Jaj, ősz!

Oá! – az őszriadt lélek rikoltoz, oá! – verődik csont a csonthoz, oá! – tapad hús a húshoz, vacog, bújna az ember is – Oá! – riad az ősz, harangoz, de bennem még fénylik arcod, és érzékeim: élni riasztott vadludak, nyaraik keresik. Zúgasd csak ősz, jajos harangjaid! Rianj fény! Ég!   Ha hajad megvakít, minden jajom magadba temeted. És: nyár, nyár! Meztelenül elomlik, s nem a levegő: lombtól lombig gyűrűzik, gyújt tekinteted.