Megtalált kés

Mert szívemet élesre fentem, de csak magamba merítettem, hát forgolódik menthetetlen, mint a halál az emberekben. Mellemből, ha ki merném húzni, valaki mást kéne leszúrni, megkéselni, de mindegy most már, isten leszek vagy döglégyzsandár. Élek, s a halálra gyanakszom, itthágy ő is, mert ő is asszony, s ha magam agyammal fölfalattam, halálom is meghalhatatlan. Félek, még azt is túl kell élnem, hogy kilöki szívemet vérem, s a fényes kés – zúgva, surrogva – megáll vaskérgű csillagokban.