapor lesz belőle, melyet a szél felkap és behord a környező házak ablakain. |