Esti ima

Hatalmas hegy te! Zöld esővel elfüggönyzött barlangodban elbújnom olvasni annyira jó volt, szépen kérlek, zöld lián-terítős barna ebédlőasztal, légy újra heggyé! És te, félelmes várfok, szakadék meredélyed széléről a hősihalálba levetve magam – új Dugovics Titusz – annyiszor haltam meg egykor, szépen kérlek, hatalmas ebédlőszekrény te, légy újra óriás várrá! És te is, holdvilág-fényű gyöngyvirágfény-tó! Benned lámpaoltásig angyalok laktak meg tárgyak: az asztalhegy, a várfok, én is, ha magam megnézni elébed álltam szépen kérlek, két ajtós, fehér fehérneműs szekrény, villámrepedéses nagy tükörajtód legyen újra gyöngyvirágfényű tóvá! susogj, sustorogj, csattogjon gyöngyvirág-tükrödben a bútorok angyali szárnya! És ti mind, kicsikék: Székek, asztalok, sámlik, ajtófélfák, ajtók, küszöbök, kilincsek, kulcsok, söprű és partvis, fölmosórongy, vödör, szemétlapát kinyitott ablak, nőjetek meg, legyetek újra azzá: Legyetek óriás újra! Vagy álljatok arrébb magatoktól, álljatok útjából el, lásson meg, vegyen észre, meg ne botoljon, el ne zuhanjon, össze ne törje magát megvakuló, kicsi-gyermek anyám!