Emberpár

A növényekben éhség üzekszik, a sajgó eleven ámulattól húsuk megduzzad, növekszik. Mellek zúdulnak ágaikból. Az állatban világ szomjazik. Gondolatra vágynak a barmok, nap zuhog szájukból, csontjaik megkondulnak, párzó harangok. Hát benned micsoda harag, milyen szédület érce kondul? Milyen világok konganak állati s növényi korunkból? Önmagunkból, mikor növény, s állat voltunk, pusztán csak egy, s csupán a hús-alatti fény derengett szép szívünk helyett? Szerelem! Embertelen éhség arcai világítanak vonásaimból, eligéznék fájdalmadat, s hatalmadat. Szeress, ahogy ember meri! Törjön, roppanjon be az arcunk! Emberpár vagyunk, emberi boldogság, ez minden hatalmunk.