Mese

És elébb megfeketedtek a vizek.
A fönt szálló szárnyas esők, és a
lenti, lábujjhegyen járó harmat.
Majd elapadtanak mindenek:
A kutakból kígyó patakzott,
a tenger és óceán, mint döglődő,
öngyilkos bálna hevert
önmaga kiszáradt partján.
És egyszercsak kigyúlt az ég.
A levegő, a föld levele,
mint égő irkalap,
megcsavarodott maga körül,
s az elvékonyult, hamuszínű hártyán
kirajzolódott
feketén és vörösen világítva,
mint az írás,
az öt világrész.
De már nem volt, ki pápaszemét
– az idő végtelennyolcasát –
előre buktatva orrán
elolvassa, Isten.
Csak analfabéta bolygók,
közömbös űrök.
És ekkor,
ekkor egy farkas elsírta magát:
kibuggyanó könnye volt
az egyetlen tiszta
vízcsepp
a világon.
Sírt, sírt.
Balszeméből lassan kigördült a föld.
Jobbszeméből kigördült az ég.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]