Csikkszedő a Pasaréten

Csikkszedő nincs, a fiatalabbak nem ismerik ezt az embertípust. Az emberek Pall Mallt szívnak, Marlborót, Astort, Kentet. A nyomorultak persze Sopianae-t. – Barátom beugrott az áruházba egy üveg vörösborért. Kora reggel volt, talán tíz óra. Üdén virított az egész Pasarét. Oldalt rendőrök, középütt kertészeti munkások, legszélrül, az áruház előtt pedig egy csikkszedő működött. Csikkszedőt évtizedek óta nem láttam. Amint megpillantottam, azonnal tudtam, hogy ő a vívmányainkhoz tartozik, az új, pontosabban a legújabb gazdasági mechanizmus része. A szemetestartályok oldalzsebét, ahol a cigarettát szokás elnyomni vagy eldobni, egy nejlonzacskóba ürítette. Úri csikkszedő volt, kicsit borostás, gyűrött arcú ember, halkan énekelt, de a földről nem vett fel semmit. A szemetes ládákban sok félig szívott cigarettát, kettétörtet és meg nem gyújtott egészet lehetett találni, mert errefelé az úri nép, ha jön a taxi vagy az autóbusz, maradék cigarettáján könnyedén túlad. – Ezt szedegette össze a csikkszedő. Nem tudom, mit énekelt. Nekem rémlik egy régi ének, de a mi társadalmunktól mind ez ideig olyan távol esett a csikkszedés, hogy a dalt elfelejtettem, nem tudom felidézni.