Zárt kapud előtt
| Bár bőrömet kiveri a szik, |
| nyelvemet elemészti fű-rozsda, |
| föld-énem: porom is emlékezik |
|
| Mint kinek nincs keze már, és sziszeg, |
| jajog, mert ujja is viszket és fázik, |
| fáj vissza minden elveszített |
| szó, perc, ami rólam leválik. |
|
| Fáj, mint a fának a levél. |
| S levélnek a fa, ha magától |
| – dac-propeller! – hadar, beszél. |
| Hullik: előre visszaszámol. |
|
| S fáj minden, amit már nem tudok, |
| nem tudhatok, nem ismerhetek meg. |
|
| Holnapok Holnapja! Éden-titok! |
| Zárt kapud előtt égek, didergek. |
|
|
|