Karácsonyi levlap Weöres Sándor kórházi ágyához

Hát számodra sincs Sándor, irgalom! Se holdfűszálon hintó-csigabiga, se csillagrücskös, őshüllő Tejút! Lomhán pilledsz milliárd év-alom szalma fényén, Betlehem. Az elaludt percüstökös nem vesz pille szárnyaira. Csak az a fehér kórházi ágy üget alattad. Bicegő, táltos nyihaha. S a sárgaházban sír egy gyerekszoba. A csecsemők bezárják öklüket: Ejtőernyőöröklét Pitypangbóbita, ujjaik bimbó selymében szenderedsz. Halandó s halhatatlanra hasadt földi ég, atomjaid közt ha örök-tündököl, ahogy széttört tükörből a nap, százféleképp szólítasz. Föld vagy! Fény! Gyermekláncfűököl. És úgy leszesz a Földink, égiképp, hogy hozzánk halandódsz, s meg mégse ölsz. Hát hadd legyen ma lucfenyőnk igéd. Szeretet-fényfánk a minden és soha. Hol világaid verssor gyertyája ég, gyermekmosoly minden ősbűnprotuberancia. Nem a Lángpallos veszejti el a vészt, de Psychéd: az őszi éjben izzó galagonya.