Fördik a küsz

Szombaton vízre tettem a csónakomat, s ahogy ez egy rendes csónaktól illik, reggelre elsüllyedt. Begázoltam a vízbe, kimertem, remélve, hogy bedagadt valamennyire. Délután újra kimertem, s ekkor már megállt a vízen. Meregetés és ki-be gázolás közben megütötte fülemet az ismerős csobogás. „Fördik a küsz.” Ezek a kis halak, úgy emlékszem, régebben június táján szoktak ívni, amikor a víz már felmelegedett. A víz még nem elég meleg, de a küsz már ott csobog, csillog a parti két-három centiméteres vizekben, nádak tövénél, fűzfák gyökerei között, kőrakások kis öbleiben.

A nász nem zavartalan. Sirályok csapnak le közéjük, s egy-egy szerelmes „tejest” felemelnek a kék magasságba. Két vadkacsa is előkerül a nádból, s félig jóllakottan, de még mindig étvággyal nyeldesik az apró, magukról megfelejtkezett halakat.

Eszembe jut egy gyakorta használt kifejezés: „Szabad természet.” Szabad bizony, de kinek és mennyire? Szegény kis küsz, szép ezüstös testével talán a legmeghatóbb halacska a balatoni halfaunában. Mégis mint takarmányhalat, „szeméthalat” tartja nyilván a halászati szakirodalom. A kis küsz bármilyen szép halacska, a táplálékláncnak csak egy állomása. Valahol a bolharákok, orsócsigák és az apróbb keszegek között helyezkedik el. A balinok, süllők, harcsák, angolnák egész nap rájuk vadásznak alulról, felülről pedig a sirályok csapnak le közéjük. Sokuk csalihalként horogra kerül, s felnyársalva várja vergődve, úszkálva a biztos halált. A süllőfogak aztán késő este vagy hajnalban összeroppantják. A szabad természet tele van kegyetlenséggel, örökös veszéllyel, nyugtalansággal és félelemmel. Minden kis lény fél valamitől.

Partra lépdelve a sok ezüstös halacska boldognak tűnt, s beleillett a tavaszi idillbe. Legtöbbjük még nem is sejtette, hogy nyáron fehérjeként beépül egy süllő testébe, s szeptemberre a süllőn át egy német szappangyároséba. – Mi emberek úgy képzeljük, hogy a tápláléklánc legvégén állunk. De ez sincs mindig így. Ha például Indiában a tigris megeszik egy parasztot, akkor az már soha nem lesz a tápláléklánc végén. Ott a tigrisé ez a furcsa rang.