Ica

Ica szőke és szép. Szabályos az arca, kék szemű és fiatal. Talán húszéves. Üde, mint egy kisborjú vagy kismalac. Épnek látszik minden vonatkozásban. Sajnos csak derékig látom, fenekét, lábait eltakarja a pult. Néhány perccel korábban még az arcát sem láttam, mert hátrább álltam a sorban. De most, hogy előbbre jutottam, egyre többet tudok meg Icáról, s ez kárpótol a hosszú várakozásért. Szalonnát és felvágottat szeretnék venni, de nem is sejtettem, hogy ezen a hétköznapi délelőttön ilyen sokan állnak itt sorban. Nem mondom, jó áruház, s a többi osztályon mindent bevásárolhat az ember a súrolókefétől a műanyag tányérig. A türelmetlenség már kezdett elhatalmasodni rajtam, amikor olyan közel jutottam Icához, hogy szabályos arca, üres szépsége láthatóvá vált. Ica arca, mozgása, fiatalsága megnyugtatott. Végre valamilyen látvány az áruházban. Be kell vallanom, hogy bármilyen korszerűek is, nem szeretem ezeket az áruházakat. Azért nem, mert csak hazudják a korszerűséget. Van tizenhat pénztár, de csak kettő működik. Ha nő a tömeg, három, aztán négy. Az áruház vezetősége gondosan ügyel arra, hogy akár kicsi a forgalom, akár nagy, a vásárló mindig hosszasan sorba álljon. Kifárasztásos taktikát folytatnak. Még hogy délelőtt, amikor kevesen vannak… Majd megszervezzük, hogy ugyanannyit várakozzon, mint este csúcsidőben. Így aztán az ember arra gondol, mindegy, mikor megyek az áruházba. Általában mindennel így vagyunk.

A sor végén, közepén még azt sem tudtam, hogy Ica a neve. De aztán a közelség feloldotta a merev eladó-vásárló kapcsolatot. Ica arca is felragyogott. Megjelent ugyanis két kislány, két kis hölgy, fehér köpenyben. Az áruház valamelyik másik osztályáról érkeztek, hogy tízórait vásároljanak maguknak. Eszükbe sem jutott sorba állni. Megálltak a várakozók előtt félméternyire, aztán ráböktek az egyik felvágottra.

– Mi ez, Ica?

– Ez olyan, izé…

– Te megeszed?

– Isten őrizz…

– És ez?

– Ezt mi is esszük. Mennyit kértek?

– Öt dekát kétszer. Nem unod itt magadat?

– De… Utálom az egészet, meg ezeket is – mondta és felénk pillantott.

A lányok elmentek vékonyka csomagjukkal. Vegyes érzelmekkel álltunk a pult előtt. Ica nem szeret minket, mert eljöttünk parizert vásárolni. Bennünk aligha lehet a hiba. Gyanútlanok vagyunk, azt képzeljük, hogy az üzletek, a kereskedők azért vannak, hogy eladják nekünk az árujukat bizonyos haszonnal… Csakhogy Ica kereskedő vajon? Ica szép, fiatal, és valami többet várt az élettől. A kereskedéshez nem ért, és érdeke sem fűződik hozzá. Van bent bizonyos sértettség. Caroline monacói hercegnőnek ágyba viszik a reggelit, ő viszont fél hatkor kel. Pedig szebb, mint a hercegnő. Talán egy kicsit üresebb az arca, de ugye keveset olvasott, zongoratanárra sem tellett. Igazságtalan a világ. Ica aligha tehet arról, hogy apja rakodóként dolgozik egy belvárosi üzem kis telepén, mint ahogy szegény apja sem tehet róla, hogy Ica véletlenül ilyen szép lett. Ica szépsége úgy tűnik, jótékonyan hat az üzletmenetre.