Elmegyek én is
| Elmegyek én is a madarakkal a magasság mentén |
| s a tél csúcsain túl, hol életem s szerelmem újravirágzik |
| a tél csúcsain túl lefekszem a meztelen földre egy lánnyal |
| egy lánnyal aki nem hagy el és aki laza hajával |
|
Szerelmes vers
| Ha lenne föld, ki fölfogná s belehülyülne, |
| hogy terméketlen s magtalan világ, |
| s örök sodrásban, ölelve-menekülve, |
| haláltalanul gyújtja meg magát, |
| s ha lenne ember, ki ölelve, szégyenülve |
| túlélné magát a pusztulást, |
| akarhatna-e, vágyhatna-e többre |
| és jobbra, mint én – lakatlan, senki földje – |
| súrlódok, gyúlok szerelem után! |
|
| Ha nem lennél, rájönnék, s kitalálnám |
| egymás után az arcod, a szemed, |
|
| ha nem lennél, félnék, de szorongásomból árván |
| megmintáználak, mint az ember az isteneket, |
|
| s ha nem lennék, csak volnék, hogy fölismerj, s így legyek: |
| megszülnélek magamnak, mint Föld az embereket. |
|
|
| Azt akarom, mert szeretsz, benépesüljek. |
| Legyek füvem, mézem, csorgó borom. |
| Mezők szaggassák arcom, gyöngyözzön liget |
| szememen, gyötörjön gyönge gyom. |
| Szökjön föl felhőkarcolóhajnal, híd-alkonyat, |
| s ha mellemben a dél időm elveri, |
| bennem emberek éljenek-haljanak, |
| s legyen, aki arcom, munkám, szerelmem |
| megőrzi és tovább műveli. |
|
|
Ceruzasorok
| Melled alatt tenger lakik, |
| abban mosdik fekete hajnal, |
| abban mosdik életem, szép dél, |
| abban mosdik setét halálom. |
|
| Egyik tenger színe öröklét, |
| másik tenger színe örömzöld, |
| a harmadik megfejthetetlen. |
|
| blúzod sötétben széthúztad, |
| s a nagy víz megnézhette melled. |
|
| Hát én mért nem hallgathatok, |
| hisz számmal nézlek és eszemmel, |
| s az leszek, láthatatlan tenger. |
|
| Magad, ha lehunyod, ha elhagysz, |
| szempillám, barna szirmom elfagy. |
| Dús lombom, koronám lehullik, |
| magamon tipródhatok holtig. |
|
| szempilláimba beleszőtték. |
| mint embert munka, szerelmet hűség. |
|
| Másokról előbb ruha hullik, |
| én belül vetkezem, hogy meglásd, |
| milyen is valóban szemem, |
| ha nem szürkül benne szorongás. |
|
| Boldog félszben, a nyugtalan állat |
| nézem, ahogy meztelen vállad |
|
| Le kéne szemhéjamat varrni, |
| hajnalod foglya ne legyek, |
| száz életet meg kéne halni, |
| hogy egyszer ne szeresselek. |
|
| a magány vasa, csak megcsikordul. |
| az élesre fent fény is kicsorbul. |
|
| Én májusom, májusfa, mályva, |
| minek nősz bele éjszakámba, |
| mély bányáimban mért világítsz, |
| ha hajnalt, s nem vad delet áhítsz? |
|
| hogy magamat el tudom feledni. |
|
| Tél van, a fagyott telkeken |
| fák bámulnak az égő gazba. |
| Szerelmes, rád gondol kezem, |
| mint az almafák a tavaszra. |
|
| puha árnyékod nem simul rám, |
| de nyíltan és szemérmetlenül |
| szeretkezek veled az utcán, |
|
| Bőrödtől megfeszül hasam, |
| izzó vassá gyullad a lágyék. |
| csak ilyen szabadságban járnék. |
|
| Csak az a jó, ha – meztelen lombok – |
| zúgunk a nyári förgetegben. |
| Csak az a jó, ha – szép száj és homlok – |
| nem csitulunk el tehetetlen. |
|
| Csak az a jó, hogy – szív és halánték – |
| testünk halálig hisz, dörömböl. |
| Rajtad kívül nincs más világrész. |
| Ha meghalsz, meghibbanok a csöndtől. |
|
|
Töredék-ódák az augusztusi éjhez
| azok a fekete Afrika-szemek, |
| azok az augusztus-éhe szemek, |
| azok az augusztus-szomja szemek! |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| azok a karddal kirakott szemek, |
| azok a kaszával kirakott szemek, |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| azok az óceán-késes, éj-méhű, halálig elérő |
| azok a kihegyezett karókkal, |
| jajgatás-fénnyel teli várárok szemek! |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| Ilyen szemekbe ölték magukat |
| az első aratás és az első szerelem után. |
|
| Ilyen szemekbe veszejtődtek |
| az egyedülmaradt, holdvilág szerelmű legények, |
| elepedve, sírva a szerelem után. |
|
| Az ilyen szemekbe döglött macska és |
| kilukadt dél és kályhakönyökcső rozsdáll, |
| kiégett sparhelt és fekete éjszaka füstöl. |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| Az ilyen szemekben koldul és kántál |
| napkrajcárjait csörgeti – még! még! – |
|
| kardjuk csöngése puha csönd, |
| cseppenként elhullajtott vérük |
| hajnali harmat, lila árnyék |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| Ki látott már olyant, hogy úgy kel föl az éj, |
| mint a hajnali nap, vagy a hold, |
| s leszen éjkelte, éjnyugta, éj-dél, |
| úgy, ahogy nyitod és csukod a szemed, |
| s fölnézel, égi verőfény, |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| Arcodban egyszerre két éjszaka kél: |
| szívrendszerbéli a másik. |
| A harmadikat – az igazit – te álmodod a Földnek. |
| A napvilág-sarja Földnek. |
| S megszégyenülten sompolyog el |
| mert nappaloknál gyönyörűbben sütsz te, |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
| azok a karddal kirakott szemek, |
| azok a fekete-tulipán csöngésű szemek, |
| azok a fölkelő éjszaka-szemek, |
| azok az augusztus-éje szemek! |
|
| – Hogy szeretem a szemed! |
|
|
Szeretkezéseink
| Nincs ű, nincs í, az é csak élene, |
| nincs vé, nincs dé, a dé csak délene, |
| csak krí, csak krű, csak a hangok szíve, |
| félkék, félzöld, a színtelen zene: |
|
| Fény sincs, nincs fény, a fénylés csak fénylene, |
| nincs kék, nincs ég, a kéklés csak églene, |
| nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene, |
| csak fél-í, fél-ű, csak a zene színe: |
|
| Éj sincs, nincs éj, az éjlés csak éjlene, |
| nincs mély, mély sincs, a mélynek nincs hol mélylene, |
| nincs fönt, nincs föld, a föld csak földlene, |
| köd sincs, nincs köd, a ködlés csak ködlene: |
|
| Csönd sincs, nincs csönd, a csönd csak csöndlene, |
| Nincs ő, nincs én, az én csak őlene, |
| nincs tér, idő, csak időtérlene, |
| nincs nincs se, a van, az is csak nincslene: |
|
| Csak te, az ige: a lenni lehelete! |
|
|
| Tíz szán siklik a meztelen havon. |
| Tíz szablya szánt tüzet a hátamon. |
|
| Csónak suhan bőrömön. Hallani: |
| Fölcsap a hó egész hónaljamig. |
|
| Tűzhasáb csördül. Szálló kút gyanánt |
| – forgókésszélként – huss!, elszáll szememből földanyám. |
|
| Eke szánt jégen. Apámban megakad. |
| Mozdonyokkal fűtik hasamat. |
|
| Nap fehér ringben. Szakadó kötelek. |
| Meztelen öklök döngölik szívemet. |
|
| Augusztus forró ege, ostorok. |
| Olvadt nyárfák, törzsük rámcsorog. |
|
| Zuhanó pilóták, égő hanyatt- |
| vágódó föld. Ejtőernyő-hajad. |
|
| És csönd. Mozdulat nélküli füvek. |
| Egy szempilla érinti az eget. |
|
|
| Szeretlek – hallod? – s ha hallod, érted-e? |
| Tudod milyen a vas lélegzete? |
|
| Tudod milyen minden kő meztelen? |
| Láttál Te már holtat elevenen? |
|
| Szeretni, enni, menni – még szabad! |
| Nem szögesdrótháló a te hajad? |
|
| Szeretni, enni, menni – még lehet! |
| Kinek melléből áll ki a kezed? |
|
| Kétszázhúsz voltos éj – de mennyi van |
| – Úristen – ereim huzalaiban. |
|
|
| Mit csináltál velem, hogy szemöldököd, |
| mint bilincs kattan szemeim fölött? |
|
| Láncból vagy, drága, s lánccal ölelkezel, |
| hogy csörömpöl ruhád, ha vetkezel? |
|
| Dollár vagy tallér fényes köldököd, |
| vagy láncszem az is, hogy fénylik és csönög? |
|
| S ha lábad, a gyönyörűt, szétnyitod, |
| mi dönt le drága, tank, kard, gumibot? |
|
| Vaságyon, búza közt, rizsföldeken, |
| és hogy fekszel? Holtan? Elevenen? |
|
|
| A nőstény, ha üzekszik, a kan, ha szeret, |
| kit húz karóba, milyen ősöket? |
|
| Kinek égő húsa csókod, öl gyanánt |
| kinek készít szép lábad kalodát? |
|
| S harapásaim szöges ostora |
| milyen nép lovának patkónyoma? |
|
| – Hát vigyázz, vigyázz, jól vigyázz velem! |
| Történelmembe zárva vetkezel. |
|
| Vigyázz, vigyázz, hajam, vad tábora |
| lehet neked még tüzes Dózsakorona! |
|
| Kigyúlhatnak ágyad piacain |
| derekad alá hordott csontjaim. |
|
| Hasad sáncán, melled dómja előtt |
| ácsolják, hallod-e, a levegőt. |
|
| S mi lesz veled, ha én is elhagyom |
| facölöpváram, cölöpvár-mellkasom |
|
| ha elhagylak, kiéhezett sereg, |
| utolsó végváramat, testedet?! |
|
|
| Hát mi vagyunk mi, drága, hányfele |
| tört kard, szakadt íj, hány föld lélegzete, |
| hány szó, hány száj, hogy mind itt vérzene: |
| mongol bonc, szláv száj, Kölcsey félszeme, |
| az idő terén, a turistavilág napszemüvege |
| előtt Európa égő csuvas-szerzetese. |
|
| Ha azt mondom, Vesi, még érted-e? |
| Szádat friss vízként fölkínálod-e? |
|
| Ha azt mondom, Kosza, görbítesz-e |
| kaszát karodból, hogy megölelj vele? |
|
| S ha szólok, Hegycsúcs, mellecskéd kis csecse |
| kék melltartódból kitakaródzik-e? |
|
| S ha azt mondom, Eke, fölszántod-e |
| ékes magad, hogy engem vess bele? |
|
|
| A nagy időbe zárva, meztelen |
| lánc, csörgő láng, szeress szerelem. |
|
| Földim vagy, s földem. Minden föld. Te vagy |
| maga a Föld is, hát ne csúfítsd el magad. |
|
| Szakadt szempillám lásd meg, a szemem |
| az apámon foszló lyukas katonaköpenyen. |
|
| Fűcsomóanyám lásd meg, mert bele- |
| markol a föld és elinal vele. |
|
| Hajcsomószavunk lásd meg, mert kihull, |
| és magtalanul és számlálatlanul. |
|
| Hajcsomómagunk lásd meg és ne hagyd, |
| hogy kicseréltessen a szív s az agy. |
|
| Hogy kiheréltessen a szem, s a kéz. |
| Szeress minket, nagy idő, ölelés. |
|
|
| Szeress, szeress, a meztelen havon |
| tíz szablya szánt, tíz boldog fájdalom. |
|
| Csónak suhan hajamon. Jég etet |
| vállamon hömpölygő mezőtüzet. |
|
| Fény hull. Kés hull. Szempilláim mögött |
| havazik: pillantásaidba ütközök. |
|
| Reszkető tér. Pillék és levelek. |
| Augusztushasú nyárfaéj remeg. |
|
| Ejtőernyőbe csavarva, hanyatt- |
| fekszem az ágyon, elborít hajad. |
|
| Fölöttem, hallom, suhan kezed. |
| Szempillámmal érintem az eget. |
|
| Ezt az éjt csak a szemed oltja ki. |
| Ezt a fényt csak a kezed mondja ki. |
|
| Ezt a színt nem lehet fölbontani. |
| Ezt a kínt nem lehet kioltani. |
|
| Ezt a földet nem lehet mondani. |
| Ezt a csöndet nem lehet hallani. |
|
|
| Nincs ű, nincs í, az é csak élene, |
| nincs fény, nincs kék, a kék csak églene, |
| nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene, |
| nincs ő, nincs én, az én csak őlene: |
|
| Csak te, az ige, a van lehelete! |
|
|
|
Csak az Isten
| Trikóját néha magán hagyta, |
| úgy szeretett, félmeztelen. |
| De meztelen volt a szeme alja. |
| A szájaszéle. A két kezem. |
|
| Meztelen volt az ágy. A párna. |
| …Csak az Isten volt ruhában. |
|
|
|