Veled szemben

Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna, behunyja szemét, de csak magába mélyed, az ég és a folyó úgy néz egymásra vissza, ahogy csak én szoktalak magamban nézni téged, mikor még nem volt este, csak a sárgaréz kupakos nagy öngyújtók csattogtak szanaszéjjel, mert mentek hazafelé a megfáradt nappalok, vállukon fényesre csiszolt, egyenes nyelű fénnyel, mikor még nem volt este, csak a neoncséphadarók surrogtak a város fölött, és – szem a szemre – úgy perdült ki a homály zsákjából a fény, mint egykor a lazsnakok szájából a mag: fénytörek, homálypelyva terült a kövezetre, s még nem volt este bennem, a falnak vetve hátam még veled szemben ültem, s hallgattam, hogyan reccsen a fatörzseken a kéreg, s behunyt szemmel is láttam, hogy vándorol a hold fáradt, kéklő eredben.