Mondhatná M is

Halántékunknál repülőgépek zúgnak.   A levegő megreped. Pelenkákkal föllobogózom az udvart.   Virágot teregetek. Szépek a lobogók és szépek a virágok,   de nekem legszebb ez a zászló, ez a magában mosolygó vászon,   ez a fehér haza. Mert nem a megadást remegik a vétlen   zászlózó morzejelek. Csak ennyit: itt egy síró sejt él, de nékem   világrész. S egyetlen egy. Ó, rettentő titkok tudói, ha odafönt jártok,   emlékeztek-e még: hold kélt ott, csillag támadt, valahai álmok   volt az a néhai ég. Ha föltöritek, mint írva van, az utolsó pecsétet,   s mint János Jelenései lapjain, föliszonyul az ítélet,   fölzúgtok bevégezni a törvényt, a pőre parancsot, lesz-e idő meglátni,   itt lent mi vérzik el, s mi vész el, amiről erőtlen prófétálni   Jeremiás és Ezékiel?! Csak ezek a hangtalan hadráló szájak,   s a siketnéma fák, kik mutogatva köréjük állnak,   mondják el: volt világ.