Áni Máni boltba megy

Áni Máni venni ment, minden neve vele ment, egy egész regiment. Legelöl ment, mint a vicc, három bohóc: Ic, Mic, Fic. Utánuk két primadonna sétafikált: Ani, Anna. Majd egy mágus: Ánesz Mánesz, aki mindenkit lóvá tesz, s nemcsak lóvá, vasalóvá, olló, holló és Zuglóvá. Majd egy mosoly és grimaszka- idomár ment: Ancsa, Pancsa, s két macskája: Ancsur, Pancsur, ebdolmányban Pindur Pandur, végül, de láthatatlanul, egy Igazi Ünnepi Nyúl. S ja, de nem szabad kifigurázni, elöl és hátul a Fáni. Áni Máni csak nevetett, vezette a seregletet, mindenki odalett, aki nézte a menetet. A rendőr majd hasra esett, összevissza integetett, a füttyös sípja megrepedt, megrepedt és berekedt. A virágárus belepiroslott az izgalomba, mint a csokrok. Az újságos szava elakadt, tátogott, mint a halak, minden hírlapja megmaradt, s a filmsztárok, miniszterek, focisták, híres kipszerek, az újságokból majd kiestek, ahogy a betűkből kilestek. Az ószeres úgy meglepődött, elejtette a sok göncöt, s a sok kabát mind kézen állt, a likjain kikandikált, a nadrág meg lábujjhegyre állt, és összevissza kiabált, s mind azt mondta: „Nahát, nahát!” A képárus meg úgy elképedett, hogy megvették a képe helyett. S mindenki egyet kérdezett: a rendőr, a virágárus, az ószeres meg az újságos, a bekeretezett képárus, Hát ez hogy lehet? Hogyan fér el, kérem szépen, egy kabátban, egy nadrágban, egy sapkában, két zokniban, nadrágszárban, két cipőben, épp egy párban, hogyan fér el, kérem szépen, egy gyerekben ennyi egy gyerek?! Áni Máni csak nevetett, vezette a menetet, s még kényesebben lépkedett. Mert lehet-e egy gyereknek fontosabb dolga, mint hogy elmenjen a boltba, a boltba, a boltba, a boltba,a boltba, a boltba!