Nézz utánam!

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám, és nézz reám este, ha lehunyod, engem nézz, mikor hó suhog, mikor nyár érce csörgedez a fán. Csak engem nézz, egyedül, igazán! Első és utolsó mozdulatod engem nézzen, mikor már szó vagyok, s fut, fut velem világ fölött a szán. Gyeplőim – napvilágpárhuzamosod – éj-nap nyakába vetve, ellobog. Trappol a fény. Árny dobban árny után. A sötétség, mint földi ustorok. De nézz utánam, s én visszafordulok, átkelek újra érted az éjszakán.