Mint a világ

Mint a világ, én úgy vágyok szeretni, s mert szeretlek, világgá lenni vágyok, s ily szerelmesen, Márta, el kéne szeretni a hülye, halott anyagtól a halhatatlanságot. Nem pusztulni sosem, amíg beszél a tested, lélegzik a szád, élni forradalomban. De ember vagyok és, mint az időt a percek, csak másolom önmagam, s meghalok alattomban. Kezed akarok lenni, arcod alatti vánkos, kisimult lepedőd, réted, gyűretlen hajnal. Életed akarok lenni, szuszogó fád, világos erdőd az égigérő, örökös virradatban. Szanaszét fekszem, mint a fákban a viharok. A forradalom szívemből mért szivárog? Vérátömlesztést, világ! Ti zuhogjatok ereimbe rétek, jövendő proletárok!