Áni Máni álmot lát
| megkérte: majd vakkantson. |
|
| A két vitéz strázsára áll, |
| és – dib-dob, dob-düb – strázsikál. |
|
| „Bal, jobb! Bal, jobb! Jelszót! Mehetsz! |
| Vii-gyázz! Cipőfűzőt szegezz!” |
|
| Egy sündisznó s egy sündisznő! |
|
| Két villámgubanc förgeteg, |
|
| Fölöttük – „nyussz és tilió” – |
|
| a szalmiákszesz szalmiákol. |
|
| mindent, s uzsgyi, az ágy alá. |
|
| Jönnek is, egyre közelebb. |
|
| Legjobb lesz, ha fölébredek. |
|
|
Áni Máni és a méhek
| több hónapot s öt kerek évet, |
| fullánkos, virágporos népet, |
|
| Lőn kas-rengés, méhzúgás odabent: |
| száz nyalka vitéz zúdul fenekedve |
| a vár kapuján ki, a szúrásra fent |
| szablyákon szikrázik a nap deli kedve, |
|
| S lőn rettenetes visítás, aminőt |
| nem hallott sem az ég, sem a kertek, |
| a nap belesápadt, s egy felhő mögött |
| reszketve esenge kegyelmet, |
|
| És megjött a tél, és fehér pihék |
| rajzottak sűrűn, mint a méhek, |
| szánkázni menve megálltunk egy hét- |
| rét fánál, a fényképészkedés végett, |
|
| Szóltunk ekképp: „Gyere közelébb!” |
| – s ő macskaként settengve, loppal |
| betömte elébb az odú üregét |
| hóval és tavalyi lombbal. |
| „Nem jönnek ki?” – döngicsél a merész, |
|
| Most itt látható a vásári kép, |
| a négy vigyori meg egy, ki gyanakszik, |
| mert csalafinta az a nyári nép, |
| s nem mindig alszik, aki alszik, |
|
|
Áni Máni mesét mond
Hogy fértek el benne, hogy nem, |
Sárk csipegette a tökmagot, |
|
Sárk megfútta a tökdudát, |
Ángyi tökszáron harsonált, |
Kok tökvirágon trombitált, |
|
A három sárkány lóra kapott, |
|
Sárk az égen terpeszkedik, |
|
Kok meg az égre kaptatott, |
Ő fújja, hogy égjen, a napot. |
|
|
Áni Máni szomorú
| Élt egy angórarigó, s egy |
| Csak hát az egyiknek az ég, |
|
| És szólt a delfinmacska így: |
| Ne szálldoss ott, ne légy irigy, |
| szállj le hozzám, játszani vigy, |
|
| fény, hang és árnyéktilió, |
|
| És így szállnak azóta is. |
| Fönt szárny és árny alant. |
| s minden vízcsepp szájában visz |
|
|
Áni Máni boltba megy
| Legelöl ment, mint a vicc, |
| három bohóc: Ic, Mic, Fic. |
| Majd egy mágus: Ánesz Mánesz, |
| s nemcsak lóvá, vasalóvá, |
| Majd egy mosoly és grimaszka- |
| idomár ment: Ancsa, Pancsa, |
| s két macskája: Ancsur, Pancsur, |
| ebdolmányban Pindur Pandur, |
|
| S ja, de nem szabad kifigurázni, |
|
| A rendőr majd hasra esett, |
| a füttyös sípja megrepedt, |
|
| A virágárus belepiroslott |
| az izgalomba, mint a csokrok. |
|
| Az újságos szava elakadt, |
| minden hírlapja megmaradt, |
| s a filmsztárok, miniszterek, |
| focisták, híres kipszerek, |
| az újságokból majd kiestek, |
| ahogy a betűkből kilestek. |
|
| Az ószeres úgy meglepődött, |
| s a sok kabát mind kézen állt, |
| a nadrág meg lábujjhegyre állt, |
| s mind azt mondta: „Nahát, nahát!” |
|
| A képárus meg úgy elképedett, |
| hogy megvették a képe helyett. |
|
| S mindenki egyet kérdezett: |
|
| az ószeres meg az újságos, |
|
| s még kényesebben lépkedett. |
|
| Mert lehet-e egy gyereknek |
| a boltba,a boltba, |
a boltba! |
|
|
Panka levelet ír Áni Máninak
| Most rajzolok egy rajzlapvilágot, |
| rajzlaprétre rajzlapvirágot, |
| rajzlapvirágra rajzó méhet, |
| színeket, bozsgó fényességet. |
|
| Rajzlaprétek nagyon esősek, |
| rajzlapréten nagy esők nőnek, |
| földtől égig növők fakadnak, |
| földtől égig kalászosodnak. |
|
| Kell egy nap is, suhog, aranylik, |
| fénye lombja földre lehajlik, |
| hűsén egy jószívű, ártatlan |
| farkas alszik virágkalapban. |
|
|
Dirirí és Derere
| Volt két testvér: Dirirí, |
|
| mint kinek nincs kenyere, |
|
|
Két fiú
| sírásuk árnyát, ha vedlik, |
| gyémántol zöldgyíkmosolygás, |
|
| el őket, ha kihal az ének: |
|
| kaszára, kenyérre megérnek. |
|
|
Balázs dicsekedik
| Mihozzánk meg minden reggel |
| arca gyűrött vánkos álma, |
|
| mert ha arcát lisztbe mártná, |
| – téli, nyári – az se lenne |
|
| Ő meg, mint egy fontos ember, |
| húz fehért fehérre, habra |
| – én meg lelkesen nézem e |
|
| Most állát hadvezérbüszkén |
|
| Rá is szólnék, de felejtem, |
|
| És mikor oly jó szagú, mint |
| mert – mondjam-e? – ez a híres |
|
|
Áni Máni naptára
| porlik hó, szél, szivárvány. |
|
| De: ingyom-bingyom dáridó, |
| minden hóban három nap van, |
| s három hónap minden napban. |
|
|
| s Mici Mackó híreli ezt). |
|
| Jársz az utcán, somolyogsz, |
| lisztes mancson sompolyogsz, |
| csak azt halljuk, hogy szuszogsz. |
|
| visszhangjában ringatózol, |
| egyik talpad a Bakonyban, |
| másik a Tiszában csobban, |
|
|
| nagy szádba dugnám fejem, |
| föl is lépnénk Irkutszkban |
|
| Minden házon minden ablak |
| plakát, mit a falra raktak, |
| jégvirággal ez áll rajta: |
| „Szenzáció! Csak ma! Csak ma! |
|
| dikén, négy évben csak egyszer, |
|
|
| ki hozzánk jössz megszállni, |
|
| ruhád ugyan ringyes-rongyos, |
| jéggel fércelt, hóval foltos, |
| de én tudom, lábnyomodban |
| arany gyullad, virág csobban. |
|
| Rossz gúnyád, ha leveted, |
|
| Jobbodban ág: jogarbarka. |
| És mert fénylik és ragyog: |
|
|
| De az még oly messze van, |
| ég-makkal meg föld-maggal, |
| szöcske- és fényflikflakkal. |
|
| Fönt a lent és lent a fönt. |
|
|
| Minden fa zöld baldachin, |
|
| mintha éj s nappal között |
|
|
| virágbécé s meggyszeregy. |
|
| mint a tenger, nől, dagad |
|
| Te meg, ha jót is akarsz, |
| Fújj rá, mondjad: „Ersze már! |
|
|
| hold-görgetsz és nap-gurítsz, |
|
| Reggel aztán mindent kiraksz, |
| ingyen van a nap, a hold! |
|
| szegény, holdbéli hegedüs!” |
|
|
| bár bukszánk csak bukszus- |
|
| S az a sok hulló csillag, |
|
| ahogy kavicsként pattogva |
| szállnak a tükrös habokba. |
|
|
| Jó a fának – ezt sírja –, |
|
| S hogy számol: hatszor három |
|
|
| boldog, ki ad, mert adhat. |
|
| S bár fogytán fényed a földön, |
| meleget, napot adsz kölcsön. |
|
| S ha már nem marad semmid, |
| bokrot és fát pingálgatsz, |
|
| Picasso ámul: „Ó, mester, |
| mennyi szép pacni, hó-este, |
| tavasz van palettájába’!” |
|
|
| Hallgat, elhallgat minden. |
| Hallgat a csönd is a szívben. |
| lélek és fény és vadnyúl. |
|
|
| Ádám bosszús, de hallgat. |
|
| meg dér, fűszálon könnycsepp, |
| s így köröz föl-le, föl-le, |
| földről égbe, égről a földre. |
|
|
|
Egy nap: két Nap
|
LÁZÁR ERVINNEK
| munka után, nyújtózkodott, |
|
| ha kell, hasát süttetheti. |
|
| Itt lenn, persze, már este volt, |
| esett és fújt, se nap, se hold, |
| csak álnok árnyak a kövek |
|
| Rá is szóltam hát: „Hé, komám, |
| mért hagysz itt minket ily korán? |
|
| „Hát jó! Ma kedvemnél vagyok – |
| morrantott –, csak még fölkapok |
| valamit.” Aztán csobogás, |
|
| Így lett, hogy tegnap hét után, |
| írták – rémhírtől harsogott |
|
| És: „Riadó! Riadó! Riadó!” |
|
| mert öt perccel este után |
| fölkelt a Nap, itt, Pest-Budán |
| újra, a Gellérthegy mögött |
| jött visszafele, dünnyögött, |
| bajsza alatt, ő tudja, mit. |
|
| Mondják, új overallban volt, |
| és új bakancsban bandukolt, |
| új ég vakított (mint a nap), |
| s úgy villogott és vakuzott, |
| ahogy azt délben szokta volt, |
| beléfájdult, s lett oly fene |
| forradalom, mint még soha. |
|
| És: „Szemfényvesztés! Mágia!” |
| És: „Belé kell vakulnia…” |
| És: „Menjek melózni? Hülye!” |
| És: „Mentőt! URH-kocsit!” |
| S a részegek: „Haver! Proszit!” |
|
| megállt, és nagy sebtiben |
| megállt mindennek mindene: |
| egy árny hangtalan ugatott. |
|
| Én meg egy falevél mögött |
| sírtam, mert úgy dübögött, |
| döngött, zörömbölt szívem, |
| menten kiszakadt, azt hiszem… |
|
| hogy keljen fel bennem a nap |
| újra, hogy ne legyünk magam. |
|
| S tudom: sokan, sokan, sokan. |
|
|
Balázs mondja
| s lassan, majd megszakad bele, |
|
| Lenn ficánkol, elsiklana, |
| nyárfa, s nagy gyorsan lemerül, |
| csak a morc teknőc, a falu |
|
| a háló, már húzzák odafönt, |
| s szállnak – ahogy a vén keze |
|
| Ki állhat ott? Nem érdekel. |
| Érzem, hatalmas kéz emel, |
| s nem akarok lenni, csak az |
| ő foglya, szelíd kishala, |
| s szállni, benne, az ismeretlen |
| fényű és sötétű vizekben. |
|
|
Zápor
| Szarvasok futnak az utcán, |
|
| Fölfutnak a falra, a bádog- |
|
| Átfutnak a vizen, mitugrász |
| Sarlózik a híd, szaglász. |
|
| Fölfutnak a holdra, szerencsét |
| kívánva megzendül a kert: |
| páros csillagok özöne zeng. |
|
| Csak egyszer bírnám hatalmát |
| barátnak, száguldó falkát |
|
|
Éhség
| Az apjának nem volt se háza, se lova. |
| Kis tehenük, bárányuk se lehetett soha, |
| a fiú így, vékony árnya volt ostora, |
| a jószág helyett a fákat hajthatta csak haza. |
|
| De milyen csorda volt az, hogy porzott, dübörgött |
| végig az Öreg utcán a tehenek között, |
| illattól, sűrű szagtól lecsüngő lombjukat |
| – dús tőgyük – irigyelték is az igaziak. |
|
| Istálló lett az udvar, s a gádor jászoluk, |
| a kanász – tülkös hajnal, s a fiú – pásztoruk, |
| levelük ha csak rándult, a bogárzó eget |
| is elhessegette volna ingével a gyerek. |
|
| De az igazi az volt, mikor az alkonyat |
| leült megfejni nehéz, csönddel telt lombjukat, |
| s párálló, fehér holdfény – a friss fejés szaga – |
| verte föl álmom, és azt ittam fél éjszaka. |
|
| Házam földúlva, fáim leölték farkasok, |
| fehér kavics, zörgő virág a fogsoruk, |
| fölnőttem: hátamon házam, kezemben kenyerem. |
| Állok életre szántan, halálig éhesen. |
|
|
A gyermekkor tájai
| szivárog: méhek csapata száll. |
|
| S ím, harangozni kezdenek, |
| három sovány akácfa húzza |
| Leng, leng vadul a nap harangja. |
| Rebben az elpilledt meleg, |
| lepkeként inni száll a kútra. |
| fejük visszahajtják nyakukra. |
|
| A világnak most semmi dolga. |
| cseresznyézni bebú a lombba. |
| Fény villan, bicskavillogás. |
| Fölvirít klottgatyája foltja. |
| Tömött nyarakat markolász, |
| ingét begyes duzzadtra rakja. |
|
| hátuk a csupasz falnak döntve |
| Sapkájuk lehúzzák szemükre. |
| s álommal, porral elvegyülve |
| megtelepszik rajtuk a nyár. |
| Sós izzadság szikje, ezüstje. |
|
| A nap is ott lábatlankodik |
| közöttük, ő is lehűsölne. |
| nézni magát a víztükörbe’. |
| minek ragyog a kék vödörben. |
| hajítja, megmosdik a csöndben. |
|
| s a semmiségben folytatódva |
| áttetszővé lesz egy kicsit, |
| sziromtestű, égből való fa. |
| a laza szél vállán lecsusszan, |
| hosszan zuhogó alkonyattal. |
|
| félig ébren, innen az álmon, |
| hozzám vissza minek találsz, |
| megszépült arcú adósságom. |
| Húztam, vittem a töreket. |
| Csupa sár, lucsok lett a számból, |
| s most mégis, mint jó álmot fejtelek |
| le a bábbá vált, csupasz világból. |
|
|
|