Anyanyelvem vagy

1. Hát milyen szót keressek hozzád? Égből, búzából válogassam? Vagy mondjam csak így, sziszegő szoknyád kígyózik minden kapualjban? Így mondjalak, a népmesék tűzből mentett, fölsíró gyíkja, ki a dadogót a fák, az ég, az állatok nyelvére megtanítja? Vagy ez lennél, fényes nevetés? Tánca ficánkoló lovaknak, kiket a szerelmes szeretés szomjas mezőire kicsaptak?   2. Mióta eszemet tudom, mióta a földre kicsuktak, beszélő szívemben te beszélsz, megálló szívemben te hallgatsz. Ott állsz kinyitott szememen, lélegzetem mezőin sétálsz, vérem vermében vetkezel, – napos ág, sárga széltől mézgás. Jóra eszmélő énekem megébredsz bennem, s én mosolygok. Sírásoddal bevérezel. Fájsz, mint az anyamell-meleg dombok. Már én idegenek közt élek. De úgy törsz fel ösztöneimből, ahogy szitok, káromló lélek álmomban is csak magyarul sír föl. Anyanyelvem vagy, odakötsz a porszemhez is, eszméletével. Ének a semmiből, fekete rög. Elemésztő lélegzetvétel.