Himnusz

Aki fölszabadítottál, földet, eget osztottál, magaddal fölvirágoztál, magammal fölvilágoztál,   Áldott légy, Mária-Márta. Magamba kivetett tél voltam, s te nem nevettél, szántottál, bevetettél, árnyamtól elszerettél,   Áldott légy, Mária-Márta. Mintha anyám, úgy adtál engem, hogy velem hagytál, szerelmemre szavaztál, világra velem hoztál,   Áldott légy, Mária-Márta. Karddal kirakott méhben megrezzenni is félten, már az elveszejtésben ébren és éhen éltem,   Áldott légy, Mária-Márta. Ahogy szempillám zárult, úgy tágult a hiány, tágult, úgy rácslott, rácsolt és rácsult a világ, vissza visszáult,   Áldott légy, Mária-Márta. És már csak csikorogtam, vasakként vicsorogtam, rozsdás vasat vasadtan vérembe varasodtam,   Áldott légy, Mária-Márta. De te világra löktél, s életedhez öleltél, életemre élettél, életeddé kötöttél,   Áldott légy, Mária-Márta. Minden, mihez jogom volt, s van, fajtám s fajomból, előre s visszagondol jövőmből és múltamból,   Áldott légy, Mária-Márta. A köd, ki egykor voltam, a kő, ki visszahulltam, a rög, aki megmozdultan jövőmmé szaporultam,   Áldott légy, Mária-Márta. Minden, mi élni s halni lett, s lesz, mi társadalmi tulajdonom lett: lenni vállalni és szeretni,   Áldott légy, Mária-Márta. A szó, mi magyarrá tett, és széppé igazzá lett, fajtám, legyen bár rögnyi mégis földi és földnyi,   Áldott légy, Mária-Márta. Áldott légy világ világa, világom világossága, áldott légy Mária-Márta, Légy Áldott, Mária-Márta.